Közel két évtizede Angliából indult el az a kezdeményezés, amely Valentin-nap környékén minden évben egy hétig a házasság és a család fontosságára kívánja irányítani a figyelmet. A Házasság hete országos eseménysorozatához csatlakozott a Regnum Christi és iskolája, a Szent II. János Pál Iskolaközpont. Önkéntes szülők közreműködésével egy tartalmas, ugyanakkor vidám hangulatú, a házaspárokat kicsit kényeztető, kapcsolatukat erősítő estet szerveztek, sokunk örömére és épülésére.

A fogadó asztalkánál egy szeretetteli, kissé titokzatos mosoly kíséretében házaspáros kvízt és egy küldetést kaptunk (egy-egy marcipánszív kíséretében), hogy az est folyamán előbbit töltsük ki és beszélgessünk róla, utóbbit pedig titkon csempésszük – párunk örömére – a közös esténkbe, kapcsolatunkba, kommunikációnkba.

Az iskola ebédlőjében egy virágokkal díszített, kedves fotósarok várt, ahol a szívet formáló „boldogságkapu” alatt készülhettek el a különleges házaspáros képek. A két személyre szépen megterített asztalokhoz ülve újabb meglepetések vártak: a főszervező, Veress Rita, ötgyermekes édesanya és az iskolaigazgató, Némethy Kálmán köszöntője után Szabó-Molnár Bálint atya, Krisztus Légiósa adott minden házaspárnak külön-külön „párra szóló” áldást.

A hidegtálas vacsora kettesben való elfogyasztása jó alkalmat adott a húsz résztvevő párnak, hogy egy kicsit végre kettesben beszélgethessenek, kellemes körülmények között együtt legyenek, a mindennapi rohanásból kicsit kiszakadjanak. Azt hiszem, bátran mondhatom, hogy a finom ételek mellett a valódi egymásra figyelés adta ennek a vacsorának az igazi „ízét”.

Ezután a kilenc gyermekes Mihályi házaspár, Éva és Máté osztották meg velünk a kapcsolatukban megélt szépségeket és nehézségeket, melyekben Istenre mindig bátran számíthattak. Kérdezhettünk is tőlük, és így az estünk izgalmasan hosszúra nyúlt, de még nem volt vége! A szervezők – a szponzoroknak hála – sok apróbb-nagyobb meglepetés ajándékkal kedveskedtek, és még ezután is tartogatott élményt az este: közösen megnéztük egy filmet, amely példát, bátorítást adott mindannyiunknak, hogy miképpen lehet a házassági, gyereknevelési nehézségeket Isten „bevonásával”, nem feltétlenül a saját erőnkre támaszkodva megoldani.

Felejthetetlen este volt! Kissé fáradtan, de nagy örömmel a szívünkben, szerelmünkben, lelkünkben és hitünkben felfrissülve vághattunk neki házaspáros és családi életünk folytatásának.

Köszönet a szervezőknek és minden közreműködőnek!

Némethné Probáld Kata

 „A házasság Isten csodálatos ajándéka és gondoskodása az ember számára, amelyben a felek megtapasztalhatják a feltétel nélküli szeretet, a hűség és az őszinte megbocsátás értékét egy nekik rendelt, de nem tökéletes társon keresztül. A házasságban egy férfi és egy nő saját elhatározásából elkötelezi magát, hogy egymás bátorítására, segítésére és védelmére törekszik egész életében. Ilyen módon a házasság felelősségteljes, biztonságos és meghitt közösséget jelent számukra, és áldásul szolgál életük minden más területén is.” (Részlet a www.hazassaghete.hu oldal bevezetőjéből)