Szentírási idézet: Zsolt 23

Bevezető ima: Uram, olykor elveszítelek szemem elől. Tudom, hogy minden nap velem vagy, de sokszor nem érzek ebből semmit. Szeretnék ilyenkor is kitartani melletted, hinni, remélni és szeretni. Add, hogy ilyenkor eszembe jussanak e zsoltár biztató szavai, és mindig hinni tudjak ígéreteidben.

Kérés: Adj kitartó reményt a szívembe akkor is, amikor emberileg nézve elveszettnek érzem magam!

Elmélkedés: „Az igaz úton vezérel, nevéhez híven” A remény keresztény jelképei között nem véletlenül szerepel a horgony, amely nagyon tetszik nekem. Azt fejezi ki, hogy reményünk nem hiú remény, nem szabad összetéveszteni annak az embernek a változó érzelmével, aki saját akaratára támaszkodva, saját erején felbuzdulva igyekszik változtatni a világ dolgain. A keresztény reménynek ugyanis nem egy csábító jövőben van a gyökere, hanem annak bizonyosságában, amit Isten megígért nekünk és megvalósított Jézus Krisztusban. Ha ő biztosítékát adta annak, hogy sosem hagy magunkra minket, ha minden hivatás kezdete egy „kövess engem!” felszólítás, mellyel Ő biztosít minket arról, hogy mindig ott jár előttünk, akkor miért félnénk? Ezzel az ígérettel a keresztények bárhová el tudnak menni. A sebeket hordozó világ olyan térségein is át tudunk haladni, ahol nem mennek jól a dolgok, és azok közé tartozunk ott is, akik továbbra is remélnek. Azt mondja a zsoltár: „Ha sötét völgyben járok is, nem félek a bajtól, mert te velem vagy” (Zsolt 23,4). Épp ott, ahol terjed a sötétség, égve kell tartani a fényt. Térjünk vissza a horgonyhoz: a mi hitünk mennybe vetett horgony. A mi életünk le van horgonyozva a mennyben. Mit kell tennünk? Belekapaszkodni a kötélbe: az mindig ott van. Haladunk előre, mert biztosak vagyunk abban, hogy életünk olyan, mint a mennybe vetett horgony, abba a partba kapaszkodik, ahová érkezni fogunk.

„Botod, pásztorbotod biztonságot ad” Nyilvánvaló, hogy ha csak saját erőnkben bíznánk, okkal érezhetnénk magunkat csalódottnak és vesztesnek, mert a világ gyakran ellenszegülést tanúsít a szeretet törvényeivel szemben. A világ nagyon sokszor az önzés törvényeit részesíti előnyben. Ha viszont megmarad bennünk annak bizonyossága, hogy Isten nem hagy magunkra minket, hogy Isten gyengéden szeret minket és a világunkat, akkor rögtön megváltozik a perspektíva. „Homo viator, spe erectus” [az úton lévő embert a remény tartja talpon], mondták az ősiek. Az út során Jézus ígérete, a „veletek vagyok” talpra állít és megtart minket; reményt és bizalmat adva, hogy a jó Isten már dolgozik annak megvalósításán, ami emberileg lehetetlennek tűnik, mert a horgony már ott van a menny túlpartján.

„Az Úr házában lakhatok örök időkön át” Isten hívő, szent népének tagjai olyanok, akik talpon vannak („homo viator”), és úton járnak, és egyenesen („erectus”), reménnyel telve haladnak előre. Bárhová mennek, tudják, hogy Isten szeretete megelőzte őket: nincs olyan szeglete a világnak, amelyet ne érne el a feltámadt Krisztus győzelme. Mi a feltámadt Krisztus győzelme? A szeretet győzelme! (Forrás: Ferenc pápa katekézise, 2017. április 26.)

Beszélgetés Krisztussal: Uram, a remény az isteni erények egyike. Ez azt jelenti, hogy isteni erőd támogatására van szükségem ahhoz, hogy reménykedni tudjak. Ha csak embermód élném az életem, legfeljebb bizakodni lennék képes. De a remény „fölemeli az emberi tetteket indító várakozásokat, megtisztítja és Isten országa felé irányítja azokat; megóv a kislelkűségtől; támogat minden elhagyatottságban; és kitágítja a szívet az örök boldogság várásában. A remény lendülete megőriz a vak önszeretettől (egoizmustól), és elvezet a szeretet boldogságára.” (Katolikus Egyház Katekizmusa, 1818) Segíts, hogy a remény embere legyek!

Elhatározás: Az Isten elé viszem életem egy olyan problémáját, ami reménytelennek tűnik számomra, és átadom neki azzal a reménnyel, hogy nála van megoldás erre is.