A vírus adta állandó változások miatti sok bizonytalanság közepette indultunk neki a lelki nap szervezésének. Hogyan lehet majd? Hagyományos módon iskolában megtartva? Online módon? Vagy az elkészített programtervet és kézműves alapanyagokat átadva, a tanítók tartják majd meg, mert mi nem mehetünk be az iskolába?

Igyekeztünk mindenre felkészülni. Azt tapasztaltam, hogy Isten számára igen kedves egy ilyen nap, mert végig azt érezhettem, hogy előttem jár és „rendezi a sorokat”.

Végül a nyolc alsós osztályra jelentkezett 13 önkéntes szülő és valamennyi osztály iskolai jelenlétével tudtuk megtartani hagyományos módon a lelki napot. Témánk a fényesség és a betlehemi csillag volt. Egy szokásos iskolai naphoz képest igyekeztünk teljesen más körülményeket és hangulatot teremteni. Kötetlenebb együttlétre adott lehetőséget ez a nap térben, időben és témákban egyaránt. Minden osztályban az adventre hangolódás során volt közös játék kint és bent, történet, mese vagy bibliai rész feldolgozása, közös és egyéni művek alkotása. A légiós atyák vezetésével imádságos csendességet tartott minden osztály a kápolnában.

A negyedikesek csoportokban végigjárták a karácsonyi történet jelentős állomásait, miközben belőlük is kis csapat formálódhatott.

A harmadikosok csillagösvényen jártak végig, hogy majd karácsonyra felkészülten érkezhessenek a betlehemi jászol elé.

Köszönjük az iskola vezetőségének, az atyáknak, az önkéntes, odaadó szülői csapatnak, a stabilitást segítő tanítóknak, hogy a napot segítették ötleteikkel, és legfőképp Isten Szentlelkének ott lebegett a tantermek felett, között.

Dicsőség az Istennek!

Veress Rita