Meghívást kaptunk és igent mondtunk. Egy maroknyi csapat útnak indult március utolsó napjaiban, hogy valami olyat tapasztaljon és lásson, ami túlmutat a hétköznapi valóságon.
Ha szokványos úti beszámolót írnék, szépen sorra venném, hogy melyik nap milyen római nevezetesség ejtett minket bámulatba. Mert ez így is történt. Végigjártuk Róma top látványosságait, és megcsodáltuk azt a kulturális gazdagságot, amit régmúlt idők emberei hagytak hátra számunkra.
Viszont még ettől is fontosabb számomra arról az ajándékról írni, hogy végigjártuk Róma bazilikáit és a mindennapi szentmiséket olyan helyeken ünnepeltük, mint a Lateráni Bazilika, a Szent Péter Bazilika magyar kápolnája vagy a Priscilla katakomba.
A föld alatti katakombát bejárva aztán a magaslatok felé törekedtünk és a Szent Péter Bazilika kupolájából tekinthettünk rá az Örök Városra. Ahogy ezeket a földi kilométereket megtettük, úgy jártunk be lelki mélységeket és magasságokat. Így tágult ki számunkra a tér, de egyben az idő is, mert hátrahagytuk a mindennapi munkát és stresszt, és egészen az Istenre és egymásra figyeltünk.
Kilométerhiányunk egyik este sem volt, és azt hiszem, ugyanez mondható el a lelki kilométerekről is. Írom ezt azért, mert én Rómában egy nehéz döntés előtt álltam. Azt hittem, kockázatot vállalok és van bőven mitől félnem. A nagyheti lelkigyakorlat és különösen a Passió c. film segített felismerni, hogy döntéseimben nem én vállalok kockázatot. Nincs mitől félnem. Az igazi kockázatot Isten vállalta, Ő tett fel minden tétet, hogy az embert megmentse. A végletekig ment. Szeretetből.
A mindennapos zarándoklás, a kulturális gazdagodás, a lelki napok, a légiós atyákkal való közös húsvéti ünneplés és a Szentatyával való találkozás megteremtették számomra annak lehetőségét, hogy belül valami igazán rendkívüli dolog történjen. Több napig tartó „bezártság” után Jézus kopogtatott nálam és bebocsátást kért. Könnyek között igent mondtam. Őt hozta számomra 2015 húsvétja. Őt hozta számomra Róma.
Deo gratias!
Már csomagolsz, ugye? 🙂

Tatzman Andi