1. nap: Azért jön, hogy megkeresse, ami elveszett.

Jn 4, 1-6
Szamáriát, a “köztes” földet a jámbor zsidók tisztátalannak tartották, és elkerülték. Itt idegen nép (2Kir 17,24-25) keveredett a helyi izraelitákkal, a zsidó hit pogány befolyás alá került. A szamaritánusokat kizárták a jeruzsálemi zsidó kultuszból. Azért is, mert ragaszkodtak a saját szokásaikhoz, saját szentélyükhöz, ami a végső elszakadáshoz vezetett.

Jézus mégis átmegy ezen a földön. Fáradt az utazástól, talán a mi bűneink „holt földjén” való átkeléstől is. Az Emberfia együtt érez velünk, „élettelen” emberekkel. Felkeresi a kirekesztetteket, a félszegeket, az elfeledetteket, hogy a világosság legyen; fény legyen számukra. A hatodik óra körül van, a nap legmagasabb órája, minden a legfényesebb fényben van, minden feltárul. Szíve is feltárul keresésének helyszínén, amely egy kút, a Bibliában az udvarlás! Isten keres minket, irgalma folyamatosan a nyomunkban jár, követ bennünket. Emberré lett, mert meg akarja velünk osztani az életét!

Hol van bennem az a pont, ami leválasztott Istenről és a csak félig kész? Jézus lelke ezt haza akarja hozni. Vajon hagyom-e, hogy odamenjen, megközelítse ezt Jézus? Fontos kérdés kilencedünk elején. Mert volt még egy hatodik óra, amikor Isten népe elutasította Messiását, és átadta őt keresztre feszítésre (Jn 19,14-15). Itt megmutatkozott a “menyasszony” közelsége – de a vőlegény tökéletes irgalma is. Ne féljetek megnyitni a szíveteket Istenetek előtt! Isten igazsága szolgai formában járja be ezt a világot; azonban szüksége van a te elfogadásodra.

Jn 16,12-13
Szállj le, Szentlélek, aki szétszaggatod a sötét éjszakát, világítsd be szívünket!

 

2. nap: Az adás szent körforgása

Jn 4, 7-9
Az asszony egyedül jön a kúthoz egy szokatlan órában. Milyen kirekesztett, talán a szégyentől és a gyalázattól! De szomjúsága a hőség ellenére a kúthoz hajtja. Ott egy férfi vár rá, akinek kérése van felé: Adj innom! Az evangéliumokban Jézus végig a bőség képével, például a kenyérrel és a borral azonosítja magát. De most rászorulóként lép fel, azt akarja, hogy az asszony ajándékozza meg, ő adjon neki.

Adni és kapni Isten természetéhez tartozik! Kérésével az asszonyt az Ő szeretetének körforgásába hívja be, amely az önátadás és a mások elfogadása. Jézus nem földi vízre szomjazik, hanem ennek az asszonynak a megváltására szomjazik. Arra a napra szomjazik, amikor a Szentlélek megtisztítja a világot a kegyelem kiáradatával (Lk 12,49).

A Szentlélek Isten ajándéka, amely az Atya és a Fiú közötti önátadásból származik. Jézus ezért akar minket kihozni a szégyenünk zártságából, amely bűnt szül, és ezért akar minket Lelke által „kiszeretni” a zártságunkból, és Isten útjára vezetni. Szent II. János Pál ezt ismerte fel az ajándékozás törvényeként: Minél többet adok, annál intenzívebbé válik jelenlétem, ottlétem, mert az is a másikért és a másikban való lét lesz.

Hová bújok szégyenemben? Hol oltom szomjúságomat? Jézus ott vár, és azt kéri: Adj innom! Amit az Úr kér, azt akarja adni is. Isten nem kér tőlem többet, mint amim van, és ami vagyok. De azt kéri, hogy lépjek túl önmagamon és legyek több, mint aki csupán önmagamnak lennék.

Jn 16,14
Jöjj, ki minden szegényt szeretsz, jöjj, ki jó ajándékokat adsz!

3. nap: Élő víz

Jn 4, 10-12
Itt a kútnál, az udvarlás bibliai helyén beszél Jézus – akit oly gyakran nem ismerünk fel – Isten ajándékáról. Milyen komolyan veszi Isten, hogy megnyerje az emberi szívet, hiszen a vőlegény ajándéka a mai napig az ő leánykérését szimbolizálja. Az élő víznek bibliai és kultikus jelentősége van. Élő, azaz folyó vízre volt szükség a templomba való belépés előtti megtisztuláshoz, illetve a menyasszony számára az esküvő előtti tisztálkodáshoz is. De még ennél is nagyobb a jelentősége, mert az életet jelenti, ami csak Istentől fakad (pl. I 12,3; Jer 2,13; Ez 47,1-12; Jel 21,6 és 22,17).

Isten maga az ajándék. Önmagát adja azoknak, akik még nem ízlelték meg, vagy elfelejtették, hogyan kell elfogadni és adni. Ő akar minket a kegyelemnek ebbe a ritmusába bevinni, mert csak így lehetséges az igazi létezés. Az adásnak és az elfogadásnak ez a körforgása az új Jákob, az új Mózes „eljegyzési gyűrűje”. Amit Jézus élő vízként akar adni, az soha nem fogy el, mert végtelen és örök forrásból származik.

Mint ez az asszony, mi is gyakran szó szerint vesszük Jézus ajánlatát, a földi bőség szempontjából. Az asszonyhoz hasonlóan megpróbáljuk Őt és igéit a mi megszokott embermód körülményeink közé kategorizálni, pedig sejtjük, hogy Ö „nagyobb”. Sejtjük, hogy az Ő belépése a mi személyes életünkbe felülmúl mindent, amit eddig ismertünk. Ahol még nem találtunk utat ilyen hitre, ott a keresztségünkből fakadó kegyelemre támaszkodhatunk. És bizalommal megnyílhatunk annak, aki az ő Lelke által az Istennel való egységünk teljességére akar bennünket eljuttatni.

Jn 7,37-39
Legnagyobb vigasztaló az időben, vendég, aki gyönyörködteti a szívet és az elmét, és ízletes felüdülés a szükség idején!

4. nap: Csillapíthatatlan szomjúsággal megteremtve

Jn 4, 13-14
Voltunk valaha is igazán szomjasak? A szomjúság az őrületbe tud kergetni! Talán ma inkább az a bajunk, hogy már nem érezzük vagy nem engedjük meg a tényleges szomjúságunkat. Annyira eláraszt bennünket mindaz, amit észszerűnek, fontosnak és hasznosnak neveznek, hogy ez a telhetetlen vágyakozás az igazi élet után szinte megijeszt bennünket. Megijedünk, amikor nem merjük elhinni, hogy ez a szomjúság csillapítható: a legbelsőbb értelemben vett élettel, amire az Istennel és az emberekkel való mély, bensőséges kapcsolat által juthatunk el.

De most itt a kegyelem ideje, hogy megengedjük ezt a szomjúságot! Az idő, hogy szomjazzunk az Istennel való mély kapcsolatra. A pokol és az örök halál definíciója, ha távol vagyunk az Istentől. De ígéretet kaptunk az élet forrására, amely részesít minket Isten életében, és belénk árasztja Lelkét. Ha nem akarom érezni a szomjúságomat, akkor nem nyitom meg szívemet, lelkemet és szellememet ennek az élő víznek. Ha nem szomjazom, elfelejtek inni belőle.

Az Istennel való kapcsolatunk nem egy eszköz, amely segít megszervezni természetes életünket. Az Istennel való kapcsolatunknak kell a valódi életünknek lennie. Milyen ez az élet? Ez egy újjászületés, szemben a pusztán természetes élettel. Természetes életünket ugyanis annyira megváltoztatta a bűn, hogy keresztség nélkül bezárva marad önmagába, és nem tud fogékony lenni a Szentlélekből fakadó életre. Ma újra és újra imádkozva szélesre tárhatom a szívem, megnyithatom magam: Hiszek az életadó Szentlélekben, aki Úr, és aki az Atyától és a Fiútól ered.

1 Kor 2,9-12
A nyugtalanságban nyugalmat adsz, a hőséget enyhíted lehelleteddel.

5. nap: Igazságban való gyógyulás

Jn 4, 15-18
Az asszony testi szükségletét akarja kielégíteni Jézus ajándékával. Jézus irgalma azonban el akarja vezetni őt vágyának valódi okához. Abban az időben egy nő csak a férfi által, akihez tartozott, kapott védelmet és ellátást, egzisztenciát. A „Nincs férjem” mélyebb szükségletre mutat, minthogy egyszerűen Isten parancsa ellen cselekedne: ennek a nőnek az életében még mindig nincs jelen a szeretet igazságának elfogadása.

Isten irgalma látja a bűn mögött a hiányt, a szenvedést, a szükséget. Ennek a szükségletnek a kedvéért Jézus nem bagatellizálja el a bűnt, ahogyan azt sokféle világnézet teszi. E szükséglet kedvéért Isten irgalma nem vádolja a bűnöst sem, mint a Sátán (vö. Jel 12,10), aki már Isten ítélete alatt áll. Jézus élő vizet akar adni, hogy meggyógyítsa legmélyebb szükségünket. Ahhoz, hogy befogadhassuk, ki kell akarnunk lépni bűnös vágyaink hazugságából, amelyek nem engednek Istennel közösségben lennünk. Általa tudunk belépni Isten igazságába, amely az önátadás: Jézus keresztje által minden bűnöst kiengesztelt, minden bűnös megváltást nyerhet belőle, amint iszik a Jézus oldalából fakadó szentségek élő vizéből.

A Szentlélek nélkül szívünk és lelkiismeretünk nem tudja felfogni ezt az igazságot, és nem tud meggyógyulni sem. A Szentlélek küldetése, hogy leleplezze a bűnt, hogy a bűnös rátaláljon a győzelemre és Jézus keresztjének vigasztalására. Kérjük a Szentlelket, hogy keltse életre bennünk ezt a hitet: A keresztben van a megváltás, a keresztben van az élet, a keresztben van a remény!

Jn 16,8-9
Jöjj, ó áldott fény, töltsd be szívünket, ragyogd be arcunkat, és hatolj be lelkünk legmélyéig!

6. nap: Az imádás hegye

Jn 4, 19-22
Az asszony megtapasztalja, hogy Jézus felismeri és elfogadja őt – egyben megszabadul attól a bűnös szemlélettől is, ahogy önmagára tekint. Most már látja a Megváltót és felismeri nagyságát. Valami lényegi dolog nyílik meg benne: Istent imádni kell! Isten már kivezette a népét Egyiptomból – a bűn szolgaságát jelképezve -, hogy Őt szolgálhassák és dicsőíthessék. Ebben az asszonyban felébred az igazi imádás vágya, amely Isten után vágyakozik. Ehhez keresi a megfelelő helyet.

Jézus ígéretet ad neki az imádat igazi természetéről: „…igazi imádói lélekben és igazságban imádják az Atyát!”

Amíg a szamáriaiak, és mi is, csak önmagunkba zárkózva maradunk, addig nem ismerjük Istent, és nem imádjuk Őt. Az üdvösség a zsidóktól származik, mert Isten Izraelben ismertté tette magát, mint jelet minden nemzet számára: „A szolgám vagy, Izrael, benned fogok megdicsőülni!” (Iz 49,3)

Jézusban Isten kinyilatkoztatta dicsőségét, csak Őbenne van az üdvösség. Akkor válunk mi magunk is istentiszteletté, amikor többé nem azok akarunk lenni, akik magunktól lenni szeretnénk, hanem megnyílunk, hogy azzá váljunk, akinek Jézusban lennünk kell. Ő megvált minket „az atyáitoktól rátok hagyományozott értéktelen életmódból”. (1Pét 1,18). Kérjünk gyógyulást a látásunkra! Csak a Szentlélek tudja megnyitni előttünk Isten szentségét. Ő szabadít meg minket önelégültségünktől, és szabadít fel bennünket az istenfélelemre. Ez Isten gyermekeinek szabadsága e világ bálványaitól.

Róm 8,26-28
Mossátok tisztára, ami beszennyeződött, és éltessétek, ami kiszáradt!

7. nap: Lélekben és igazságban imádni

Jn 4, 23-24
Isten az Ő képmásaiként a testünk és a tudatunk mellett lelket is adott nekünk, embereknek (1Tessz 5,23). Ez alkotja legbelső lényünket, amelyet a Biblia „szívünknek” nevez. Ez az a hely, ahol kapcsolatba kerülhetünk az Ő Szent Lelkével. Ez az a hely, ahol Isten megismerteti magát velünk, hogy innen kezdve életközösséget vállalhassunk vele (1Kor 6,17). Isten azonban annyira tiszteletben tartja szabadságunkat, hogy ez a közösség nem jöhet létre anélkül, hogy legbensőbb lényünkben meg ne nyílnánk előtte, és fel ne tárnánk magunkat neki.

Istent imádni azt jelenti, hogy Istennek ismerjük el és szeretjük Őt: Ő az Úr, aki tökéletesen jó és igaz. Lélekben imádni azt jelenti, hogy hitben elfogadjuk Jézust, mint Isten kinyilatkoztatását, és dicsőítjük Őt (Jn 6,29; 1Kor 12,3). Igazságban imádni azt jelenti, hogy akaratomat felajánlom neki, hogy egyesítsem az Ő akaratával. De csak akkor tud bennünk ilyen imádat megvalósulni lélekben és igazságban, ha befogadjuk a Szentlelket, és Krisztus „élő vizét” isszuk.

Nem elég külső cselekedeteket tenni Istenért (Mt 7,21-23). Az Atya olyan imádókat keres, akik teljesen egyesülnek az Ő akaratával, akik belső kapcsolatban élnek vele, és ebből az egységből indul minden cselekedetük. Jézus adta nekünk az igazi imádat imáját lélekben és igazságban: a Miatyánkban a hangsúly teljesen arra összpontosul, amit az Atya akar, ad és tesz. Megtanít minket arra, hogy ezt kérjük. Megerősíti bennünk a hajlandóságot, hogy Istenhez igazodjunk, ne pedig a gonoszhoz. Amikor lelkünk legbelső szobájából imádkozunk, Isten Szentlelke imádkozik bennünk.

Róm 8, 14-17
A Te éltető munkád nélkül semmi sem létezhet az emberben, semmi sem lehet egész vagy egészséges.

8. nap: Én vagyok az

Jn 4, 25-26
Amikor Ádám a maga módján akart eljutni Isten igazságának ismeretére, az Istennel való közvetlen és bensőséges kapcsolata megszakadt. Ezt a tudást ugyanis csak a Szentlélek ajándékaként kaphatjuk meg, az Ő és a mi lelkünk közötti bensőséges kapcsolaton keresztül. Most Jézus lelke megérintette a szamáriai asszony lelkét! Kezdi felismerni, hogy Ő még a prófétáknál is nagyobb. Felébred legbensőbb reménye: „Amikor eljön, mindent elmagyaráz nekünk”: vágyik a teljes igazság kinyilatkoztatására, a találkozásra magával az igazsággal.

A Messiás által Isten ismét lehetővé akarja tenni, hogy teremtményei bensőséges kapcsolatba kerüljenek vele. Ezt újra és újra megígérte (pl. Ez 36,26-28). Ez az ígéret ennek az asszonynak a szívében él, ő készebb, és nyitottabb most Istenre, mint valaha, de képtelen ezt egyedül megvalósítani. A kapcsolódáshoz szükség van Jézus kinyilatkoztatására. És Jézus, a vőlegény úgy nyilatkoztatja ki magát neki, ahogyan még soha senki nem tette: „Én vagyok az!” Ez több, mint messiási küldetésének kinyilatkoztatása. Jézus az “én vagyok”, Isten személyében, azzal a névvel, amelyet Isten adott magának, amikor kivezette népét (2Móz 3,14; Jn 8,58).

Mint ezt az asszonyt, a Szentlélek engem is elvezet a kapcsolatba, amelyben Jézus kinyilatkoztathatja önmagát nekem. A Szentlélek kinyilatkoztatja nekem Isten Igéjét, Jézust a Szentírásban. Ő formál engem Jézushoz hasonlóvá a szentségekben megnyilvánuló ereje által. Ő akarja megteremteni bennem azt a bensőséges helyet, amelyben Jézus kinyilatkoztathatja magát nekem (vö. Iz 52,6 és 62,5).

Ef 1:17-19
Melegítsd fel, ami hideg és kemény, lazítsd, ami megkeményedett, vezesd, ami eltévedt!

9. nap: Az emberek odamentek hozzá.

Jn 4, 27-30
A tanítványok meglepődtek, mert egy férfi és egy nő találkozását a kútnál az eljegyzés jelképe volt. Mit tudtak volna meg Jézusról, ha felteszik neki a kérdéseiket? Az asszony minden kérdését feltárta Jézus előtt. A férfi válaszai elvezették őt a vele való találkozás kegyelmeihez, és belső átalakulást idéztek elő benne.

Amikor az asszony elhagyja a vizes korsóit, az olyan, mint annak a függőségnek a szimbóluma, amely akkor keletkezik, amikor valódi vágyainkra hamis megoldások cselekedeteivel élünk. A kegyelem elérte az asszonyt, kiáradt benne, és ennek drámai hatása az, hogy leveti szégyenét (2Kor 3,17), elmegy azokhoz az emberekhez, akiket korábban került, és tanúságot tesz: Talán Ő a Krisztus?

A tanítványokhoz hasonlóan mi is hajlamosak vagyunk a hitünket arra redukálni, amit tudunk és értünk. Ehhez az asszonyhoz hasonlóan nekünk sem szabad lankadnunk a mélyebb megértés keresésében. A Szentlélek a mi értelmünkön keresztül is ki akarja nekünk nyilatkoztatni Istent (1Tessz 5,19-22). Mivel nem tudjuk teljesen felfogni Istent, olyan kegyelmi tapasztalatokba vezet bennünket, amelyek meghaladnak minket, és hitet igényelnek (Zsid 11). A hit a szívemből fakad (Róm 10,10), amikor megtapasztalom, hogy kin az, aki beszél hozzám. A Szentlélek nélkül nem ismerhetjük fel Jézust. Ő úgy adja át nekünk jelenlétét, hogy az túlárad a szívünkben, és rajtunk keresztül másokat is elérhet. A Szentlélek kivezet bennünket a megszokottból, ami csak emlék, Jézus jelenlétébe az életünk jelenébe.

ApCsel 1,8
Add vezetésed ajándékát azoknak az embereknek, akik bíznak benned, akik számítanak a segítségedre! Adj nekik időbeli állhatatosságot, és add, hogy meglássák üdvösséged beteljesedését és a boldog örökkévalóságot!