Isten szeretetét átadni

Szentírási idézet: Jn 13,34

Bevezető ima: Kérünk, Istenünk, hogy a lelki táplálék, amelyet magunkhoz veszünk, alakítson minket hasonlóvá Szent Fiadhoz!

Elmélkedés: Elég egy gesztus A szeretet nem érzés csupán, hanem döntés a másik mellett, a jó akarása, és a jó konkrét megtétele a másik ember felé.  Az irgalom és a szeretet gesztusainak gyakorlása által a tanítvány egyre szorosabb és mélyebb kapcsolatba kerül az irgalmas és jóságos Atyával.

Hogyan? Krisztus irántunk való szeretetből halt meg, amikor még „ellenségek” voltunk. (vö. Róm 5,10) Az Úr megköveteli tőlünk, hogy úgy szeressük, mint Ő az ellenségeinket is (vö. Mt 5,44), hogy a legtávolabbinak is felebarátja legyünk (vö. Lk 10,27-37); hogy mint Őt, úgy szeressük a kicsinyeket (vö. Mt 9,37) és a szegényeket (vö. Mt 25,40.45).

Szent Pál apostol felülmúlhatatlan leírást adott a szeretetről: „A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem is kevély. Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát, nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel. Nem örül a gonoszságnak, örömét az igazság győzelmében leli. Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel.” (1Kor 13,4-7)  A szeretet legmagasabb formája az önátadás, a személy teljes odaajándékozása formájában.

Szent Szívhez érkezés Az isteni Szeretethez sodródni: Ez legyen boldogságunk kiteljesülése. Az egész életen át történő sodródás – az Úr felé (vö. Gal. 2,20). Ez a gyakorlatban: törekvő munka és áldozatos kegyelmi élet. Mozgás és fejlődés. „Aki szeret engem, megtartja tanításomat. Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk és benne fogunk lakni” (Jn 14,23). Ez pedig annyit jelent: a szerető emberi szív egyesül az Istenember Szívével.

Beszélgetés Krisztussal:

„Te az igaz szívben leled örömöd – taníts meg hát a bölcsesség titkára!

… Add meg újra üdvösséged örömét, erősíts meg a készséges lelkületben!

Akkor utat mutatok majd a tévelygőknek, és megtérnek hozzád a bűnösök.”

(Zsolt 51,8.14-15)

Elhatározás: A felebaráti szeretetet tudatosan gyakorlom a mai napon.