Veres Marica tanúságtétele

Miért léptem be a Regnum Christibe? (Veres Marica, 62 éves könyvelő)

Egy mondattal válaszolva: mindig is szerettem volna tartozni egy közösséghez, akik az átlagosnál mélyebben élik meg, és gyakorolják hitüket.

 

Már több mint hat éve annak, hogy Hegedűs Katica egy bolti vásárlás alkalmával váratlanul megkérdezte tőlem, volna-e kedvem egy katolikus asszonycsapattal megismerkedni. Ők rendszeresen találkoznak, hogy II. János Pál tanítása szerint a családi életről, a katolikus nő szerepéről elmélkedjenek.

Azonnal igent mondtam. Akkor még nem sejtettem, hogy ez életem egyik fordulópontja lesz, mert abba a Familia Csoportba csöppentem, akik Magyarországon másodikként alakultak meg, és el is végezték a Familiaris Consortio négy éves tanulmányát. II. János Pál családról, nőkről szóló tanítása, a mellé olvasott katekizmus, a közös csapatmunka az egész addigi életemet gyökeresen átalakította.

 

Addig is fontos volt számomra a család, de nagyon sokat küzdöttem a mindennapok problémáival, ami elkoptatta, megrontotta a kapcsolatokat. Nem volt segítségem, csak saját magamra hallgathattam – hol jól, hol rosszul lavíroztam az érzelmi viharokban.

A Familiában tanultak megérttették velem (és gondolom mindazokkal, akiknek szerencséjük volt ebben részt venni), hogy a családi élet se megy ösztönösen, különösen nem egy katolikus család élete. Épp úgy meg kell tanulni a nő és a férfi Istentől elrendelt szerepét a családban, a társadalomban, mint ahogy felkészítettek minket az iskolában, a szülői házban az „életre”.

 

Sajnos a mi generációnk a kommunista években kevés vallási nevelést kapott. Az iskolában kifejezetten üldözték, a családban pedig kinek-kinek szerencséje révén jutott a hit, a valláserkölcs oktatásából. Ennek hiányából aztán a nagy betűs ÉLET-ben bizony sokunknak akadtak nagy nehézségei, mert nem volt egy iránymutató, egy erkölcsi kapaszkodó, egy csapat, ahol hasonlók, hasonlóan gondolkodtak.

 

A Familia négy éves tanulmányai után együtt maradt a csoport. Azóta is rendszeresen találkozunk. A rendszeres együttlétek segítenek a hitünk, a bibliai tudásunk elmélyítésében. Segítjük egymást a civil életben, elmélyült családi barátságok születtek. Igyekszünk másokat is segíteni.

Közülünk már többen beléptek a Regnum Christibe. Amikor én is felkérést kaptam, hogy csatlakozzam, először megijedtem, mert féltem a nagyobb elkötelezettséggel járó „feladatoktól”. Nem tudtam, hogy képes leszek-e még többet adni magamból, még több időt „áldozni” a hitéletre a regnumos előírások szerint. Kételkedtem magamban, hogy méltó vagyok erre a hívásra. Többször beszélgettem erről a csoportunk vezetőjével és Michael atyával is (, aki azóta a lelkivezetőm lett). Ők segítettek megérteni, hogy nem vár többet tőlem a Regnum Christi, mint amennyire még képes lehetek. Annyit vár, amennyi segíti a Jóistennel való kapcsolatom nagyobb elmélyítését. Megértettem, hogy a több ima, több templomba járás nem teher, hanem egy segítség ahhoz, hogy még több segítséget kapjak az Égiektől. Segítséget kapok a rendszeres szentgyónáshoz, lehetőséget a lelkivezetésre, a rendszeres lelkinapokra, lelkigyakorlatokra – „ki van találva” a módszer, csak élni kell vele.

 

A belépésem napja ünnepi szentmise keretei között történt. Bizseregtető, boldogító érzés volt, hogy minden értem történik. Ez egy olyan ünnep volt, mint a házasságkötésem – egy végleges jegyességé, mely kapcsolatban élni nagyon jó.