Vándor Evangélium apostoli imaszolgálat

A Vándor Evangélium apostoli imaszolgálat azért jött létre, hogy segítse a plébániák életének megújítását és a hívek újraevangelizálását. Az Egyháztól eltávolodottak megszólítása és meghívása a közösségi életbe szintén csak az elkötelezett hívek és érdekes programok segítségével lehet eredményes.

A Vándor Evangéliummal az a célunk, hogy minden plébánián minden egyes ember személyes meghívást kapjon a közös imádságra, s ez az imaszolgálat kapcsolja legalább egy lazább közösségbe a híveket. A Vándor Evangélium a Regnum Christi Mozgalom apostoli munkájaként a Budapesti Városmisszió egyik hivatalos programjaként indult, hogy a közösségek imáival alapot teremtsen és folyamatos hátteret biztosítson a misszió különféle tevékenységeihez. Erdő Péter bíboros atya áldásával és kérésére folytatjuk immár 14. éve az imaszolgálatot, hogy minél több plébániaközösség megújulását segítsük Isten Igéjének megismerése és átelmélkedése által.

Közösségi imalánc

 

A Vándor Evangélium imakörbe belépők egy tíz láncszemből (házaspárok, családok, egyedülállók) álló közösségnek lesznek a tagjai. Ez a lánc zárt kört alkot, mely egy ponton,  a felelősön keresztül, kapcsolódik a központi szervezőkhöz, így tartozik ezáltal egy Budapestet, és reméljük, hamarosan az egész országot behálózó imaláncba.

Minden tíz láncszemes közösségben körbejár a vándor igeoltár és vele egy imafüzet, mely tartalmazza az imádkozás menetét és formáját, valamint a hozzá való segédanyagokat (imák, elmélkedések). Egy-egy otthonban három napig van a Vándor Evangélium, majd eljuttatják az imakör következő tagjához.  Ez alatt a három nap alatt a résztvevők törekednek arra, hogy átelmélkedjék az adott bibliai részeket és a hozzá csatolt értelmezést.

A továbbadási sorrend megszervezése és a továbbjutás segítése a felelős feladata. Van olyan csoport, ahol a sorrend ugyanaz minden hónapban (fix), és van, ahol változik, hogy kitől kapjuk és kinek adjuk. Utóbbi előnye, hogy apránként az imalánc minden tagját megismerjük. A változó sorrend sok esetben úgy szervezhető meg, hogy egy, az elmélkedéssel együtt körbejáró táblázatban vezetik, hogy az adott hónapban kinél volt már és kinél még nem a Vándor Evangélium. Ilyenkor elég egy telefon, hogy azok közül, akinél még nem járt, tudja-e valaki fogadni, és megbeszélik az átadás idejét és helyét.

Bármilyen módon megszervezhető a sorrend, a lényeg, hogy az imacsoport minden tagjához eljusson a Vándor Evangélium három napra. Ha egy csoport kevesebb tagból áll, akkor kicsivel tovább is maradhat a Vándor Evangélium egy-egy csoporttagnál, Amikor a Vándor Evangélium a csoporttagok között átadásra kerül, bátran lehet egy kis személyes megosztást tartani az adott havi elmélkedésekről, közösen imádkozni vagy egy kicsit beszélgetni egymással.

Személyes lelki fejlődés

 

A Vándor Evangélium elmélkedései, melyek egy füzetben, évente más-más tematikával, a Bibliával együtt körbejárnak, a résztvevők személyes lelki fejlődéséhez szeretnének segítséget nyújtani a következő alapelvek alapján:

  • Minden keresztény a keresztség szentségében Isten gyermekévé vált, mely által megbízást kapott, hogy Isten országát terjessze a világban. „Menjetek el az egész világra és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek.” (Mk 16, 15)
  • Ahhoz, hogy Isten országát hirdetni tudjuk, meg kell ismernünk azt a személyt, aki azt meghirdette: Jézust.
  • Azonosulni szeretnénk Jézus gondolataival, érzéseivel, szeretetével.
  • Jézus megismerése elvezet az Ő szeretetére, a Vele való személyes kapcsolatunk kialakítására.
  • Felébred bennünk a vágy, hogy másoknak hirdessük tanítását.

Szeretnénk, hogy minél több plébánia, család és hívő lélek bekapcsolódna a közös imánkba, hogy megvalósulhasson az az apostoli buzgóság, mely Jézus tizenkét tanítványában megvolt: „mindnyájan állhatatosan, egy szívvel-lélekkel kitartottak az imádkozásban.” (Ap.Csel. 1, 14.)

Szervezők:

A Vándor Evangélium imakörök munkáját a Regnum Christi irodából a főszervező segíti a plébánosokon és a helyi felelős szervezőkön keresztül. Ez a kapcsolat az apostoli munka teljes időtartama alatt működik.

Vándor Evangélium apostoli imaszolgálat központi főfelelőse:

Szőnyi Eszter
Elérhetőségek: Tel.: 1/877-4801, info@vandorevangelium.hu

Szeretnénk, hogy minél több plébánia, család és hívő lélek bekapcsolódjon közös imánkba és megvalósuljon, hogy „mindnyájan állhatatosan, egy szívvel-lélekkel kitartottak az imádkozásban.” (Ap.Csel. 1, 14.)

A programról bővebb információt az alábbi honlapon találhat: www.vandorevangelium.hu

„Aki nem ismeri a Szentírást, nem ismeri Krisztust.” (Szt. Jeromos)

Kapcsolódó Híreink

Vándor Evangélium – Március – 1. Elmélkedés

Kedves Barátaink!

A kialakult járványügyi helyzetben úgy látjuk jónak, ha a Vándor Evangélium Apostoli Imaszolgálat csoportjai számára honlapunkon tesszük elérhetővé az adott hónapok 3-3 napra szóló elmélkedését, hogy az Evangélium...

Oldalak száma: 27/30