“Az Isten országa közöttetek van”
A hónap imaszándéka: A hívők – különösen is egyházközségünk – hitének elmélyüléséért
Titok: „Aki nekünk a Szentlelket elküldte”
Isten országa, amely bennünk van
Szentírási idézet: Lk 17,20-21
Bevezető ima: Uram, segíts megértenem, milyen módon akarsz uralkodni a szívemben, hogy jobban együtt tudjak működni a te kegyelmeddel, és ezáltal mind jobban segítsem, hogy a te Királyságod eljöjjön az életembe.
Elmélkedés: „A farizeusok megkérdezték tőle, hogy mikor jön el az Isten országa…” Amikor a mennyországra gondolunk, gyakran úgy képzeljük el, mint egy távoli helyet, ahová reményeink szerint a halálunk után el fogunk jutni. Egy távoli hely, valahol a felhők felett vagy talán egy másik dimenzióban… Hasonlóképpen gondolkodtak a farizeusok is, amikor feltették Jézusnak ezt a kérdést, hogy mikor jön majd el az Isten országa. Úgy képzelték, hogy ez valamilyen látható, tapintható valóság lesz a számukra. Jézus azonban ebben az evangéliumi szakaszban azt tanítja nekünk, hogy Isten országa nem látható formában jön majd el, hanem egy belső, lelki valóság, amely máris jelen van bennünk! Próbáljuk most ezt mélyebben megérteni!
Mi is pontosan a „mennyek országa”? Nem egy hely, egy ország, hanem egy belső terület a lelkemben, ahol Isten az Úr. Isten országa mindaz a terület az életünkben, ahol Istent fontosabbnak tartjuk önmagunknál, amely területeken Isten uralkodik bennünk. Mindaz, amikor a legfontosabb az Ő akarata, Isten szeretete a számomra. Amikor engedem, hogy Ő irányítsa a gondolataimat, az érzéseimet, és én engedelmeskedem neki. Amikor tudatosan kérem Isten kegyelmét ahhoz, hogy Ő cselekedjen bennem és rajtam keresztül. Ezért van a Miatyánkban együtt a két kérés: „Jöjjön el a te Országod” és „Legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is”.
A mennyek országa van jelen például az életemben akkor, amikor nem engedem, hogy egy hirtelen jött ítélkező gondolat eluralkodjék bennem, hanem ehelyett Isten kegyelme segítségével szívből imádkozom azért az emberért, akit az előbb megítéltem.
A mennyek országa uralkodik bennem akkor is, amikor fáradtnak vagy rosszkedvűnek érzem magam, mégsem a pihenésre vagy a szórakozásra gondolok, hanem Isten segítő kegyelmét kérve olyan tevékenységet választok, amivel szeretetet adhatok (pl. szeretteim meghallgatása, segítése).
Hogyan jut el lelkünkbe az Isten országa? „Isten országa olyan, mint az az ember, aki magot vet a földbe. Utána, akár alszik, akár ébren van, éjjel vagy nappal, a mag kicsírázik és szárba szökik, maga sem tudja hogyan. A föld magától terem, először szárat, aztán kalászt, majd telt szemet a kalászban.” (Mk 4,16) A mag, amit a kereszteléskor Isten a lelkünkbe ültetett, rendelkezik az isteni élet teljes gazdagsága kifejlődésének lehetőségével. Ezt nevezzük megszentelő kegyelemnek. Isten az életem folyamán megadja a szabadságot arra, hogy együttműködöm-e ezzel a kegyelemmel, és minden pillanatban meghozott döntéseimmel segítem-e a növekedését, vagy pedig nem veszem a fáradságot a felneveléséhez.
Mit akar tenni Isten a keresztségkor belém ültetett maggal? Ez a mag, a megszentelő kegyelem, szentté akar tenni bennünket. Rajtunk múlik, hogy találkozik-e a mi együttműködő akaratunkkal. Szent az, aki az Istennel való egységben törekszik élni a földi életét. És ezt folytatja majd tovább a mennyországban is! Ezért mondhatjuk azt, hogy az Isten országa sokkal inkább egy állapot, egyfajta létmód, semmint egy konkrét hely. És ha a lelkem ebben az Istennel egységben lévő kegyelmi állapotban van az életem legvégén, akkor ezt az Istennel eggyé vált létállapotot fogom folytatni az egész örökkévalóságban is! Isten ebben a földi létben akar felkészíteni: megadni az Ő erejét és kegyelmeit ahhoz, hogy minél teljesebben részese legyek az Ő isteni életének, és minél közelebbi egységbe formáljon Önmagával.
Beszélgetés Krisztussal: Jézusom, hiszem, hogy Te nem egyszerűen csak vársz rám a mennyben, hanem Te magad vagy a mennyország! Hiszem, hogy az én valódi boldogságom az, hogy ha egységben élek Veled. Segíts, hogy felismerjem a Te jelenlétedet és a Te kegyelmed működését magamban a mai napon! Segíts, hogy kegyelmed segítségével a mai napon előbbre juthassak a Veled való egységben!
Elhatározás: Valódi vagy lelki áldozásban egyesítem magamat Jézussal a mai napon.