A 2026. június utolsó hetében tartottuk az idei NAPKÖZIS NET tábort a Budafok-Felsővárosi Jézus Szíve Plébánián, melyen 44 alsós kisgyermek vett részt. Táborunk címe idén ez volt: Kiválasztott vagy! Apostolokról és Szent Pálról tanultunk. Az apostolok szívét formálta a Jézussal töltött idő, úgy formálódtunk mi is. A közös szentségimádás meghitt pillanatai alatt, a kis zarándoklat során is a hőség elviselésének a felajánlásával. Szent Mihály kápolnához menve missziós leveleket dobáltunk be a postaládákba, így is tovább adva az örömhírt. Az agyaggal való korongozás is bemutatta számunkra, hogy milyen finoman formál minket is az Úr. Minden reggelt a templomban indítottunk közös imádsággal és énekkel. Délelőtt a táborozók csoportfoglalkozások keretében drámajátékokkal, beszélgetéssel és kézműves alkotások segítségével dolgozták fel az apostolok életét és megismerkedtek a különböző személyiségekkel. Jézus nem az alkalmasokat választotta ki, hanem a kiválasztottakat tette alkalmassá.
Kamaraerdei kirándulásunkon volt akadályverseny, számháború, métázás, közös éneklések és fagyizás is. Öröm volt a csütörtöki ugrálóvár- még a tesóknak is, vízi csata közben pedig kicsit lehűlhettünk. A tábori KiMitTud során sok képességben gyönyörködhettünk (tánc, zenélés, ének, viccmesélés, bűvésztrükk, bébelőadás..). Péntek már a hálaadás napja volt. Justin atya prédikációjából egész nyárra szóló küldetést kaptunk. A tábort az „Én is kaphatok új szívet” című tánccal és agapéval zártuk.
Nagy-nagy hálával tartozom táborszervező társaimnak Czagány Évinek, Benkóczy Ritának, Wolf Erikának és Bolla Verának valamint a konyhai szolgálatot teljesítők kitartásáért. Az ifi csoportvezető diákok pedig példásan szerepeltek figyelem, gondoskodás, szolgálat és vezetés terén. Köszönjük az odaszánt idejüket és szeretetüket.
Veress Rita
NET programfelelős, táborvezető