27 kicsi indián és a Nagy Törzsfőnök, avagy NET gyermekprogramunk nyári tábora

Az idei NET táborban igazán megtapasztalhattuk, Isten mennyi kegyelemmel és milyen szeretettel fordul felénk. Már a felkészülés során tapasztalhattuk mindezt, hiszen a jelentkezők sora egyre csak nőtt és nőtt… Már ez óriási öröm volt!
Aztán megtapasztaltuk a Gondviselés erejét, amikor a táborra sikerült mindennel időben elkészülnünk, a program összeállt, minden vezető és segítő felkészült, a felszerelések összepakolva, és útnak indulhattunk a számunkra is nagy kalandra.
Mikor sorra jöttek a gyerekek, a csomagok meg csak gyűltek a szaletli alatt, végleg ráébredtünk: bizony a tábor elkezdődött, és ezeknek a kíváncsi szemű gyerekeknek valami jót, valami szépet, valami felejthetetlent kell nyújtanunk. Elszántságban nem volt hiány, jókedvben és odaadásban sem, ráadásul még az időjárás is remeknek ígérkezett.

Belevágtunk hát, és az ismerkedés után meghívtuk a gyerekeket egy indiántáborba, ahol Jézus volt a mi törzsfőnökünk, totemoszlop helyett keresztet állítottunk, sátrakat építettünk, jelmezt és fejdíszt készítettünk, íjászkodtunk, tábortüzet raktunk és szalonnát sütöttünk, megismerkedtünk néhány indián szenttel (bizony, vannak ilyenek!), az érzékszerveinken keresztül megismertük az indiánok életét és Isten teremtményeit, köztük az embert, azaz saját magunkat is. Emellett persze rengeteget játszottunk, íjászkodtunk, akadályversenyeztünk, számháborúztunk, és hát természetesen nem maradhatott el a foci sem, hiszen mindenki világbajnokság-lázban égett.

Így történhetett, hogy a negyedik nap délutánján a szülők csupa fáradt, szúnyog- és csaláncsípte, de boldog és vidám kis indiánt vihettek haza. Mi, „bölcs” indiánok, ahogy az egyik kis indián nevezett minket, pedig ugyanígy éreztünk, fáradtak voltunk, mindenhol viszketett a szúnyogcsípések helye, de végtelenül boldogok és vidámak voltunk, mert Isten kegyelme és szeretete által megélhettük mindezt: adhattunk valamit a kis indiánoknak, amit mi magunk is csak sejtünk és remélünk.

Hálával tartozom Szabó-Molnár Bálint atyának, Martini Zsuzsinak és férjemnek, Palásthy Péternek, akik testileg, lelkileg mellettem álltak végig. Hála legyen a négy segítőnknek is, Martini Petinek, Palásthy Levinek, Bendének és Panninak, akik kitartóan állták a sarat, valamint Hangodi Dórinak és Melanie Zollnak, a Regnum Christi Mozgalom megszentelt életű tagjainak, hogy meglátogatták táborunkat és aktívan segítettek nekünk.

Köszönet idén is a felcsúti Noll-tanyának és az alcsúti Hegedűs étteremnek, akik a „jóllétünkről” gondoskodtak, valamint Újbuda Önkormányzatának, hogy idén is támogatták a tábort.
Végezetül nagy-nagy hála a gyerekeknek, hogy velünk tartottak és nagy-nagy hála a szüleiknek is, hogy bíztak bennünk és támogattak minket.

Legnagyobb hála mégis mindenkor és mindenért, a Törzsfőnöké, Istené!