Missziós tábor a ráti Szent Mihály Gyermekotthon javára

A Regnum Christi Mozgalom Fiatal Missziósok csapata ezen a nyáron is útnak indult 15 lelkes fiatallal, Michel Duffy és Szabó-Molnár Bálint atyák, valamint Clarisse Descléves megszentelt életű Regnum Christi tag lelki vezetésével, Brassai Zsolt főszervező munkájának köszönhetően a Rát (Rativci) nevű kárpátaljai (Ukrajna) faluba. A több év óta látogatott Szent Mihály Gyermekotthonnak mentek segíteni idén is, és az immár szokásossá vált munkamegosztás szerint a fiúk fizikai munkát végeztek, míg a lányok a gyerekekkel foglalkoztak, többek között csapatjátékok, kézműveskedés, tollasozás, rajzolás és sok-sok beszélgetés formájában.

Ezúton is köszönjük a Missziós Fiatalok lelkes részvételét, sok és remek munkáját, valamint missziónk támogatóinak áldozatos hozzájárulásukat. Köszönjük Újbuda Önkormányzatának anyagi segítségét is. Isten fizesse meg mindannyiuknak sokszorosan mindezt!

Hogy bepillantást nyerhessünk a missziós tábor életébe, álljon itt két résztvevő, Marcov Blanka és Molnár Fanni beszámolója, akiknek ezúton is köszönjük, hogy megosztották velünk tábori élményeiket:

 „Július 8-án este érkeztünk meg a Szent Mihály gyermekotthonba, amit inkább többes számban neveznék meg, hiszen itt a „maguk-sorsára hagyott” gyerkőcök – esetenként édestestvéreikkel együtt – egy házas- és egyben szülőpárhoz kerülnek, akikkel egy családi házban élnek, s ezekből több is felépült az „otthon” keretében.

A missziós csapatként jól működő kis közösséghez egy barátom által csatlakozhattam, kvázi mint idegen, de a megérkezés pillanatától fogva a gyermekek befogadó szeretete és nyitott szíve minden tekintetben segített a mihamarabbi beilleszkedésben. A Ráton töltött napok folyamán a fiúk kitartóan pakolták a platós kocsikról a téglákat, amik majd egy szakiskola falait fogják alkotni. Mi, lányok ez idő alatt a gyerekekkel játszottunk, próbáltunk kedvükben járni, és azzal tölteni a közös időt, ami minden szempontból élményt és értéket képvisel majd a szívükben hosszú távon. S itt most megállnék, hiszen nem találom fairnek, ha a továbbiakban csak arról számolnék be, amit mi tettünk vagy legalábbis próbáltunk adni, segíteni. Biztosan érzem és tudom, miszerint nem lehet összehasonlítani azt, amit a gyerekek éltek át velünk, illetve amit mi VELÜK. Azt hiszem, hogy amikor a Jóisten valakit (meg)hív – ha úgy tetszik egy katonáját, hogy segítsen Neki a munkájában, a megtört szívek gyógyításában, az Ige hirdetésében, a szegények felkarolásában (gyakorlatilag bármilyen formában), tehát ilyen esetekben az Úr KALANDRA HÍV minket. Kalandra, ami alatt meg akarja Magát mutatni nekünk, a szeretett gyermekeinek, s nem a gazdagságban, a pompában, sokkal inkább a szegénységben, egyszerűségben, elhagyatottságban, a csöndben. (Ezeket a jelzőket nem feltétlenül a gyerekekre értem, hanem a környezetre, ahol élnek.) Jézus mondta: „… az Isten országa közöttetek van!”. Tényleg köztünk volt. Valóságosan megtapasztaltuk ennek a mondatnak a kézzel fogható értelmét a közös szentmisék alkalmával, vagy az esti/éjszakai szentségimádáson, de igazság szerint egy elmélyült beszélgetés valamelyikükkel bőven „elég” volt a fentiekben említett mondat – s most már tény – megtapasztalásához. Számomra a legcsodálatosabb az volt, mikor is az utolsó napon –indulás előtt – kiálltak elénk ezek a gyerekek, akiknek hiányzik a „gyökerük”, vagy nem ismerik, vagy ha esetleg igen, akkor nem egy idealizált édesanya-édesapa szerepet láthattak, szóval ők tudtak nekünk énekelni arról, hogy szeretet nélkül semminek sincs értelme, vagy hogy ezt a nyelvet szeretnék a saját gyermeküknek megtanítani. Egészen hihetetlen számomra felfogni mennyire erősek, és mennyi mindent tanultam/-tunk Tőlük, s így visszakapcsolnék oda, s talán egy válasszal egybekötve, hogy ha mégis össze lehetne hasonlítani, hogy mi mit adtunk és ők mivel szolgáltak nekünk, akkor merre billenne a mérleg.

Idő közben 3 nap erejéig megismerhettük Kárpátalja csodáit, ekkor a missziós csapaton belül is sokkal több minőségi időt tölthettünk egymással, ez is maradandó beszélgetésekkel és közös élményekkel gazdagított mindannyiunkat.

Július 18-án tértünk vissza Budapestre, de kijelenthetem, hogy a szívünk egésze még jó pár napig Ráton maradt, s egy része pedig nem köthető időhöz, vagy legalábbis ahhoz a dátumhoz, amikor következőleg majd találkozunk a gyerekekkel.”

Marcov Blanka

„Két nagyon kedves emlékem van az idei misszióról. Egy nagyon jó beszélgetésben volt részem az egyik gyerekkel, aki 4 évvel fiatalabb nálam. Döbbenetes volt számomra, hogy szinte nem is érzékeltem, hogy nem a kortársam. Együtt vitattuk meg az élet nagy kérdéseit, és még így is, fiatalabbként is rengeteg tanácsot tudott adni nekem. A másik élményem az a nap volt, mikor egy óriási vízi csatát szerveztünk a gyermekotthoniak és a missziósok között. Hihetetlen jó volt látni, hogy milyen boldogan és önfeledten játszanak. És velük együtt tudtam én is határtalanul nevetni.”

Molnár Fanni

Néhány pillanatkép a táborból: