Elmélkedés: a szamáriai asszony története (Jn 4) és az égő csipkebokor (Kiv 3).

„Amikor az Úr látta, hogy vizsgálódva közeledik ,az Isten megszólította a csipkebokorból: „Mózes, Mózes!” „Itt vagyok” – felete. Erre így szólt: „Ne közelíts! Vedd le sarudat a lábadról, mert a hely, ahol állasz, szent föld.”

Mózeshez hasonlóan mi is kíváncsian közelítsünk Isten felé! Ahogyan ő leoldotta a saruszíját, mi is tegyünk le mindent, ami nem Istentől való: gondjainkat, aggodalmainkat, félelmeinket. Csak így tudunk valóban Istenre figyelni. Bízzunk Benne, hogy Ő helyt áll majd helyettünk!

A történetben szereplő csipkebokor el nem égő tüze pedig a Szentlélek jele: a Szentlélek tüze által Isten megtisztít, éltet és lángra lobbant bennünket.

„De elérkezik az óra, s már itt is van, amikor igazi imádói lélekben és igazságban imádják az Atyát. Mert az Atya ilyen imádókat akar.”(Jn 4,23) Isten nem egy absztrakt cselekedetre vágyik, hanem olyan emberekre, akik készek imádni Őt, mégpedig „lélekben és igazságban”.

 

Mit jelent Istent lélekben imádni?

„Ha ismernéd Isten ajándékát, s azt, aki azt mondja neked: Adj innom, inkább te kértél volna tőle, s ő élő vizet adott volna neked.” (Jn 4,10) Akik imádni akarják Istent, azoknak először is kérniük kell Tőle a Szentlelket, Akit Ő örömmel ajándékoz mindenkinek, aki kéri. „Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább adja mennyei Atyátok a Szentlelket azoknak, akik kérik tőle.” (Lk 11,13)

Miért kell kérnünk a Szentlelket? Mert minél inkább kérünk valamit, annál jobban ráébredünk ennek a szükségességére. Fel kell ismernünk, hogy Isten nem csupán egy hobbit akar ránk erőltetni, hanem nekünk akarja ajándékozni saját magát, azért, hogy mi boldogok lehessünk. Mi sokszor nem akarjuk ezt az ajándékot elfogadni, illetve nem vagyunk képesek befogadni. De Ő nem akarja ránk erőltetni magát; nekünk kell vágyódnunk Őutána olyannyira, amint a szomjas ember vágyódik víz után a nyári tikkasztó hőségben. Erre a mély vágyra a Szentlélek tud képessé tenni bennünket.

„Nem hagylak árván benneteket, hanem visszajövök hozzátok.” (Jn 14,18) Ki érzi magát árván? Az a gyermek, aki elveszítette a szüleit, akiket nagyon szeretett. A Szentlélek megtanít minket arra, hogy Jézus elvesztését – a bűn által – valóban úgy éljük meg, mint a számunkra legkedvesebb személy elvesztését. Hiszem-e, hogy árva vagyok Jézus nélkül? Ha igen, akkor már szomjazom utána, és ezt a szomjamat Isten majd ki is elégíti!

A mai kor hibája, hogy az emberek nem szomjaznak Isten után. Át kell lépem tehát a közönyt, és imádkoznom kell a Szentlélek eljöveteléért. Amikor a Miatyánkban azt imádkozzuk, hogy „Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma…” ez az Isten utáni éhségünk kifejezése, s ekkor a Szentlelket is kérjük.

Amikor a Szentlélek belénk árad, megérezteti velünk, hogy mennyire szeret minket az Isten! „A remény pedig nem csal meg, mert a nekünk ajándékozott Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete.” (Róm 5,5)  A Szentlélek megérteti velünk istengyermeki méltóságunkat; azt,  hogy Isten úgy tekint ránk, mint szeretett gyermekeire. „Nem a szolgaság lelkét kaptátok ugyanis, hogy ismét félelemben éljetek, hanem a fogadott fiúság Lelkét nyertétek el, általa kiáltjuk: Abba, Atya!” (Róm 8,15) Ezt az igazságot nem elég az értelmünkkel tudni, hanem engednünk kell, hogy a szívünkig hatoljon.

 

Mit jelent Istent igazságban imádni?

 Ahhoz, hogy igazságban tudjam imádni Istent, a Szentlélek segítségével szívből hinnem kell, hogy Isten a gyermekeként szeret engem. Nem egy földi apaként kell Istent elképzelnem. Ő olyan atya, aki minden gyengeségemmel és hibámmal együtt teljesen elfogad engem, amit a földi életben sajnos ritkán tapasztalunk meg.  Ezért él bennünk az a félelem, hogy ha kiderülnek a rossz tulajdonságaink, akkor nem fognak minket szeretni. Emiatt rögzül olyan mélyen bennünk, hogy mindenképpen álarcok és szerepek mögé akarunk bújni.

Istenhez azonban csak úgy tudunk közel kerülni, ha egészen őszinték vagyunk előtte. Ehhez pedig az szükséges, hogy magammal szemben is tudjak őszinte lenni. A Szentlélek tud elvezetni bennünket arra, hogy ezt képesek legyünk megtenni, mert magunktól inkább menekülni igyekszünk a kényelmetlen helyzetektől. „Amikor eljön, meggyőzi a világot a bűnről, az igazságról és az ítéletről.” (Jn 16,8) Azaz megadja a bátorságot, hogy szembenézzek saját nyomorommal, tudván, hogy Isten még így is szeret és feltétel  nélkül elfogad.

Jézus rátapint arra a pontra, ami számomra a legfájóbb, ami elválaszt Istentől, önmagamtól és az emberektől. Így tett a szamáriai asszonnyal is, aki őszintén válaszolt a kérdésére: „Nincs férjem.”

Ha nem lett volna őszinte, akkor nem ment volna vissza Jézushoz. Mi sem tudunk kapcsolatban lenni Istennel, ha nem vagyunk egészen őszinték Vele. Nem kell tehát félnünk attól, hogy megmutassuk Istennek és saját magunknak a sebezhetőségünket. Ha ezt nem teszem meg, akkor Isten nem tud ténylegesen elérni engem, mert csak az álarcommal és nem a valódi énemmel találkozik. Isten előtt egészen önmagam lehetek, nem kell „észnél lennem”.

Ha a Szentlélek segítségével megtapasztalom előbb Isten gyöngéd szeretetét és elfogadását (pl. a gyónásban), akkor már könnyebben szembe tudok nézni a hibáimmal.

 A jó tulajdonságainkról nyilvánvalónak tartjuk, hogy azok Isten ajándékai, és azért kaptuk őket, hogy Istent szolgáljuk általuk. Pedig ezek is rejtenek veszélyeket magukban, például elbizakodottá tehetnek. A rossz tulajdonságainkat viszont szégyelljük, nem szeretünk szembenézni velük, pedig miért ne használhatná Isten azokat is jóra? Bízzak Istenben, hogy Ő, aki a kereszt által váltott meg minket, az én keresztjeimből is jót tud kihozni!

Bizonyítja ezt a szamáriai asszony története is, aki súlyos bűnei ellenére mégis őszinte volt Jézushoz. Ezért tudta Isten éppen őt felhasználni arra, hogy a Messiás hírnöke legyen honfitársai között.

Ahogyan Jézus egy pillanat alatt képes volt orvosolni a zsidók és a szamáriaiak évszázados ellenségeskedését és lerombolni a közöttük lévő falakat, úgyanígy képes az én életem bűneit is egy pillanat alatt áldássá fordítani. A legnagyobb gyengeségünk lehet életünk legnagyobb kegyelme! Ha engedem Istent, hogy belépjen a nyomoromba, akkor a legnagyobb jót tudja kihozni belőle. De vannak olyan gyengeségeink is, amelyeket Isten nem enged megváltozni, mert az üdvösségünk szempontjából jobb, hogy nem  vagyunk hibátlanok!

Fejéregyházi Tamás LC