Február 2-án – a körülmények miatt még online – tartott lelki estünket a budafoki Família csoport szervezte és vezette. Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén az örvendetes rózsafüzér titkaiban mélyedtünk el. A járvány kezdete óta ilyen formában imádkozik a csapat, ebbe nyerhettek betekintést az este résztvevői.

Mivel Szent II. János Pál pápa éppen erre az ünnepre helyezte a Megszentelt Élet Napját, az elmélkedések ehhez a gondolatkörhöz kapcsolódtak: mi módon szólítja meg Isten azokat, akiket erre a különleges karizmára szánt, majd hány- és hányféleképpen felelnek a meghívottak?

Jónás „rühellé a prófétaságot” (Babits Mihály), menekül a feladat elől. Ám Isten változatos módját találja, hogy Jónás gőgjét megtörje, aki végül elfogadva a prófétaságot a bűnös Ninivét megtérésre szólítja fel. Ott azután néhány lélekben gyökeret vernek a próféta szavai, így a város megmenekül a pusztulástól.

Simon Pétert és társait Jézus mindennapi munkájuk, a halászat mellől szólítja el, mintegy „megszelídítve” őket. Az egyszerű emberek a belőle áradó természetfeletti erő vonzásának engedve hagyják oda korábbi életüket. A történetük kíséretében elmondott személyes vallomás példázza, mily nagy szükség van a köztünk élő emberhalászokra.

Egy bomba becsapódásához hasonló Saul meghívása. Az elvakult keresztényüldöző tényleges megvakulása által kezd „másként” látni, és a lélek mély bugyrait megjárva születik meg benne az új ember, Pál, a népek apostola. Ahogy Pál sem marad segítő nélkül, vegyük észre, hogy nekünk is vannak Ananiásaink, vagy mi magunk is lehetünk azok.

A bibliai gazdag ifjúval ellentétben Assisi Szent Ferenc lemond minden földi gazdagságról, hogy az álmában érkező hívásra teljes szegénységben szolgáljon egyháza megújulásáért. Az ő kényszer nélküli, testi és lelki szenvedése elébe menő eltökéltsége győz a szokatlan fellépés miatt aggályoskodók felett. Engedélyt kap kis közössége építésére, hogy az majd a keresztény világ egyik legnépesebb rendjévé növekedjen.

Napjaink meghívottja, Justin atya, egy lelkigyakorlatról mesélt, ahol a benne már bontakozó igent erősítette meg egy felkiáltás: „Örökkévalóság!”. Valóban ez az egyetlen dimenzió az, amelyben papként, szerzetesként, de az élet bármely területén élő hívőként léteznünk kell. Reményeink csak ebben a dimenzióban válhatnak valóságossá.

Az elmélkedést követően kihelyezett Oltáriszentségre tekintve tovább gondolhattuk a hallottakat, saját, mindennapi apostolságunk is felmerülhetett eközben. II. János Pál pápánk 1997-ben kiadott, a Megszentelt Élet Napjára írt apostoli levelének néhány mondata volt eközben segítségünkre.

Végül a szentmisében azzal a Jézus Krisztussal találkozhattunk ismét, aki önátadásában és áldozatában minden meghívott ember legfőbb mintája.

Láber Zsuzsa