Az irgalom megértő

Szentírási idézet: Jn 20,19-31

Bevezető ima: Szentlélek Úristen, segíts, hogy a mai elmélkedés alatt el tudjam engedni a megfelelni akarás vágyát, és elhiggyem, hogy Isten szeretetét nem kell jó teljesítményekkel kiérdemelnem.

Elmélkedés: „Békesség nektek!” A Mester feltámadása óta eltelt egy hét, melyet a tanítványok annak ellenére, hogy látták a feltámadt Jézust, félelemben, bezárt ajtók mögött töltöttek. Mit csinál Jézus e félelembe burkolózó hitetlenség láttán? Visszatér, megáll középen a tanítványok körében, és megismétli ugyanazt a köszöntést: „Béke veletek!” Újrakezdi az elejétől. A tanítvány feltámadása itt kezdődik, ebből a hűséges és türelmes irgalomból, amikor felfedezzük, hogy Isten sosem fárad bele abba, hogy kinyújtsa kezét, hogy felemeljen eleséseinkből. Az életben mindannyian bizonytalanul haladunk előre, mint a kisgyermek, aki járni tanul, de elesik: tesz néhány lépést, de ismét elesik, elesik és újra elesik. Édesapja pedig mindannyiszor felemeli! A kéz, mely mindig felemel bennünket, az irgalom: Isten tudja, hogy irgalom nélkül a padlón maradunk, hogy a járáshoz rászorulunk arra, hogy Ő talpra állítson bennünket.

Add nekem nyomorúságodat! Te viszont ellene vetheted: „De én mindig el fogok esni!”. Az Úr tudja ezt, és mindig készen áll arra, hogy felemeljen téged. Ő nem azt akarja, hogy folytonosan az eleséseinkre gondoljunk, hanem hogy Őrá nézzünk, aki eleséseinkben a felemelendő gyermeket, a nyomorúságainkban az irgalmassággal szeretendő gyermeket látja.

Szent Fausztinának Jézus ezt mondta: „Én vagyok maga a szeretet és az irgalmasság; nincs olyan nyomorúság, mely vetekedhetne irgalmasságommal” (Napló, 1937. szeptember 14.). Egyszer aztán Szent Fausztina elégedetten mondta Jézusnak, hogy egész életét felajánlotta neki, mindenét, amije csak volt. Jézus válasza azonban egészen megdöbbentette: „Nem ajánlottad fel nekem azt, ami valójában a tiéd!”. Mit tartott meg magának ez a szent nővér? Jézus „kedvesen mondta neki: »Leányom, add nekem nyomorúságodat« (Napló,1937. október 10.). Mi is megkérdezhetjük magunktól: vajon odaadtam nyomorúságomat az Úrnak? Megmutattam neki eleséseimet, hogy felemeljen engem? Vagy van valami, amit még magamban tartok? Egy bűn, egy lelkiismeret-furdalás a múlt miatt, egy belül hordott sérülés, egy neheztelés valakire, egy gondolat egy adott személyről? Az Úr arra vár, hogy hozzá vigyük nyomorúságainkat, hogy felfedeztesse velünk irgalmát.

Törékenyen is értékesek vagyunk Vele újra értékesnek fedezzük fel magunkat gyengeségeinkben. Felfedezzük, hogy olyanok vagyunk, mint a gyönyörű kristályok, egyszerre törékenyek és értékesek. Mindannyian törékenyek és mindannyian egyformán értékesek vagyunk!

Szent Fausztina, Jézussal való találkozása után ezt írta: „Egy szenvedő lélekben a megfeszített Jézust kell látnunk, nem egy élősködőt, nem egy terhet. [Uram], te lehetőséget adsz nekünk az irgalmasság cselekedeteinek gyakorlására, és mi gyakorolhatjuk a helyes megítélést” (Napló, 1937. szeptember 6.). Maga azonban egy nap arról panaszkodott Jézusnak, hogy mivel irgalmasságot gyakorol, naivnak tartják. Azt mondta: „Uram, gyakran visszaélnek jóságommal.” Jézus válasza: „Nem számít, leányom, ne törődj vele, te légy mindig irgalmas mindenkivel” (1937. december 24.).

(Forrás: Ferenc pápa homíliája 2020. április 19.)

Beszélgetés Krisztussal: Köszönöm, Jézus kegyelmedet, amellyel egy egészen új szívet akarsz adni nekem! Olyan szívet, amelyben nincsen hely a neheztelés, a harag és az ítélkezés számára. Olyan szívet, amely hozzád hasonlóan megértő és irgalmas, különösen is azokhoz, akik legközelebb állnak hozzám.

Elhatározás: Az elkövetkező héten különösen is küzdök azok ellen a kísértések ellen, amikor ítélkezem mások felett. Ha észreveszem magamban az ítélkező gondolatokat, elmondok egy Üdvözlégyet azért az emberért, akit kritizáltam.