Valódi táplálék

Regnum Christi lelkiest – Fejérgyházi Tamás LC
2014. június 17.

Elmélkedéshez: Lk 9,10-17

Együtt lenni Jézussal

„Akkor elvonult velük egy csöndes tájékra…” Milyen szép lehet egy ilyen helyen lenni, ahol Jézussal tölthetjük az egész napot! Ilyen hely lehet az életünkben például egy lelkigyakorlat, vagy a közösségi ima valamilyen formája, amely segít az elcsendesedésben, abban, hogy mi magunk is meghallhassuk Jézus hangját. Az Úr hozzánk is szólni akar, hogyha mi elcsendesedve Rá emeljük a tekintetünket. Ekkor magunk is nyitottak vagyunk a lelki vagy akár testi gyógyulásra, csak kérnünk kell tőle ezeket a kegyelmeket.

Pusztaság ez a hely

„Hagyd, hadd menjen el a nép – figyelmeztették – , hogy a környékbeli falvakban és tanyákban szállást és élelmet keressenek maguknak, mert itt a pusztában vagyunk.” Az apostolok tehetetlennek érzik magukat, belátják, hogy ők nem tudják jóllakatni az embereket. Ez ugyanakkor egy belső érzületet is tükröz: egy belső üresség érzését, hogy ők semmit sem tudnak adni.

Egy nehéz élethelyzetben én is átélhetem ezt a bennem lévő ürességet, azt, hogy nem vagyok képes hordozni a másik embert. Például családi vagy munkahelyi nehézségek, betegség idején, amikor úgy érzem, hogy nem tudom megoldani a problémákat. De lehetnek akár egészen hétköznapi esetek is, amikor félelem vagy fáradtság van bennem. Ezért inkább szeretném feladni, amint az apostolok is tették: „Küldjed el őket!”.

Nem elég önmagunkat adni

Jézus válasza azonban: „Ti adjatok nekik enni!” Mert Jézus a mi együttműködésünkre építi a világ megváltását! Mégis, ha reálisan tekintünk magunkra, felismerjük a bennünk lévő pusztaságot. Amint az apostolok is felmérték, hogy ők maguk képtelenek jóllakatni azt a sok embert. Ez egy dícséretes realizmus, amikor belátják, hogy nincsen meg bennük az a lelki gazdagság, amivel táplálni tudnák az embereket. Mi is beláthatjuk ezt: hiába igyekszünk az adott helyzetekben a tőlünk telhető legjobbat tenni másokért, mégis milyen kevés mindez! Mert az embereknek sokkal többre van szükségük annál, mint amit mi adni tudunk: végső soron Krisztusra van szükségük! Ha önmagunkat adjuk, csak magunkat, akkor az nagyon kevés, csupán emberi! Olyan, amiből hiányzik az Isten! Ezt a hiányt érzik az apostolok is magukban.

Jézus nagyon jól ismeri az adottságainkat, a korlátainkat és gyengeségeinket, Ő mégis azt mondja: „Ti adjatok nekik enni!”. Hogyan lehetséges ez? „Ahol elhatalmasodik a bűn,ott túlárad a kegyelem.” Isten dolgozni akar, és valóban dolgozik is ebben a világban. Rajtunk keresztül is! Ő együtt akar működni velünk! Ez egy missziós parancs: küldetésünk van, nekünk kell táplálnunk a többieket! Tanítsuk őket, hirdessük az igét! Hirdessük nekik, hogy Krisztus él, és Ő értelmet tud adni az életünknek!

Ismerjük be tehetetlenségünket

Ahhoz, hogy Isten együttműködhessen velünk, nekünk kell megszólítanunk Őt, kérni az Ő kegyelmeit, segítségét! Hogy megtörténhessen a kenyércsoda, szükséges volt, hogy az apostolok felmérjék: önmaguk nem tudnak enni adni a tömegnek! Ez velünk is így van, meg kell tapasztalnunk azt, hogy kevesek vagyunk. Meg kell tapasztalnunk az ürességünket, a tehetetlenségünket ahhoz, hogy utána tényleg azt tudjuk mondani Istennek: „Uram segíts!” Uram segíts, mert itt vannak az éhezők, és táplálni kell őket. És akkor a Szentlélek tud dolgozni. És akkor fog is dolgozni, fog csodákat tenni!

 „A Krisztus halálát megelőző napon még mindig nem voltak az apostolok alkalmasak arra, hogy Krisztus teljes tanítását befogadják, mivel a Szentlélek még nem szállt le rájuk.Vajon miért nem szállt le a Szentlélek az apostolokra mindjárt a kezdet kezdetén, amikor Jézussal találkoztak és követték Őt? Hiszen ha így történt volna, Jézus tanítását teljességében megértették volna. Így azonban a tanítványok egész idő alatt nem sokat értettek abból, amit Jézus mondott nekik. A Szentlélek mégsem szállhatott le rájuk, mert nem volt meg bennük a szükséges hozzáállás, nem voltak még kiüresítve, nem volt meg bennük a valódi alázat és a valódi hit – az a hit, mely a tehetetlenség érzése és amely Istentől vár mindent. A hívő embernek el kell szakadnia a biztonsági rendszereitől. Nagyon világosan látható ez az apostolok életében. (Tadeusz Dajczer – Elmélkedések a hitről)

Szükségünk van tehát annak a megtapasztalására, hogy mi magunk mennyire kevesek vagyunk, mert csak így tudjuk magunkat kiüresíteni, hogy az Úr betölthessen bennünket. De szükség van meghallani Jézus felhívását is: „Ti adjatok nekik enni!” Éppen ez a hihetetlen paradoxon az, amibe be tud lépni az Isten! Van egy ideál, de a valóság és az ideál között van egy olyan tátongó űr, amit nem tudok kitölteni. Itt van a keresztény élethivatásunk a tökéletességre, a tökéletes szeretetre. Milyen hihetetlenül messze vagyunk ettől, ezt emberi erőfeszítéssel nem tudjuk elérni! Van egy óriási szakadék, és ennek a megtapasztalása kell ahhoz, hogy tényleg kérjük az Istent, hogy vigyen át minket a túlpartra.

Csak Istenbe kapaszkodjunk

Valaki azt mondta, ha nem mentél keresztül a kétségbeesés tesztjén, akkor valójában semmit sem tudsz. Az apostolok Nagypénteken elszenvedték a kétségbeesésnek ilyen próbáját… És ezzel még nincs is vége a próbáknak, megtisztulásuk éjszakájának. A Mennybemenetel és a Szentlélek eljövetele közötti tíz nap szintén próbatétel az apostolok számára, mely tovább folytatja kiüresítésüket. Ekkor végleg eltűnt előlük Jézus látható emberi alakja, amely mindaddig fő támaszuk volt.  Ekkor már nem volt semmilyen támaszuk. Az utolsó vacsora termében megszülető, és imádságban virrasztó fiatal Egyház tökéletesen ki van üresítve…. A belső élet teológiája azt tanítja, hogy ezen a második éjszakán, amely a legnehezebb, megjelenik Mária, aki jelenlétével megvilágosítja ezt az éjszakát. Így volt ez az utolsó vacsora termében, Pünkösd vigíliáján is. Az apostolok ott sem voltak egyedül, velük volt Mária, akin soha nem lett úrrá a reménytelenség, akinek a hite soha sem ingott meg…. . És ekkor száll le rájuk, ebben a kiüresítettségükben és a tökéletes szegénységükben a Szentlélek. És csak miután ilyen megerősítésben részesültek, kapják meg küldetésüket arra, hogy Krisztusnak megnyerjék a világot.” (Tadeusz Dajczer – Elmélkedések a hitről)

Azt látjuk ebből, hogy Isten szeretne mindent megadni nekünk, de ahhoz, hogy ezt megtehesse, ki kell húznia a lábunk alól a biztos pontokat. Hogy ne önmagunkra számítsunk; ne más emberekbe, az adottságainkba vagy a körülményeinkbe akarjunk kapaszkodni, hanem csakis Őbelé. Nem kell megijedni, ennek nem kell feltétlenül drasztikusan történnie! Magunk is lemondhatunk felesleges ragaszkodásainkról egy mélyen átélt lelkigyakorlat vagy rendszeres szentségimádás kegyelmei és felismerései eredményeképpen. Hathatós segítség, ha mindennap felajánlom magamat az imában Istennek. Hiszen bűnös emberi természetünk mindig újra és újra visszahúz, és a már megtett felajánlást készek vagyunk a következő pillanatban vissza is vonni.

Az Istennel való egység a valódi táplálék

A minden, amit Isten meg akar nekünk adni, az a Vele való egység. Ez az emberi élet célja,ez az, amire végső soron egész életünkben törekednünk kell, erre hív bennünket az Isten. Ez az, ami valóban boldoggá tesz! Az Istennel való egységem az, amivel táplálni tudom a többieket is.

Ezért a Vele való egységért halt Jézus kereszthalált, ezért adja oda nekünk Önmagát minden egyes szentmisében. Kérjük mi is a szentmisén a Szeretet Lelkét, hogy ott tudjunk lenni abban a pillanatban, át tudjuk érezni és ténylegesen meg tudjuk tapasztalni, hogy az Isten mennyire szeret engem. Ebben a pillanatban tényleg táplálni akar engem az Isten! A szívünket akarja jóllakatni. A legmélyebb vágyainkat, indításainkat akarja kitölteni, kielégíteni.

 „Ez az én testem, mely értetek adatik” –mondjuk az átváltoztatáskor.  Isten valóban feláldozza magát értünk. „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött fiát adta érte.” Értem adja magát az Úr! Az átváltoztatáskor Jézus személyesen hozzám szól: „Érted áldoztam fel magamat. Én szeretlek téged. Halálosan szeretlek. Belehalok ebbe a szeretetbe.” Az Eucharisztia szentségében találkozom azzal az Istennel, aki mindent odaad értem, még az életét is! Ez az, ami igazán  táplál minket! Ilyen szeretetre szomjazom. Mindannyian  arra szomjazunk, hogy szeressenek minket feltétel nélkül, szeressenek minket örökre, totálisan. És Isten ezt a szeretetet akarja nekünk adni. Az Eucharisztia ezt a szeretetet teszi jelenvalóvá!

Erre hívta Jézus az apostolokat is, amikor azt mondta nekik, hogy „Ti adjatok nekik enni!”. Először tapasztaljátok meg, hogy én hogyan szeretlek titeket, és utána ezt kell tovább adni! Ezt a megtapasztalást! Meg kell próbálni olyan odaadóan szeretni a másik embert, ahogyan Ő szeretett.

Folytassuk mai lelki esténket a szentségimádással. Az Eucharisztia közelében könnyebb megtapasztalni, hogy az Úr mennyire szeret engem. Ha pedig üresnek érezzük magunkat,csak tegyük oda ezt Jézus elé. Mert Jézus ki akarja tölteni ezt az ürességet bennünk, Ő ki tudja ezt tölteni. Ki kell magunkat üresíteni ahhoz, hogy Isten be tudjon minket tölteni. Ő be akar minket tölteni! És ezért megengedi, hogy megtapasztaljunk nehéz helyzeteket. Éppen ezek lehetnek azok a nagy pillanatok, amikor Isten be tud jobban lépni az életembe! Ki tud bontakozni bennem, és mindent át tud alakítani. És át is fog alakítani, ha kérem Tőle ezt a nagy kegyelmet!