Kedves Barátaim!

Szent Lukács evangéliumának 7. fejezetében (1-10. vers) ezt olvassuk:

„Amikor ezt a néphez intézett beszédét befejezte, betért Kafarnaumba. Ott betegen feküdt egy századosnak a szolgája, akit sokra tartott, s már-már a halálán volt. A százados már hallott Jézusról, ezért elküldte hozzá a zsidók véneit azzal a kéréssel, hogy jöjjön el, és gyógyítsa meg a szolgáját. Amikor ezek odaértek Jézushoz, nagyon kérték: „Megérdemli, hogy teljesítsd kérését. Szereti nemzetünket, a zsinagógát is ő építette nekünk”. Jézus tehát velük ment. Amikor már nem voltak messze a háztól, a százados elé küldte a barátait ezzel az üzenettel: „Uram, ne fáradj! Nem vagyok rá méltó, hogy betérj házamba. Magamat sem tartottam elég érdemesnek, hogy elmenjek érted. Csak szólj egy szót, és meggyógyul a szolgám. Bár magam is alárendelt ember vagyok, szolgálnak alattam katonák, s ha azt mondom az egyiknek: Indulj! – akkor elindul; ha a másiknak mondom: Gyere ide! – akkor odajön; vagy ha a szolgámnak: Tedd meg! – akkor megteszi.” Ennek hallatán Jézus elcsodálkozott. Megfordult, s így szólt a nyomába szegődött tömegnek: „Mondom nektek, ekkora hittel még Izraelben sem találkoztam.” Amikor a küldöttek hazaértek, a szolgát egészségesen találták.”

Halottak napján kedves halottainkra gondolunk, és – lehetőségeink szerint – imáinkkal vagy személyesen is felkeressük azokat, akik haldokolnak: súlyos, hosszan tartó betegséggel küszködnek, vagy hirtelen leromlott állapotúak, vagy akik éppen ezekben a napokban mennek el.

Azt olvassuk a fenti evangéliumi részben, hogy a szolgának volt egy ura, aki nagyon kedvelte őt, és ez valószínűleg a szolga oldaláról is igaz volt. Hiszen szinte csak álmodni lehet olyan főnökről, aki ilyen gondoskodó szeretettel veszi körül beosztottait. Rokoni körben azonban ez az álom gyakran megvalósul: szerető rokonok, közeli hozzátartozók veszik körül ekkora szeretettel az embert. Mi a helyzet azonban azokkal, akiknek rokonai, barátai meghaltak? Őket ki szereti nagyon? Kisebb számban ugyan, de vannak olyanok, akik teljes elhagyatottságban élik le utolsó napjaikat.

Most gondoljunk rájuk is, és imádkozzunk a szociális gondozásban dolgozókért, a hivatásos betegápolókért, hiszen különösképpen nekik van lehetőségük arra, hogy ezeket a betegeket szeressék. Imát kérünk értük és az orvosokért is, hogy legyen erejük akkora szeretettel nézni a haldoklókra, mint ahogyan a százados tekintett a szolgájára.

De nem csak nekik van lehetőségük és nem csak az ő feladatuk, hogy törődjenek a haldoklókkal, hanem mindnyájunk feladata és lehetősége is ez! A gimnazisták számára kötelezően előírt önkéntes, adott esetben szociális munka jó lehetőség arra, hogy egyre több diák látogassa az idősek otthonait. A hitoktatók is lelkesíthetik erre a fiatalokat. Különösen is a közelgő adventi időszakban, hogy hittanos csoportokkal látogassanak meg rászorulókat, idősotthonokat. Jó példa és lehetőség annak, aki erre indíttatást érez, hogy a Janig Péter kórházlelkész atya által szervezett, már mintegy 100 főnyi önkéntes beteglátogató csoporthoz csatlakozzon. Szintén nagyon szép lehetőség és példamutató kezdeményezés, hogy egy orvosokból álló csapat rendszeresen jár Erdélybe, és ők a szabadidejükben ingyenes ellátásban részesítik ott a betegeket. A Krisztus Légiója Kongregáció a “Medical Mission” elnevezésű projektjének keretében Bennett Tierney LC atya szegény országokba szervez missziós utakat, ahová gyógyszereket, műszereket visznek a helyi kollégáknak, és hetekig ingyen gyógyítják a betegeket.

Buzdítom ezért minden kedves Barátomat, hogy keressük meg környezetünkben az ilyen (rá)szorult helyzetbe került rokonainkat, ismerőseinket. Egy orvos anyuka írta nekem a minap, hogy szeretne olyan törődéssel fordulni a betegeihez, mint a saját gyermekeihez. Ha ilyen szeretettel vesszük körül őket, akkor nem csak megkönnyítjük utolsó napjaikat, hanem megkíméljük őket attól, hogy eutanáziához forduljanak. Ennek a szónak már a neve is hazug “jó halál”.

A fenti evangéliumi részben azt látjuk, hogy a százados az ő nagy, törődő szeretetét azzal is megmutatta, hogy Jézushoz fordult segítségért. Ez azért is meglepő, mert – amint olvassuk – nem volt vallásos! A századoshoz hasonlóan tehát mindenki kérhet Istentől segítséget! Mi is kérjük Jézust, forduljunk Őhozzá, akár a százados nagyon racionális, földhözragadt, de mindenképpen logikus megfontoltságával: ő tudta, hogy mit jelent a hatalom, a parancs ereje. A Jézusról hallottak alapján hitte, elhitte, hogy Jézusnak gyógyító hatalma van. Higgyük el mi is! És merjünk kérni! Ez a nagyhatalmú századosnak bizonyára nehezére esett, de a szolgája iránt érzett szeretete felülírta büszkeségét, önérzetét. Ebből mi is tanulhatunk!

Imádságunkat még erőteljesebbé teszi, ha szeretjük is azokat, akikért imádkozunk. Legyünk tudatában annak, hogy imánkat Isten mindig meghallgatja! Néha – akár csodálatos módon is – kigyógyít a betegségből, máskor bár fizikai gyógyulás nem következik be, de lelki gyógyulás, lelki épülés mindig kieszközölhető. Ez a betegség elfogadását is jelentheti. Egyetlen odaszánt szívvel-lélekkel elmondott imádság sem vész kárba: a jó Isten javára fordítja azt annak, akiért elmondtuk.

Imádkozzunk ezért lelkesen és kitartóan a betegeinkért, haldoklóinkért. Istennek hatalma van megadni a gyógyulást, de adott esetben az eltávozás lelki békéje vagy a belenyugvás lehet a nagyobb lelki ajándék. Imádkozzunk az elhunytakért is, és ajánljunk fel, mondassunk szentmisét mind az élő, mind a meghalt rokonainkért, ismerőseinkért! A testi-lelki hatás nem marad el! Járjunk nyitott szívvel és bizalommal Isten iránt, hogy ezeket a változásokat észrevegyük!

Imáinkkal szeretnénk mi is erősíteni Barátaink imáját ebben a különleges időszakban. Minden hozzánk október 30-ig postán vagy e-mailben beérkező imakérésért egyenként fognak imádkozni a Krisztus Légiója Magyarországon szolgálatot teljesítő pap testvérei és a Regnum Christi Apostoli Mozgalom megszentelt életű nővérei. Imaszolgálatunkat szívesen végezzük Barátainkért, ami egyben papi-szerzetesi szolgálatunk egyik fontos része is. Bátran keressenek meg tehát minket imakéréseikkel! Ellenszolgáltatást ezért nem várunk. Ha valaki mégis szívesen támogatná magyarországi missziós tevékenységünket, akkor az alábbi elérhetőségeken kérhet csekket vagy küldhet támogatást bankszámlánkra. Ez a támogatás nagy segítség számunkra a missziónk számos dologi kiadásának fedezésében, de mindenképpen teljesen önkéntes!

Krisztusban szeretettel,

Fejéregyházi Tamás
Krisztus Légiósa

Ha szeretné, hogy személyesen megkapja lelkiségi írásainkat, akkor itt iratkozhat fel leveleinkre.