A havi lelkinap egy megállót jelent a mindennapi elfoglaltságok közepette, amikor is nyugodt és csendes légkörben az imádságnak és az önvizsgálatnak szentelhetjük magunkat. A lelkinap elsődleges célja az Istennel folytatott párbeszéd. Erre szolgál Isten Igéjének hallgatása, a vezetett elmélkedések és saját életünk felülvizsgálata. (*262)
Szeretettel várunk mindenkit a Regnum Christi adventi lelki estéjére, december 9-én, kedden 18.00-tól 21 óráig. Adjunk vissza az Úrnak időnkből egy estét, hiszen mindent tőle kaptunk, így az időt is.
Helyszín: Szent Benedek Iskolaközpont (Bp. XI. ker. Mezőkövesd u. 10.)
A lelki esték időpontjai az eseménynaptárban megtalálhatóak. (itt)
Program:
18.00 Szentségimádás, elmélkedés, csend , egyéni ima
20.00 Mise
20.40 Agapé
Minden alkalommal lesz gyónási lehetőség.
A havi lelkinap kivételes lehetőséget nyújt arra, hogy megerősítsük vagy újra nekiinduljunk a lelki életben való előrehaladásnak azáltal, hogy összevetjük a saját életünket az evangéliummal, elsajátítjuk és elmélyítjük a hit és az erkölcs alapigazságait, és megnézzük, hogy a személyes hozzáállásunk és magatartásunk megfelel-e a keresztény élet alapvető elveinek és meggyőződéseinek. (*263)
Ezáltal egyre jobban testet ölt bennünk az ember, a keresztény és az apostol, mert megérlelődik a szívünkben az Isten és a felebarát iránti nyitottság, érzelemvilágunk helyes mederbe kerül, értékeink megfelelő sorrendbe rendeződnek, és megerősödik a transzcendens és az örök iránti érzékünk. (*264)
Minden lelkigyakorlat fontos és értékes eleme a szentségi élet. Ezért ha vannak rendelkezésre álló papok, a résztvevőknek általában lehetőségük van részesülni a gyónás szentségében. A lelkinap pedig a szentmisével és a szentáldozással zárul. (*265)
Annak érdekében, hogy minél hasznosabb legyen a részvétel, a lelkinapot a külső és belső összeszedettség légkörében kell megélni, félretéve a mindennapi teendőket, gondokat, és megnyílva azok felé a fények és sugallatok felé, amelyeket Isten akar adni mindenkinek a prédikáció vagy a személyes ima folyamán. (*266)
*Részletek a Regnum Christi Kézikönyvéből