Szombaton a NET gyermekprogramunk résztvevőivel és az apukákkal körtúrát tettünk Szent József „nyomában”. Ennek emlékeit szeretném most megosztani Barátainkkal.

Tizenegy NET-es csemete, tíz édesapa és hat tesó volt velünk, NET vezetőkkel. Reményeink szerint egy kapcsolatápoló és -erősítő alkalomban volt részük a családoknak. Ismerkedtünk egymással és Szent Józseffel, majd fizikai, szellemi és lelki próbatételeken vezettük át a résztvevőket.

A feladatok valódi kihívást jelentettek, mert például apa és gyermeke egymással összekötött lábbal kellett, hogy lemenjenek a lépcsőn, de volt „Ki mit tud?” a másikról (pl. kedvenc film, ki mikor imádkozik?), kincskeresés az erdőben, “kereszt kötés”, háromperces csendkihívás és „csak ott ehetem majd meg” próba is.

Mindeközben csodás virágokban, természeti környezetben gyönyörködtünk, és magunkba szívtuk a rét és az erdő kínálta illatokat, hangokat és látványt. Örülünk, hogy együtt tölthettük ezt a csodás délelőttöt. Jövőre mindenki hozhat majd egy barátot is (apával) a túrára!

 

Veres Rita, a NET program vezetője

 

Képek a túráról: