A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia e díjjal elismerését fejezi ki azért a munkáért, melyet élete folyamán Habsburg-Lotharingiai Mihály a Katolikus Egyház szolgálatában végzett. A magyarországi Regnum Christi tagjai pedig az egyházon belül is különösen nagy hálával és elismeréssel mondunk ezúton is köszönetet főherceg úrnak, hiszen ő volt az, aki az első légiós atyákat Magyarországra hívta. Azóta is folyamatos személyes kapcsolatot ápol a magyarországi Regnum Christi tagjaival, feleségével, Habsburg Christiana (Löwenstein-Wertheim-Rosenberg Christiana) hercegnővel együtt. Hálásak vagyunk mindkettőjüknek mélyen megélt katolikus hitükért, amelyet gyakran volt lehetőségünk megcsodálni és erőt meríteni belőle. Köszönjük, hogy megalakulásunk óta oly sokszor megtisztelték személyes részvételükkel közösségi alkalmainkat. Sugárzó egyéniségükkel újra és újra példát mutatnak számunkra, és őket látva mindig felmerül bennünk: így érdemes élni!
Habsburg-Lotharingiai Mihály főherceg úr – felesége, Christiana folyamatos lelki támogatásával – különösen tevékeny élettel tett tanúságot Isten iránti elkötelezettsége mellett. Az ő személyes elhivatottságának és szervezőmunkájának köszönhető a légiós atyák fenntartásában működő Szent II. János Pál Iskolaközpont létrejötte, ahol az óvódástól a gimnazista korosztályig részesülnek a gyermekek és fiatalok igényes katolikus nevelésben.
Az iskolaalapításon túl Habsburg Mihály főherceg úrnak nélkülözhetetlen szerepe volt Mindszenty József hercegprímás földi maradványainak hazahozatalában 1991-ben; lelkiismereti ügynek tekintette, hogy a bíboros emléke méltó módon élhessen tovább hazánkban. Neki köszönhető a magyarországi Mária Rádió létrehozása is 1998-ban, bár rengeteg ellenállással kellett megküzdenie, míg végül elindulhatott a műsorok sugárzása. 2014 és 2017 között a máltai lovagrend magyarországi nagykövete volt, és Isten ajándékaként élte meg, hogy feleségével és a rend tagjaival abban az időszakban aktívan segíthettek a sok ezer menekültnek. E jelentősebb eseményeken kívül is rengeteg szolgálatával segíti elő a katolikus értékek fennmaradását és gyarapodását hazánkban.
Hálásan köszönjük Istennek és Habsburg Mihály főherceg úrnak hiteles és mindig küzdeni kész lényét, és mindazt, amit oly szívvel-lélekkel tesz hazánk lelki fejlődéséért!
Képek forrása: Magyar Kurír
GALÉRIA