Önkéntesként az Egyház szolgálatában

Tavaly júliusban részesülhettem abban a kegyelemben, hogy Isten, a családom, lelki atyám és még további jótevők által csatlakozhattam ahhoz a tíz sráchoz, akik szintén az Egyház szolgálatának kívántak adni egy évet az életükből. Regnum Christi Mission Corps a program neve, mely a középiskolát elvégzett, 18 éven felüli katolikus fiataloknak nyújt lehetőséget arra, hogy az Egyházat szolgálják a Regnum Christi Mozgalmon keresztül, egy, de legfeljebb 2 évig, leginkább az Egyesült Államokban, de más országokban is. A főként a fiatalok evangelizálásáról szóló munka mellett az önkéntes év kitűnő lehetőség a személyiség fejlesztésére mind lelki, mind fizikai szempontból, barátságokat kötni, illetve életre szóló élményekkel gazdagodni.

A sok akadályt elgörgetve tehát én is eljutottam a Krisztus Légiója thornwoodi rendházába, New York államba, hogy megkezdjem az egy hónapos felkészítő kurzust. A program koordinátorai a legnagyobb odafigyeléssel alakították ki a napirendet, szem előtt tartva a legfontosabb tudásanyag elsajátítását, a lelki felkészítést, a csapatszellemet és nem utolsó sorban a rekreációt. Rengeteg érdekes és hasznos előadást hallgattunk különböző előadóktól. Megtanultuk többek közt, hogyan kell egy ECyD csoportot vezetni, a fiatalokhoz szólni, nyilvánosság előtt beszélni vagy csak éppen jól beosztani az időnket. A mindennapos közös sport, a csapatépítő tréningek, a hétvégi kirándulások mind a csapatszellem jobbá tételét hívatottak elősegíteni, hiszen erre a későbbi hatékony együtt-dolgozáshoz elengedhetetlen szükség volt. Emellett elöljáróink mindenekelőtt a spirituális növekedésnek és az Istennel való egyedülálló kapcsolat kialakításának szenteltek még különleges figyelmet, hiszen ez volna az alapja az egésznek: az Istennel való közösségünk megélése és példánk által a fiatalok evangelizálása.

A kurzus végeztével három csapatra osztva helyeztek ki minket a városokba; Atlantába, Thornwoodba és Chicagóba. Én az utóbbiba kerültem két másik önkéntessel…

Mivel Chicagóba az utóbbi években nem helyeztek ki Mission Corps önkénteseket, szinte a nulláról kellett indulni. Míg Atlantában és Thornwoodban a srácoknak már volt egy meglévő kapcsolati körük, amiben és amivel tudtak egész évben dolgozni, nekünk az őszi hónapokat javarészt kapcsolatteremtéssel és jövőbeni munkánk megalapozásával kellett töltenünk. Annak ellenére, hogy eleinte nem láttuk át, hogyan is tehetnénk hasznossá magunkat, rengeteget tudtunk segíteni Teréz anya nővéreinek, például a rászorultak etetésében. Utána az egyik légiós atyának köszönhetően egy katolikus iskola három évfolyamnyi tanulójának lehettünk lelki vezetői. Ezt követően CCD-t (délutáni hittanórát) kezdtünk tanítani a gyerekeknek. Körülbelül október közepétől indultak be igazán a dolgok, hiszen rengeteg lelkigyakorlat vezetésére kértek fel minket. Táborokat szerveztünk, plébániai kiscsoportjaink voltak, és még hosszan sorolhatnám.

 

A kezdeti döcögős másfél-két hónapot felváltotta a kemény munka. Volt, hogy még hétvégeken is dolgoztunk. Habár megfeszített munkánk gyümölcse nem mindig volt „édes”, mindig megérte egy-egy dicséretért, mosolyért a gyerekek részéről. Bár a kb. négyezerötszáz gyerek, akikkel az egy év során foglalkoztunk, papíron katolikusok voltak, de sokan közülük Istenről is alig hallottak és súlyos családi problémákkal küzdöttek. De amikor igazi „bandavezérek” jöttek oda hozzánk nap végén, olykor könnyezve, hogy milyen jól érezték magukat, és hogy megtapasztalták Isten szeretetét, mi is hálát adva konstatáltuk, hogy megérte a befektetett munka, és rácsodálkoztunk, hogy az Úrnak mennyire kifinomult útjai vannak eljutni az emberek szívéhez, megdobogtatva azokat.

 Az ott töltött tíz hónap azért nem csak evangelizációról szólt. A saját lelki életünk és jövőképünk gondozására is megvolt a lehetőségünk. Mivel a Mission Corps egy igen jól strukturált program, és sok figyelmet fordít az önkéntesek személyes fejlődésére, majdnem minden hónapban volt egy lelkigyakorlatunk vagy egy kirándulásunk, melyen lehetőségünk nyílt arra, hogy beszéljünk az atyákkal vagy éppen lelkileg feltöltődjünk. Egy téli kurzuson megint összegyűlhetett a nyári csapat, és beszámoltunk egymásnak addigi tevékenységünkről. A Connecticut-állambeli szemináriumban nyolc napos szentignáci lelkigyakorlaton vettünk részt februárban, hogy ezzel is erősítsük Istennel való kapcsolatunkat. Áprilisban pedig a srácok Jamaicába utaztak missziós útra, amiről én sajnos technikai okokból lemaradtam.

Egy egészen csodálatos tíz hónapon vagyok túl, hála a sok segítségnek mind emberi, mind isteni részről. Mivel a chicagói légiós közösség rengeteget utazik, én is sok helyre eljutottam Pennsylvaniától Kansasig, Indianától Wisconsinig, nem is beszélve a keleti parton fekvő államokról. Életre szóló barátságokat kötöttem, és mindenekelőtt megtapasztaltam az isteni kegyelem és szeretet nagyságát. Elsősorban tehát Istennek vagyok hálás, hogy fényességet gyújtott lelkemben, és megváltoztatta az életemet, miközben én másokat szolgáltam…

Hegedűs Bertalan, RC