Aki még nem volt Nightfever-en, az nehezen értheti meg, hogy mi is a varázsa. Aki már volt rajta, az is inkább megérzi, és ezért megy el rá újra és újra. Igen, ettől a személyes és nagyon bensőséges élménytől lesz „fever”, azaz „láz” ebből az evangelizációs alkalomból: mély, lelkes (szentlelkes!) és szenvedélyes vonzalom, amely nem a kötelességérzeten, hanem a lelkesedésen és az Isten iránti szeretetünkön alapul. Ahogyan a missziós jelmondatunkban is megfogalmaztuk a Missio Christi Alapítványnál: „Lelkesedni Krisztusért!”. A Nightfever erről szól, és arról, hogy másokat is Krisztushoz, azaz Isten kiáradó kegyelméhez, szeretetének megtapasztalásához vezessünk.

Mert mi is történik egy Nightfever alkalmon, és hogyan is volt ez december 4-én, pénteken este a Szent Mihály templomban és a karácsonyi forgatagba merült Váci utcában?

Délután öt óra körül az előkészítő csapat feldíszítette az oltárt, és a templom padsoraihoz mécseseket tett. Összekészítettük kosárkákba a mécseseket és a szórólapokat, Erdő Péter bíboros atya karácsonyi képeslapjával együtt, majd fél hatkor Szabó-Molnár Bálint atya szentmisét celebrált. Ezen a Szent II. János Pál Iskolaközpont tanáraiból és diákjaiból álló gitáros csapat zenélt (köszönet nekik!).

Ezután vette kezdetét a Nightfever, amelynek a templomi részében szentségimádás volt – csendesebb, lelki elmélyülést segítő zenei háttérrel. Köszönet illeti ezért mindazokat, akik zenei és technikai szolgálatot vállaltak: Andorka Péternek és az Új Aratás Közösségnek, Márton Margittának és az Isten Mosolya Közösségnek, Pulay Vincének és a Fúziónak, valamint Csernus Palkónak a technikai háttér biztosításáért. A temlomban ugyanakkor még egy nagyon nagyon fontos szolgálat is zajlott: a háttérima! A bentlévők imádkoztak, hogy Isten nyissa meg az arra sétáló emberek szívét.

Az utcán tehát eközben lelkes önkéntesek mécseseket adtak az arra járóknak, és arra hívták őket, hogy térjenek be akár csak pár percre is a templomba, gyújtsák meg az oltárnál mécsesüket, és – kicsit kilépve a rohanó világ forgatagából – fordítsák szívüket Isten felé. A templomban bibliai üzenetet is húzhattak maguknak és imakéréseiket is bedobhatták egy ládikába.

Nagyon sokan jöttek be így a templomba! Olyan sokan, mint eddig még soha! És sokan voltak azok is, akik a mécsesük meggyújtása után még jó ideig maradtak: hallgatták a zenét vagy imádkoztak, szemlélődtek. Bálint atya pedig szünet nélkül gyóntatott!

Úgy éreztük, hogy Isten maga vonzza be az arra járókat; mi csak az Ő eszközei vagyunk. És azt a pici fáradságot, amit beletettünk („öt kenyér és két hal”) megsokszorozta áldásaival: a szervezési oldalon és a megszólítottak oldalán résztvevők közül senki sem távozott „éhes” lélekkel. Isten működött ott és akkor, és működik folyamatosan a Neki kitárt szívekben! Ez a mi reményünk és örömünk!

Istennek legyen hála!

N. Probáld Kata