Szeretettel hívunk minden érdeklődőt a május 24-én, pénteken 19 órakor kezdődő szentmisére és azt követően a Nightfever ifjúsági zenés áhítatra, szentségimádásra és utcai misszióra. A helyszín most is a Szent Mihály templom az V. kerület, Váci utca 47/b. szám alatt.

Az este 11 óráig tartó Nightfever imaest alatt lehetőség lesz szentgyónás elvégzésére vagy lelki beszélgetésre az atyákkal, imaszándékok megírására és bibliai versek húzására.

Szívesen vesszük, ha valaki az utcai missziónkba is bekapcsolódik, behívva az arra járókat a templomba, hogy gyújtsák meg mécseseiket, csendesedjenek el, vagy csak hallgassák a lelküket Istenhez emelő zenét.

Legyen ez az est minél többünk számára jó alkalom a Szentlélek segítségül hívására pünkösd közeledtével. Amint a mécsesek fénye beragyogja a templomot, úgy járja át lelkünket is Isten szeretetének tüze!

Várva mindenkit szeretettel,

Nightfever szervezői csapat