Az élet kenyere új emberré formál
Szentírási idézet: Gal 2,20-21

Bevezető ima: Jézusom, Megváltó Istenem! Segíts a mai imán keresztül, hogy elmélyüljön bennem a vágy arra, hogy nap mint nap jobban befogadjalak Téged és továbbadjalak embertársaimnak. Ámen.

Elmélkedés:
Élek, de már nem én, hanem Krisztus él énbennem.” A ciszterci szemlélődő szerzetes, Halász Piusz atya gondolatai segítenek bennünket abban, hogy elmélyítsük az Eucharisztiával való kapcsolatunkat: „Az Oltáriszentségről nem lehet eleget elmélkedni. Elsődleges célja a Jézussal való egyesülés a hitben és a szeretetben, aki a kenyér és bor színe alatt táplálni akar bennünket. Hálaadó, dicsőítő és engesztelő lelkületét vesszük a szentáldozásban, hogy vele, általa és benne mi is ugyanezt mutassuk be a mennyei Atyának. Gondolok-e erre a szentáldozáskor? Megvan-e bennem az önátadás? Átélem-e a szentmise és az Egyház lényeges kapcsolatát? Krisztus bennem és általam tudja csak betölteni megváltói működését, lelkületem átváltoztatását. Engedjük meg, hogy átváltoztathasson bennünket! Megkérdem magamtól, mennyiben tapasztalom ezt gondolkodásomban és életvitelemben? Szükséges, hogy időről-időre megvizsgáljuk, hogy tényleg a hitben és a hitből  élünk-e, hogy a hit valóban formálja-e gyakorlati magatartásunkat és megvan-e bennem a bátorság vállalni a vele együtt járó kockázatot. Az élet végső soron nem az eredményekkel és adottságokkal mérhető. Az igazi élet Isten állandó keresése; nem ismeri a fáradt abbahagyást, de az ideges fanatizmust sem. Isten nem lehet számomra csupán a hit tárgya és a tiszteleté, hanem élet, egész személyiségemet átjáró és összetartó valóság. »Élek én, de már nem én, hanem Krisztus él énbennem« (Gal 2,20). Vagyis nem marad űr, mert Krisztus tölti be, Ő válik énemmé. Egész értelmi életemet átitatja, érzelmeimet formálja, motívumaimat magasabb síkra emeli. Jézus a maga életét bennem éli meg. Így leszek “alter Christus” , nemcsak név szerint “christianus”, hanem személyiségem tartalmi valóságában. (Halász Piusz atya: Jöjjetek, imádjuk)
Krisztus szerető arcává válni Egy KGB ügynök életet átformáló találkozását írja le Krisztus szeretetével – egy idős asszony tekintetén keresztül a „Bocsáss meg, Natasa!” című könyv. Az életrajzi történet a régi Szovjetunióban játszódik, ahol a 18-20 éves harcos ateista kezdetben szenvedélyesen üldözi a keresztényeket. Egy nap váratlanul beront egy helyiségbe, ahol éppen hívők imádkoznak. Meglát egy összetöpörödött anyókát, aki félelemtől reszketve ugyan, de szeretettel néz a szemébe. Az ügynök dühösen felemeli a karját és pofozni kezdi a nénit. Az öregasszony továbbra is szeretettel néz rá, mintha csak az anyja lenne. Ez a pillanat egyben az ügynök megtérésének is a pillanata. Ettől kezdve éjjel-nappal ezt a tekintetet érzi magán, és furdalja a lelkiismeret. Érzi, hogy valami szentségtörést követett el. Egyszer csak rádöbben, hogy az öregasszony arcáról Isten dicsősége sugárzik feléje, akit ő megcsúfolt. És rádöbben, hogy ez elől a tekintet elől nem menekülnie kell, hanem hagynia, hogy kiszeresse belőle a gonoszt…  Isten az arcát adta nekünk Krisztusban. Megnyilatkozott egy emberi arcban. Ma is arcokat keres Isten országának megnyilvánulásához. Adjuk-e az arcunkat hozzá?
Szeretetből értem hozott áldozat Dienes Valéria, katolikus filozófusnő ekképpen ír arról, mit jelent számára az Oltáriszentségben jelen lévő Krisztus:  „Ne haladj el soha egy templom előtt beköszöntés nélkül. Akármennyire sietsz, akármit képzelsz fontosabbnak, mint hogy bemenj. Istened végtelen erőterének egyik ragyogó pontja felé mész. Benne élsz, benne mozogsz, benne vagy. Nem léphetsz ki belőle, körülvesz, átölel, veled megy – valósága mindenütt kísér. De most, mikor befordulsz azon a templomajtón, kiváltságos pont felé haladsz.  Égő csipkebokor, szórja forróságát feléd, de ne félj, csak menj, csak közelíts sarutlan lábbal, sarutlan lélekkel. Zárd le magadat minden más elől, ne tudj, ne akarj semmi mást, mint egy érintést, egyetlen érintést onnan, abból a lobogó csipkebokorból, mely láthatatlanul vár téged azon a szent helyen. És ha elmentél az oltárig, ha letérdeltél ott: megérintettek, már megteltél újra, friss elem van kis lámpádban, van miből világoskodnod. Már elmehetsz megint az emberek közé, a napi munkádra, már nem magad dolgozol, hanem dolgoznak benned, már nem te élsz, hanem Valaki él benned.” (Dienes Valéria: Az isteni erőtérben élünk)

Beszélgetés Krisztussal:
Adoro Te devote, latens Deitas (Aquinói Szent Tamás himnusza)
„Rejtőző Istenség, hittel áldalak
Ki elrejteztél itt bor s kenyér alatt.
Szívem Teelőtted megalázkodik,
Mert ha téged szemlél, megfogyatkozik.
Szám, kezem, látásom, benned fennakad,
Bizton hitem mégis hallásból fakad.
Hiszem mind, amit szól Istennek Fia.
Nincs igazabb, mint az Igazság szava.
Rejté a keresztfa Istenségedet,
Itt az emberség is elrejtezkedett.
Mind a kettőt vallván és hittel hivén
Mit a jobb lator kért, azért esdek én
Sebeid Tamással nem szemlélhetem,
Te vagy mégis, vallom, Uram, Istenem.
Add, hogy egyre jobban higgyek Teneked
Tebenned reméljek és szeresselek. 

Elhatározás: Tervet készítek arra, hogyan tudnék több időt tölteni az Oltáriszentségben jelen lévő Krisztussal.