Isten, a szerető Atya

Szentírási idézet: Lk 15,11-20

Bevezető ima: Mennyei Atyám, köszönöm, hogy megteremtettél és atyai szeretettel veszel körül, keresve, hogyan vezess rá az igaz útra, és hogy bármit kész vagy megtenni értem! Add meg, kérlek, a kegyelmet, hogy észrevegyem gondviselésed feltűnésmentes munkáját az életemben!

Kérés: Mennyei Atyánk, akár tékozló fiaid vagyunk, akár Veled maradó, de önző fiaid, a tieid vagyunk, Hozzád tartozunk, Hozzád akarunk tartozni, csak és kizárólag Hozzád!

Elmélkedés:  Mind ismerjük a tékozló fiú megrendítő történetét. Elmélkedjük most végig a történetet az apa szemszögéből!

„Add ki nekem az örökség rámeső részét” Mindkét fiút ő nemzette, ő nevelte, ám az egyik a szórakozásra teszi fel az életét, mielőbb élvezni akarja apja neki szánt örökségét. Idő előtt át akarja adni magát a mulatságnak, az élet élvezetének, lerázva magáról a munka fáradalmait az apai házban. Mit érezhetett a fiú apja? Hogy csak a pénze kellett?

Magamra ismerek a tékozló fiúban, amikor a Mennyei Atya szeretetét arra fordítom, hogy kikérem Tőle az áldást a pénzügyi helyzetemre, a vágyaim beteljesülésére, hogy bármit megengedhessek magamnak. Élvezni szeretném az életem minden percét, és ehhez az éretlen életmódhoz elvárom Isten áldását, segítségét. Aztán nem kell hozzá túl sok idő, hogy rájöjjünk, milyen boldogtalanok vagyunk az atyai háztól távol. Hogy kiégtünk, hogy nem is volt akkora az öröm, mint amit ígért, hogy valójában kifosztottuk önmagunkat. Hogy éhezzük és szomjazzuk Atyánk közelségét, mert Tőle távol boldogtalanok vagyunk! És Ő eközben vár ránk. Visszavár. És gondolkodás nélkül visszafogad.
„Megesett rajta a szíve” Akinek több gyermeke van, tudja, hogy minden gyermekedet másként kell nevelni: ami az egyiknek meg se kottyan, az a másikat összetöri, az egyiket meg merem erősen szidni, a másikat dicsérni kell naphosszat. És ez a megkülönböztetés nem azért van, mert kevésbé szeretem az egyiket a másiknál, hanem mert ők a különbözőek! Meggyőződésem, hogy Mennyei Atyánk is így nevel minket, mindenkit a maga lelki sajátosságai szerint, óvatosan, személyre szabottan. És hatalmas türelemmel! Hiszen szabad akaratot adott, engedi, hogy engedetlenek is lehessünk. Bár ismeri a szívünk mélyét, de a szabadságunk igazi, bármit léphetünk. Ettől lesz az egész kapcsolat igaz és élő. Életünket befolyásolják döntéseink, rajtunk áll, mennyire működünk együtt Istennel!

„Eléje sietett, a nyakába borult és megcsókolta” Amikor jónéhány éve rákbeteg lettem, annak minden halálfélelmével és pánikjával, a személyiségem óriási változáson esett át, szinte megpuhultam. Erős akarattal áldott meg az Ég, úgy álltam hozzá az élethez, hogy majd én „kitalálom, eldöntöm és megvalósítom”. Mondhatni ez volt az életfilozófiám. Már a „kitalálomban” és „eldöntömben” sem volt Mennyei Atyámnak túl sok beleszólása, a megvalósításban pedig csak annyira, hogy imáimban kértem, hogy segítsen hozzá a céljaimhoz, és nem fogadtam el a „nem”-et. Mit lehet tenni egy ilyen személlyel? Rohan bele vakon a végzetébe (ami lehet siker és gazdagság is!). Mennyei Atyám jóságosan sorsomra hagyott, hadd tékozoljam el minden örökségemet. Máshogy nem tudott megállítani a nagy rohanásban a saját céljaim felé, melyek nem mellékesen lelkileg teljesen nyomorulttá tettek. Utána jöttem rá, hogy az élet szép, a tavasz akkor is illatos, ha nem jachton ringatózom, és a hit olyan gyönyörű, hogy igazából nem is kell az a jacht, mert túl sok vele a macera. Meggyógyultam, de tudom, érzem, hogy nagy jótéteménye volt az Úrnak a betegségem.

Vedd észre, hogy az Atya vár, keres! Oly finoman terelget, mint a lágy tavaszi szellő, gyöngéd és kedves. De van, akit el kell gáncsolnia, mert oly természetesnek veszi, hogy a tavaszi szellő jár neki, hogy az nem is elég, és elkezd szaladni a világ által mutatott délibábok után, hazugságok után, amik sokat ígérnek és semmit sem adnak, sőt elvesznek.

„Lássátok meg, milyen nagy szeretetet tanúsított irántunk az Atya: Isten gyermekeinek neveznek minket, és azok is vagyunk. Azért nem ismer minket a világ, mert nem ismerte meg őt. Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, de még nem lett nyilvánvaló, hogy mivé leszünk. Tudjuk, hogy amikor ez nyilvánvalóvá lesz, hasonlóvá leszünk hozzá, és olyannak fogjuk őt látni, amilyen valójában. Ezért akiben megvan ez a reménység, megtisztítja magát, mint ahogyan ő is tiszta.” (1Jn 3,1-10)

Bizony, öntudatos felnőttként gyakran fájdalmas leckék árán tanuljuk csak meg, hogy lemondjunk saját értéktelen vágyainkról, és újra rátaláljunk gyermeki kapcsolatunkra Mennyei Atyánkkal. Ha a tűzpróbák által megtisztult szívünkkel visszatalálunk istengyermekségünkhöz: a tisztelet, az engedelmesség és az alázat lelkületéhez, akkor végre jó úton van az életünk a mennyország felé!

Beszélgetés Krisztussal:  Jézusom, Megváltóm, bocsáss meg, hogy oly sokszor megvetettelek, hogy nem értékeltem az áldozataidat, amiket értem hoztál. Kérlek Téged, hogy vezess vissza engem az atyai házba, adj nekem feladatokat, hogy beálljak Melléd szeretettel a munkába, az Atya szőlőjébe!

Elhatározás: Elmélkedni fogok azon, hogy milyen vagyok én, és milyen szülő a Mennyei Atya. Nekem lenne türelmem saját magamhoz? És másokhoz?