Vándor Evangélium – márciusi 3. elmélkedés

Szentírási idézet: 1Kor 1,18-31

Bevezető ima: Jézusom, köszönöm, hogy ma is vársz engem az imában! Köszönöm, hogy mindig találkozni akarsz velem, életem minden helyzetében. Add meg, kérlek, a kegyelmet, hogy soha ne feledkezzek meg a Te segítségedet kérni minden munkámhoz, és minden egyes alkalommal, amikor más emberekkel találkozom. Segíts, hogy akkor is a Te szereteted közvetítője tudjak lenni számukra, amikor gyöngének, fáradtnak, türelmetlennek érzem magamat. Te adj erőt, hogy ne magamra gondoljak ilyenkor, hanem a másikra.

Elmélkedés: Isten „azt választotta ki, ami a világ előtt gyönge.” Mily nagy és felfoghatatlan Isten misztériuma, aki éppen a gyöngeségen és a szenvedésen keresztül emeli fel az emberi teremtményt a Mennybe! Ami a világi gondolkodás szerint balgaság, Isten szemében éppen az a legértékesebb! Istennél gyakran az utolsókból lesznek az elsők, mert az ő szívükben találja meg azt az alázatot és Istenbe vetett bizalmat, amely a feltétele belépésünknek az Örök Boldogságba. A jólét és kényelem ezzel szemben sokszor hátráltatja üdvösségünket. Így tanít erről Ferenc pápa: „Nem könnyű a keresztény remény tanújának lenni egy olyan fogyasztásközpontú, a selejtezés mentalitásával élő környezetben, amelynek az a fő törekvése, hogy a felszínes és pillanatnyi jólétet fokozza. A mentalitás megváltoztatása kell ahhoz, hogy a lényegest újból felfedezzük, és Isten országának hirdetése konkréttá és hatékonnyá váljon.” (Ferenc pápa üzenete a szegények világnapjára 2019)

„A meghívottaknak azonban Krisztus Isten ereje és Isten bölcsessége” Ne engedjük ezért, hogy a világ szemlélete, amely kikerülhetetlenül harsog körülöttünk mindenütt, eltérítsen attól, hogy Isten értékrendje szerint élve a szeretetet hirdessük tetteinkkel és viselkedésünkkel. Ne engedjük megtéveszteni magunkat, hogy az ember végső célja helyett inkább limlomokkal foglalkozunk a reklámok és a közgondolkodás hatására! Legyünk tartóra helyezett fáklyák ebben az értékrend nélküli társadalomban, és hirdessük életünkkel a mi keresztény reményünket a szükséget szenvedőknek, amint erre Ferenc pápa is figyelmeztet bennünket: „A remény átadható a vigasztaláson keresztül is, amely akkor valósul meg, amikor az ember nem csupán fellángolásból, egy-egy pillanatig segíti a szegényeket, hanem hosszútávon elköteleződik mellettük. Az igazi remény akkor lesz a szegények osztályrésze, amikor felismerik áldozatunkban az ingyenes, viszonzást vagy jutalmat nem váró szeretet cselekedetét. Kedves testvérek, sürgetően kérlek titeket, hogy minden szegény emberben, akivel találkoztok, azt keressétek, amire valójában szüksége van; ne álljatok meg csak az anyagi szükségleteik kielégítésénél, hanem fedezzétek fel a szívükbe rejtett jóságot, amihez az kell, hogy figyelemmel legyetek kultúrájukra és kifejezésmódjukra egy valódi testvéri párbeszéd megkezdése érdekében. Soha ne felejtsük el, hogy »a legsúlyosabb hátrányos megkülönböztetés, ami miatt a szegények szenvednek, az a lelki odafigyelés hiánya« (Evangelii gaudium 200). A szegényeknek elsősorban Istenre, az ő szeretetére van szükségük, amely a szentekben válik láthatóvá, akik mellettük élnek, akik életük egyszerűségével megmutatják és kifejezik a keresztény szeretet erejét.
Természetesen a szegények azért jönnek hozzánk, mert ételt adunk nekik, de amire valójában szükségük van, az túlmutat a meleg ételen vagy a szendvicseken, amit kínálunk. A szívünkre van szükségük, hogy újra érezzék a szeretet melegségét és a jelenlétünkre, hogy leküzdjék a magányt. Egész egyszerűen szeretetre van szükségük. Néha egészen kevés elegendő ahhoz, hogy visszaadjuk a reményt: elegendő megállni, mosolyogni, meghallgatni. A szegények a mi megmentőink, mert lehetővé teszik számunkra, hogy Jézus Krisztus arcával találkozzunk. (Ferenc pápa üzenete a szegények világnapjára 2019)

Beszélgetés Krisztussal: Jézusom! Megvallom neked, hogy oly sokszor behunyom a szememet és becsukom a szívemet, amikor mások nyomorával találkozom. Nem vagyok nyitott arra, hogy átérezzem a helyzetüket, a szükségeiket. Úgy érzem, hogy bőven elég nekem a magam problémáival megküzdenem, és nem érzek erőt magamban ahhoz, hogy mások baját is a nyakamba vegyem. Kérlek, add, hogy mások nyomorát látva eszembe jusson imában hozzád fordulni: „Uram, Mindenem! Te mit tennél most az én helyemben?” Segíts, hogy meghalljam válaszodat!

Elhatározás: Ha találkozom egy nehéz helyzetben lévő testvéremmel, kérem Istent, hogy vegye el tőlem az önmagam iránt érzett sajnálatot és aggódást, és adjon nyitott szívet, hogy átérezzem a másik ember fájdalmát.