- Ez az esemény elmúlt.
Női Triduum
A női triduum a magyar Regnum Christi gyakorlatának évtizedekre visszanyúló hagyománya.
Elsődleges célja a lelki töltekezés, a Jézus Krisztussal való személyes találkozás, ami minden állapotbeli kötelességünk, apostoli munkánk alapja és forrása.
Másodlagos célja, hogy megéljük a közösséget a Regnum Christ-in belül. Összeköt bennünket közös meghívásunk a Mozgalomba és erre a triduumra egyaránt, valamint az Isten, akit személyesen keresünk, és Benne összekapcsolódunk.
A célok megvalósulásának eszközei a környezet (elvonulás és kiszakadás otthonról a ciszter nővérek monostorába), teljes ellátás és kiszolgálás, hogy ne kelljen mással foglalkozni csak önmagunkkal és az Istennel, valamint a csend, aminek megteremtése fontos feltétele, hogy meghalljuk, amit Isten mondani szeretne nekünk. Isten személyesen nekünk szóló üzenetének meghallását szolgálják a lelkigyakorlat programjai, melyekben időt szánunk a személyes imára, előadásokra, a közösségi imádságokra (zsolozsma, rózsafüzér és keresztút), szentmisére, szentségimádásra. Valamint lehetőség lesz szentgyónás elvégzésére és lelki beszélgetésre is a légiós atyákkal.
Istentől nem csak feladatokat kapunk női hivatásunkban, hanem erőt és kegyelmeket is az ezzel járó feladatok teljesítésére. E kegyelmek közvetítésében szeretne segíteni a Regnum Christi ezen a hétvégén.
A triduum időpontja: 2019. október 25-27. (péntek estétől vasárnap délig). Kezdés: péntek este 18.00, befejezés vasárnap kb.14.00-kor.
Tartja: Michael Duffy LC és Szabó-Molnár Bálint LC
Téma: A Szentségek által növekvő kegyelem, avagy hogyan használjuk őket a mindennapi életben
Helyszíne: Érd, Ciszter nővérek rendháza (Érd, Tárnoki út 11.) Megközelíthető autóval vagy vonattal (Érd alsó vasútállomás).
Költséghozzájárulás: 18.000 Ft a szállás és a teljes ellátás kétágyas szobában (péntek vacsora; szombat reggeli, ebéd, vacsora; vasárnap reggeli, ebéd), egyágyas szobában 22.000 Ft
Érdeklődőknek további információk és jelentkezés e-mailben: info@regnumchristi.hu
Jelentkezési határidő: 2019. október 15.
Fizetési határidő: 2019. október 22.
A Triduum nyitott külsős érdeklődők számára is!