Egy misszió legszebb pillanatai
Idén nyáron egy hihetetlen misszión vettem részt, hála a Szent Mihály gyermekotthon gyerekeinek. Nekem ez volt az első hosszabb misszióm, ellenben a csapatban voltak többen is, akik már több éve visszajártak erre a csodálatos helyre. Először egy kicsit tartottam...
A 3. Pure Fashion tábor „szervezői szemmel”
2016. június 27. és július 1. között került megrendezésre az immár hagyománnyá vált Pure Fashion nyári tábor. A szervezői csapat már hónapokkal a tábor időpontja előtt lázban égett és nagy lelkesedéssel szervezkedett. Ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a tábort még mi...
ECyD lánytábor Kisrákoson
Idén az ECyD lánytábor alatt az Őrség szépségét és természeti kincseit ismertük meg: Kisrákoson táboroztunk összesen 28-an résztvevő lányok, csapatvezetők és megszenteltek július 11. és 15. között. A tábori napok fel voltak bontva különböző témákra, amikről...
Tehetséges nők – és ami mögötte van, avagy Pure Fashion nyári tábor 2016
Idei nyári táborunkat június 27-től július 1-jéig rendeztünk Orfűn. Huszonnyolc lánnyal tölthettünk együtt öt napot, mely során rengeteg élményben, nevetésben, beszélgetésben lehetett részünk. A Pure Fashion tábor idei témája kapcsolódott a gálára meghirdetett videó...
Ráti munkamisszió: Fiatal Missziósaink szolgálata Kárpátalján
Ráti munkamisszió: árva, elhagyott és elhanyagolt gyerekek felé szolgált a Fiatal Missziósok csapata 2016. július 11-én egy 18 fős lelkes és tettrekész csapat indult három kocsival a kárpátaljai Rát községben (Ungvártól 12 km-re) található Szent Mihály Gyermekotthon...
Szent István imakilenced
Kedves Barátaink! Évszázadok, sőt immár egy évezred távlatából mit üzen nekünk Szent István király? Ha most élne, mi lenne a véleménye országunkról, világunkról? Hogyan reagálna a mai társadalmi és politikai kihívásokra? Mit tenne ma, itt és most nemzetünk atyja, aki...
Gyermektábor Szelestén
Szabó-Molnár Bálint atya vezette Szelestén azt a missziós gyermektábort, amely Szent Márton jubileuma és a Labdarúgó Európabajnokság évében, a fiatal srácok érdeklődéséhez igazodva, ezeken keresztül igyekezett közelebb hozni a gyermekekhez keresztény hitünket és...
EURO-2016 – Szabó-Molnár Bálint LC atya imádságával közös imára hívták a magyar szurkolókat Lyonban
Szabó-Molnár Bálint LC atya (képünkön a kapuban) a 777blog.hu felkérésére egy gyönyörű imádságot írt a magyar szurkolóknak, melyet a Labdarúgó Európabajnokság Magyarország-Portugália mérkőzése előtt Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök atya vezetésével...
Beszámolók a Nightfeverről / Októberben folytatjuk!
Palásthy Levi beszámolója Nyár elején tartottuk meg az idei harmadik, imádsággal és zenés áhítattal egybekötött Nightfevert. Az esemény a Váci utcai Szent Mihály templom feldíszítésével kezdődött. A kis csapat pillanatok alatt végzett a gyertyák és plakátok...
Összefoglaló a házasság erőforrásairól és gyengítő hatásairól szóló konferenciánkról
Amikor a már évek óta együtt elmélkedő, imádkozó budafoki Família csoportunkban Hegedűs Katica XIII. Leó pápa a házasság felbonthatatlanságáról szóló enciklikáját kezünkbe adta, szinte egy pillanat alatt megfogalmazódott bennünk az elhatározás: megosztani ezt a...
Országos Pure Fashion Gálaest 2016
A Regnum Christi Mozgalomból elindult Pure Fashion program immár önállóvá vált alapítványa május 27-én rendezte meg Országos Gálaestjét a Balassi Intézetben. A nagyszabású rendezvényen a magyarországi csapatokon kívül, idén rendhagyó módon a németországi Pure Fashion...
Szeretettel hívunk a Nightfeverre június 10-én pénteken!
Kedves Regnum Christi Tagok és Barátok! Szeretettel hívlak Titeket a június 10-i (péntek) Nightfever estre, amely egy különleges, zenei áhítattal, szentségimádással és utcai misszióval Istennek átadott este lesz. Adjuk át újra dolgainkat, különösen a most kezdődő...