Kedves Testvérek Krisztusban!
Néhány évvel ezelőtt, amikor Írországban éltem, kidolgoztam egy programot „Az oltár lovagjai” címmel.
Mindig is szerettem volna írni egy könyvet erről a témáról, azonban a sok feladat mellett erre nem jutott időm. Ebben a hosszú világjárványban azonban nagy béke és csend volt körülöttem, így jó lehetőség adódott, hogy elkezdjem írni ezt a kézikönyvet.
A célom az volt, hogy a fiatal Ministránsok megszeressék Jézus Krisztus Urunkat az Eucharisztiában és a legszegényebbekben. A könyvemben ezért arra törekedtem, hogy megtanítsam a fiatalokat, miként éljenek együtt a lovagok nemes erényeivel, megvédve a gyengéket és a szegényeket, ahogy a mi Urunk, Jézus Krisztus tette, és közben elsajátítsák, hogy hogyan legyenek jó Ministránsok.
Végül a kézikönyvet Szent József kezébe adtam, és kértem a Szűzanya közbenjárását, hogy fiataljaink valóban felfedezzék Jézust az Eucharisztiában.
A kiadvány munkálatait a Magyar Kurír (mint kiadó) és az Új Ember (mint szerkesztő) látta el.
A könyv 1000 példányban készült. Előállítása több mint 690 ezer forintba került.
Ha hozzá szeretne jutni a kézikönyvhöz, kérem, vegye fel velem a kapcsolatot a mduffyⱷlegionaries.org e-mail címen vagy a +36-20-4130690 telefonszámon.
Imával:
Michael atya