Jöjjön el a Te Országod!
REGNUM CHRISTI MOZGALOM
_______
TARTOMÁNYFŐNÖK
Düsseldorf, 2013. május 6.
A Regnum Christi Mozgalom
első és második fokozatú tagjai részére
Nyugat- és Közép-Európai Tartomány
Krisztusban kedves Barátaim!
Szívből üdvözöllek Titeket a május, a Szűzanya hónapja kezdetén. Ez mindnyájunk számára örömteli lehetőség, hogy életünket ismét égi Édesanyánk kezébe letegyük, és az ő példáját kövessük.
Ezzel a levéllel szeretném közzé tenni azoknak a Regnum Christi tagoknak a nevét, akik tartományunkból részt vesznek a Regnum Christi első és második fokozatú tagjai szabályzatának felülvizsgálatán, amelyre június 6 és 9 között kerül majd sor Rómában. Ahogy Sylvester Heereman LC atya 2013. április 1-jén kelt levelében megírta, ennek az alkalomnak a célja:
„- Megosztani egymással a karizma alapvető vonásairól folytatott reflexiókat, amelyeket a különböző tartományokban végeztek.
– Együtt és a meglevő szabályzat alapján javaslatokat megfogalmazni az első és második fokozatúak szabályzatára, amit a pápai megbízott elé lehet majd terjeszteni.”
A Regnum Christi tagok nemzetközi megoszlásának figyelembevételével a Nyugat- és Közép-Európai Tartomány négy képviselőt fog küldeni erre a találkozóra. Ehhez minden regionális vezető a tagok megkérdezése és a kérdés átgondolása után több javaslatot tett a Tartományfőnökség felé, amelyet azután a Tartományi Tanács, valamint a megszentelt életűek tartományi elöljárói együttműködésével elemeztem. A négy képviselő kiválasztásánál az volt a szempontunk, hogy különböző országokból, különböző életkorú és az elköteleződés különböző fokán lévő tagokat válasszunk ki. Ezért, hát a kiválasztott képviselők között vannak nők és férfiak, első és második fokozatú Regnum Christi tagok, ahogy az ifjúsági- és felnőtt szekció képviselői is.
A képviselők:
– Sebastian Druch (Németország, Ifjúsági szekció Düsseldorf), (e-mail: druchstar@web.de)
– Jacques de la Guillonnière (Franciaország, Férfi szekció Párizs), (e-mail: jlg@novelty.fr)
– Lucia Hauser (Németország, Női szekció Bajorország) (e-mail: LHauser@arcol.org)
– Márki Edina (Magyarország, Női szekció Budapest) (e-mail: edina016@gmail.com)
Michael Luxbacher LC atya fogja küldötteket segíteni, és támogatni abban, hogy egymással és a generálisházzal kapcsolatban legyenek, és megfelelően fel tudjanak készülni a római találkozóra.
Itt szeretném hálámat kifejezni tartományunk négy küldöttjének, hogy felvállalták ezt a fontos feladatot Mozgalmunk megújulási folyamatában. Egyben szeretném hangsúlyozni, hogy ezek a küldöttek tartományunk minden első és második fokozatú Regnum Chrsiti tagja képviseletében utaznak Rómába. Ezért, aki szeretne általuk valamilyen személyes gondolatot, hozzájárulást, kérést, vagy kívánságot eljuttatni, tegye meg bizalommal személyesen, vagy a küldöttek által fent megadott e-mailcímen keresztül.
Tegyük a Regnum Christi történetének ezt az új lépését a Szűzanya szerető kezeibe, és arra hívlak benneteket, hogy imáitokkal kísérjétek el tartományunk képviselőit Rómába. Legyen Mária, a Regnum Christi anyja Hajnalcsillag számunkra, aki mutatja számunkra az ő szeretett Fiához vezető utat!
Imában és az Úrban összeforrva veletek:
P. Andreas Schöggl LC
(Tartományfőnök)
A levél PDF formátumban letölthető innen: Andreas_atya_levele20130506
