35 légiós kispapot szenteltek pappá Rómában, köztük Szabó-Molnár Bálint LC atyát Magyarországról, és a szintén magyar származású, de Németországban élő Egervári Bertalan LC atyát.

Velasio De Paolis bíboros, Rómában, a Lateráni Szent János Bazilikában a Krisztus Légiója Kongregáció 35 szerzetesét szentelte pappá december 13-án délelőtt. A szentelésen mintegy 2000 hívő vett részt, köztük a szentelendők családtagjai, barátai és ismerősei, a Krisztus Légiósai, és a Regnum Christi Mozgalom tagjai.

Jövőbe vetett bizalom és fontos pillanat a rend életében

„A papszentelés mindig olyan alap, amely örömre és a jövőbe vetett bizalomra ad okot.” – mondta De Paolis a prédikációjában. „És ebben az évben még inkább, mert ennek a pillanatnak különleges fontossága van a rendi közösség számára. Az utóbbi három évben a Krisztus Légiója, követve a Szentatya utasításait és iránymutatását, történetének és életének felülvizsgálatát hajtotta végre.”

De Paolis a szentelendőket arra is emlékeztette, hogy a papság a Krisztussal való különleges bensőséges kapcsolatra kell, hogy elvezesse őket. „ Jézus maga nyilatkoztatta ki számotokra hivatásotok legmélyebb titkát. (…) Ő az, aki meghívott titeket. Meghívott, mert szeret titeket. Ezért a hivatásotok a szeretetre, a legnagyobb szeretetre szól, ami az életetekben az önátadást jelenti. Ez a hivatás a Jézussal való barátságra szól.“ A papságnak végső soron egy ajándéknak kell lennie, amely másoknak szól: az Egyháznak szóló ajándék, a világ megváltásáért.

Különböző utak a hivatásra

A 35 új pap 30 és 40 éves kor közötti, és tizenegy országból kerültek ki: Mexikó (12), Egyesült Államok (9), Kolumbia (3), Brazília (3), valamint Spanyolország, Guatemala, Németország, Franciaország, Magyarország, Ausztrália és Új-Zéland (1).

Az életútjuk, és a hivatásra vezető útja is ennek a 35 új papnak épp olyan különböző és személyes, mint ők maguk.

Az újonnan felszentelt papok közül sokan találták meg hivatásukat a Regnum Christi laikus mozgalom ifjúsági programjain keresztül, amely a Krisztus Légiója lelkiségében osztozik.

Néhányan apostoli iskolákon (kis szemináriumok) keresztül találtak rá a szerzetes rendbe szóló meghívásra. Mások egyetemi tanulmányaik lezárása után, vagy már világi foglalkozást gyakorolva hallották meg az Isten hívását.

 

Balint_LC_03

Balint_LC_02

Balint_LC_01

Egervári Bertalan LC atya a családjával

Papszentelés csoportkép