Krisztus Király napja olyan, mint egy liturgikus szilveszteri ünnep az egyházi év végén. A Katolikus Egyház ezen a napon Jézus Krisztust, mint királyt ünnepli, akinek királysága, azaz az igazság, az élet, a kegyelem, az igazságosság, a szeretet és a béke királysága nem e világból való, de már itt a földön elkezdődik. A Regnum Christi Apostoli Mozgalomnak ez a főünnepe, ezért világszerte különleges módon is megünnepli.

Idén egyúttal a Regnum Christi megszentelt életű nők közössége megalakulásának 50. évfordulóját is ünnepeljük, és a világi tagok megújítják lelki elköteleződésüket az újonnan megalakított Regnum Christi Föderációhoz (a kapcsolódó liturgia szövege itt olvasható).

“A Regnum Christi akkor bontakoztatja ki valódi erejét, ha tagjai együttműködnek  és apostoli közösséget alkotnak.” – írta a Regnum Christi tagoknak szóló levelében Valentin Gögele LC, Jacinta Curran és Karl-Olaf Bergmann a tartományi vezetőség nevében.

Kérjük, fogadja el meghívásunkat, és jöjjön, ünnepeljen, imádkozzon velünk! Mélyítsük el együtt hitünket és erősítsük mi is a szeretetnek azt a közösségét, amelyet Krisztus Király hozott el nekünk.

Szeretettel meghívjuk, kedves családjával és barátaival együtt, hogy november 24-én délután velünk ünnepeljen.

Helyszín: Szent II. János Pál Iskolaközpont díszterme: 1116 Budapest, Mezőkövesd út 10.

Az ünnepi szentmise 16.00 órakor kezdődik, majd Valentin Gögele LC tartományfőnök gondolatait és
Hangódi Dóri CRC tanúságtételét hallgathatjuk meg.

A gyerekeket, fiatalokat a mise után MEGLEPETÉS program várja.
Az együttlét agapéval zárul.

NAGYON FONTOS, hogy részvételi szándékát jelezze  ITT, ezzel segítve a szervezők munkáját! Köszönjük!