A felső tagozatos korosztálynak szóló Regnum Christi ifjúsági programunkhoz, az ECyD-hez, idén is kapcsolódtak nyári táborok, külön a fiúknak, külön a lányoknak.
A fiúk táborát Szász Csaba atya, Krisztus Légiósa vezette, segítői pedig korábbi ECyD-esek, a ma már csoportvezetőként önkénteskedő gimnazisták voltak. Így a 14 főnyi kiskamaszt egy felnőtt és hat idősebb diák kísérte.
A tábor helyszíne a Balatonhoz közeli Sármellék Ifjúsági Tábora volt. A remek nyári időben bőven adódott alkalom fürdésre, kirándulásra, közös játékra, de a Zobori Kalandpark és egy kiadós „falu rally” sem maradhatott ki a programból. Ez utóbbi egy 5 állomásos vetélkedő jellegű játék volt, melynek során különféle kihívásokkal szembesültek a 3-4 fős fiúcsapatok.
A lelki táplálékról Csaba atya gondoskodott a tábor során: templomlátogatás, közös ima és szentmise gazdagították a fiúk lelki életét.
Köszönjük ezúton is táboraink támogatását a missziónkat segítő adományozóinknak és Újbuda Önkormányzatának!
Pillanatképek a táborból: