Közlemény

Jöjjön el a Te országod! Közlemény a Krisztus Légiója, a Regnum Christi megszentelt életű nő- és férfitagjainak általános kormányzatai, valamint a Mozgalom első és második fokozatú tagjait képviselő bizottság közös üléseinek végeztével. A Krisztus Légiója, a Regnum...

bővebben

Szent István szellemében

Államalapító Szent István királyunk ünnepére készülünk. Nemzetünk e kiemelkedő ünnepnapjához közeledve arra szeretném buzdítani kedves Barátaimat, gondolkodjunk el együtt azon a közös felelősségen, hogy államunknak, magyar hazánknak mi magunk is formálói, alakítói...

bővebben

Misszió Ipolyvarbón

Nem fogott el semmilyen különös érzés, amikor meghallottam, hogy ebben az évben is lesz misszió Ipolyvarbón, pedig már a tavalyi is életem egyik legjobb élménye volt. Mégsem voltam izgatott, más dolgokkal foglalkoztam. Ahogyan azonban közeledett június vége úgy lettem...

bővebben

Indiántábor Jézussal

Indián ruhába öltözött táborvezetők fogadták az érkező gyerekeket, nem kis csodálkozást kiváltva a szülőkből is. Hogy lesz ebből egy katolikus tábor? Aztán ahogy teltek a napok, szépen sorban minden kiderült. Nézzünk be! Először megismerkedtünk az indiánok életével,...

bővebben

A HunDuffy’s Madrid után megjárja Riót is

A Regnum Christi Mozgalom Michael Duffy atya vezetésével - aki korábban évekig szolgált Rio de Janeiróban – egy 12 fős csapatot küld Rio de Janeiróba a Katolikus Ifjúsági Világtalálkozóra, (IVT) hogy képviselje országunkat és a Mozgalmat a tengerentúlon is. A korábbi...

bővebben

Önkéntesként az Egyház szolgálatában

Tavaly júliusban részesülhettem abban a kegyelemben, hogy Isten, a családom, lelki atyám és még további jótevők által csatlakozhattam ahhoz a tíz sráchoz, akik szintén az Egyház szolgálatának kívántak adni egy évet az életükből. Regnum Christi Mission Corps a program...

bővebben

Isten kiválasztott titeket

2013. június 29-én, szombaton, Szent Péter és Pál apostolok főünnepén, Renato Boccardo érsek huszonhárom fiatalembert szentelt diakónussá a Krisztus Légiója Kongregáció római Képzési Központjának kápolnájában. A felszenteltek új diakónusok a következő országokból...

bővebben

A RC képviselők levele Rómából

Jöjjön el a Te Országod!  REGNUM CHRISTI APOSTOLI MOZGALOM „Mindannyian egy szívvel, egy lélekkel állhatatosan imádkoztak az asszonyokkal, Máriával, Jézus anyjával” (ApCsel 1, 14)   Krisztusban kedves barátaink és testvéreink! A Regnum Christi első és második...

bővebben

Vezetővé válni

Rengetegen kérdezik tőlem, hogy mit is csinálunk ECyD-en? Mit takar a neve? Mi a célunk? Miben különbözünk a többi katolikus közösségtől? Szeptembertől vezetjük Molnár Szabival a Szent Benedek Iskolaközpont ötödik évfolyamos fiúk ECyD csapatát. Azoknak, akik ekkor...

bővebben