Vándor Evangélium – Július – 3. Elmélkedés

Engedjem, hogy az Eucharisztikus Krisztus formáljon!

Szentírási idézet: Róm 8,28-39

Bevezető ima: Uram, Jézus! A mai ima alatt ültesd el szívemben a vágyat, hogy gyakran akarjak találkozni Veled az Oltáriszentség előtt.

Elmélkedés:

“Akiket ugyanis eleve ismert, azokat eleve arra rendelte, hogy Fiának képmását öltsék magukra” „A Krisztushoz való hasonlatosságunk Isten irgalmasságának mérhetetlen ajándéka” (Ferenc pápa üzenete 2019 nagyböjtjére)

Ezért most én is arról a benső imáról szólok, amit az Eucharisztia előtt végzünk teljes csendben. Egy méhészeti képpel szeretném ezt e munkát szemléletessé tenni. Tegyük föl, hogy rajtafelejtettük a kilós súlyt a puha méhviaszon a műhelyben. Mikor ezt észrevesszük és levesszük róla a súlyt, addigra a súly már elkezdett lassan süllyedni a viaszban és otthagyta a formájának a lenyomatát. És ha kivesszük a súlyt a viaszból, láthatóan ottmarad az üres helyen a súly formája. Hasonló történik a csendes szentségimádáskor a benső ima ideje alatt is. A szívünk a viasz, az Eucharisztia a súly. Isten dicsőséges jelenlétének ugyanis súlya van. Minél gyakrabban vagyunk ebben a jelenlétben, a dicsőség súlya annál jobban nehezedik a lelkünkre, és annál inkább van esélye Istennek arra, hogy formáljon minket, mert erre időt adunk Neki. Minél gyakrabban és minél hosszabban vagyunk Jézus szent jelenlétében, annál inkább süllyed egyre mélyebbre bennünk az Ő dicsőséges jelenlétének a súlya.

Adj tehát időt Istennek! Minél régebb óta éljük a benső imát, annál mélyebbre süllyedt már bennünk az Ő jelenléte, annál nagyobb marad utána a Jézus formálta űr és annál nagyobb lesz bennünk a vágy a folytatásra, mert ezt az űrt csak Ő tudja kitölteni és semmi és senki más.

Gyakran elhangzó tévedés, hogy a csendes imádás felesleges, mert nem történik semmi. Dehogynem! A természetben is a legnagyobb csodák, átalakulások, mint pl. amikor a hernyóból pillangó lesz, mind-mind csendben születnek meg. A semmiből való teremtés is csendben történt és csak utána vált láthatóvá és hallhatóvá az univerzum csodája.

Nos, a benső ima első gyümölcse az, hogy a szívünk viaszában ott marad egy  Isten alakú űr, egy Jézus utáni szomjúság, egyfajta szent eucharisztikus vágy az ismételt találkozásra, a szent communiora.

„Terád szomjas a lelkem, Téged kereslek már virradat előtt.” Ha kitartóak vagyunk, akkor egyre inkább mélyül, formálódik bennünk Jézus jelenléte, mígnem a mélyülő megtérés, a mélyülő tisztulás, a mélyülő megszentelődés által egy napon eléri szívünk központját. Lásd, hogyan fogalmaz Szent Pál: „Akkor majd fel tudjátok fogni az összes szenttel együtt, mi a szélesség és a hosszúság, a magasság és a mélység, megismeritek Krisztusnak minden értelmet meghaladó szeretetét, és beteltek az Isten egész teljességével.” (Ef 3,18-19) Ekkor megtörténhet, hogy a szívünk viasza lángolni kezd és megolvad, és Jézus szíve és a mi szívünk olyan mintha egyesülne egymással.

Általános tapasztalat, hogy a szentáldozás után csak rövid ideig tudjuk megőrizni magunkban az eucharisztikus jelenlétet. Ennek több oka is van, de most csak egyet említek meg. Mivel megszokjuk, hogy a bocsánatos bűneinkért nem kérünk azonnal bocsánatot Jézustól, ezért a szívünk vödre olyanná válik, mint a lyukas szita. Hiába merül el a szív az Élő Vízben, nem tudja megtartani azt és elcsorog, elfolyik belőlünk a jelenléte. Aki benső imát végez, ott az ima gyümölcseként jellemzően megvan az érzékeny lelkiismeret, az azonnali bocsánatkérés és ezért a szív meg tudja tartani a jelenlétet.

Beszélgetés Krisztussal: Köszönöm, Jézus, hogy a Neked ajándékozott időmben egyre erősebbé teszel a jóra, és egyre jobban formálod a lelkiismeretemet a Te kincseid felismerésére. Add meg, kérlek, az őszinte bánat kegyelmét a kicsi mulasztásokkal kapcsolatban is, amelyekkel Téged megszomorítottalak.

Elhatározás: Naponta imádkozom azért, hogy a Szentlélek segítségével felismerjem apró gyengeségeimet is.