Örömmel tájékoztatunk mindenkit, hogy a Krisztus Légiója Kongregáció fenntartásában működő Szent II. János Pál Iskolaközpont igazgatói pályázata sikeresen lezárult. Az Iskolaközpont elért eredményeinek megőrzése mellett további fejlődés szükséges, ahogyan azt az Iskolaközpont jelmondata is mondja: „Semper Altius!”, azaz „Mindig magasabbra!”. A további fejlődés kulcsa pedig a kiváló munkát végző pedagógusok, az iskolavezetőség, a Krisztus Légiója Kongregáció és a Regnum Christi Mozgalom szoros, támogató együttműködése – az ide járó gyermekek, fiatalok javára és Isten dicsőségére.

Közös terveik megvalósításának irányítására a Krisztus Légiója Kongregáció Némethy Kálmánt kérte fel a Szent II. János Pál Iskolaközpont intézményvezetői feladatainak ellátására a 2019-2020. tanévtől. Munkájában őt Szekér Borbála és Hatvani Virág igazgatóhelyettesek fogják támogatni. A légiós atyák a jelenlegi igazgatónő, Dr. Tihanyi Katalin felé kifejezték hálájukat, és köszönetet mondtak az elmúlt 4,5 évben végzett áldozatos, magas szakmai színvonalú munkájáért, valamint továbbra is számítanak együttműködésére és támogatására a vezetőségi feladatok zökkenőmentes átadás-átvételében.

Kérjük Önöket is, hogy segítsék imáikkal a Szent II. János Pál Iskolaközpontot, hogy a Regnum Christi Mozgalom, az oda járó gyermekek családjai, valamint a pedagógusok és a vezetőség egyre harmonikusabb együttműködésben építhessék Isten országát!