A misszió szíve: az ima

A hónap imaszándéka: Új papi és szerzetesi hivatásokért.

Titok: „Akit te, Szent Szűz a templomban bemutattál.”

1. Elmélkedés

Az imádság szeretetünk forrása

Szentírási idézet: 42. Zsoltár

Bevezető ima: Úr, Jézus! Kérlek, ajándékozz meg a kegyelemmel, hogy felismerjem: a szívem imádsága nélkül pusztaság az életem!

Elmélkedés: Az imádság a lélek világossága.Legfőbb kincsünk az imádság, az Istennel való beszélgetés; hiszen ez találkozás és együttlét Istennel. Amiként testi szemünk fényessé lesz, mihelyt a fényt megpillantja, úgy ragyog és tündöklik az Isten felé forduló lélek is, szavakkal le nem írható isteni fényben. Persze itt azt az imádságot értem, amelyik a szív mélyéből fakad, nem pedig csak bizonyos megszokásból történik: nem meghatározott alkalmak és időközök szabják meg, hanem éjjel és nappal szünet nélkül tör elő. Mert gondolatainkat nemcsak akkor kell Istenre irányítanunk, amikor belefogunk az imádkozásba, hanem az Isten utáni vágyakozásunkat és a reá való emlékezésünket is kapcsoljuk bele mindennapi teendőink végzésébe: a szegények gyámolításába, egyéb gondjainkba és üdvös jótékonykodásainkba. Isten iránti szeretetünk, mint a só, ízt ad mindennapi életünknek, és olyan lesz, mint a kedves ételáldozat az Úr előtt.” (Aranyszájú Szent János püspök homíliáiból, Supp. Hom. 6 De precatione: PG 64, 462-466)

„Szomjazza lelkem az erős, élő Istent.” A mai teljesítményorientált, információgazdag világban nehezen tudjuk megvalósítani az elcsendesedést, azt, hogy hosszasabban csak Istenre fordítsuk a figyelmünket. Testi-lelki mivoltunk miatt hajlamosak vagyunk arra, hogy kifelé forduljunk, a külső, a látható felé, és ebben örökké „tágulni” szeretnénk, eltávolodni a központtól, hiszen „nem mondhatja senki, hogy a szeme eleget látott, vagy hogy a füle eleget hallott” (Préd 1,8). Állandóan kilépőben vagyunk, öt érzékünk ajtaján. A bensőségesség elhagyása valójában a szekularizmus, az elvilágiasodás legveszélyesebb formája. Jézus egész életében fáradságot nem kímélve hívott a titok, a szív helyére, ahol ennek a megújulásnak meg kell történnie.

Az utóbbi időkben megfigyelhető egy tendencia, hogy a figyelem a kapcsolat „tartalmáról” a „módszerre” helyeződött át, melyben főszerepet kapott a koncentrálás és a meditáció, az Istennel való személyes találkozás helyett. Vigyázzunk, gondosan kerüljük el ezt a csapdát!

Ugyanakkor mindig megmaradt és sohasem hiányzott egyetlen korban sem a keresztény bensőségesség nagyszerű megvalósítása. Ilyen példa számunkra a Szentháromságról nevezett Szent Erzsébet kármelita nővér, aki így vall: „Megtaláltam a mennyek országát a földön, és ez a ország az Isten, ő pedig a szívemben van.”

Remélj Istenben és majd újra dicsőítem, mint arcom felderítőjét és Istenemet! Annak ellenére, hogy a mai világ kifelé forduló világ, nekünk, keresztényeknek sürgősen vissza kell térnünk szívünk intimitásába. Olyan centrifugában élünk, mely teljes sebességgel forog. Kilépni – ez a mai jelszó, amit intézményessé is tettek. A csend félelmet kelt, amit el kell nyomni. A zenével, zajjal, munkával, képekkel túlterhelt világ nem engedi meg a szabad döntést. Az emberek a látvány és a reklám világában csak nézők, puszta számadatok, melyeket minden áron növelni kell. Ennek a kísértésnek, az efféle kiüresedésnek határozottan nemet kell mondani, mert a bensőségesség az út az igazi élethez.

Ne engedjük becsapni magunkat a szokásos ellenvetéstől, miszerint az Isten kint van a testvéreinkben, a szegényekben, az igazságosságért folytatott harcban; hogy ott van kívül, az Eucharisztiában és a Biblia szavában. Mindez persze igaz, – de hol találkozunk valójában a testvéreinkkel és a szegényekkel, ha nem a szívünkben? Hol találkozunk az Eucharisztiában jelen lévő Jézussal, ha nem a szívünkben?

Ez a benső intimitás nem árt az Isten országáért vállalt tetteknek! A bensőségesség nem áll útjában a cselekvésnek, hanem a cselekvésnek egy bizonyos módja. Anélkül, hogy kisebbítené az Istenért vállalt tettek fontosságát, a bensőségesség megalapozza és megőrzi azt.

(forrás: Rainero Cantalamessa atya második nagyböjti prédikációja, 2019. március 23.)

Beszélgetés Krisztussal: Köszönöm, Jézus, hogy arra tanítasz: a Veled való egyesülés vágya együtt járjon a tevékeny szeretet megvalósításával az életemben! Erősíts meg kegyelmeddel, hogy így legyen!

Elhatározás: Odafigyelek arra, hogy mielőtt belefogok egy feladatomba, fohászban kérem hozzá a Szentlélek segítségét.