Idén már novemberben elkezdtük az adománygyűjtés szervezését a NET-es gyermekcsoportokban. Jézus maga bátorított erre minket Lukács evangéliumában (6,38) olvasható szavaival: „Adjatok, és adnak nektek! Bőséges, megtömött és túlcsorduló mértékkel adnak majd öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyan mértékkel mérnek majd nektek.”

Szent Erzsébet példáját követve biztattuk a gyermekeket, hogy ha van nekik saját kis zsebpénzük, akkor ők is tegyenek hozzá az adomány összegéhez, annak felét vagy negyedét.

Célunk az volt, hogy a budafoki anyaotthon lakóinak adjunk támogatást és egy kis meglepetést is szerezzünk nekik. Ebben az évben hét családnak, összesen 33 gyereknek és 11 anyukának vásároltunk az összegyűlt pénzadományokból egy-egy csomagnyi gondoskodást, kedvességet. Minden család csomagjába került – előzetesen felmért kívánságaiknak megfelelően – kakaó, mogyorókrém és szőlőcukor, valamint egy kis meglepetés rajz és jókívánság a NET-es gyerekektől.

A járványhelyzet miatt idén sajnos a NET-es gyerekek nélkül kellett átadnunk a csomagokat, de így is szép pillanatokat éltünk át. Hálából egy videót és pár fényképet kaptunk a Anyaotthonból. Mi is hálásak vagyunk Isten Szentlelkének, hogy ebben a megváltozott helyzetben is adott ötletet a segítségnyújtás megvalósítására és küldött jószívű adományozókat az örömszerzéshez. Isten jó! Mindenkor!

NET csoportvezetők: Czagány Évi, Veress Rita, Farkas-Havasi Angéla, Kántor Rita