Küldetés

A Regnum Christi küldetése

„Menjetek el az egész világra és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek!” (Mk 16,15)

Ez a nagy küldetés, melyet Krisztus bízott az apostolaira mennybemenetele előtt, és amely ma még sürgetőbben visszhangzik. (Regnum Christi Kézikönyv 375.)

A Regnum Christi az Egyház ölén született többi szervezettel karöltve feladatának érzi, hogy elvigye Jézus Krisztus üdvözítő örömhírét az embereknek, és hogy áthasson minden emberi valóságot az evangélium szellemével. Küldetésének tekinti a püspökök támogatását Krisztus országának terjesztésében. A Regnum Christi célkitűzései és tevékenységei alapvetően lelki természetűek, a hit ügyét szolgálják és a lelkek üdvösségét keresik.

Azon meggyőződésből fakadóan, hogy az Egyház természetfölötti és evilági küldetésének eszköze, a Regnum Christi távol tartja magát minden politikai párttól és csoportosulástól akár nemzeti, akár pedig nemzetközi szinten, és nem vall magáénak semmilyen ideológiát vagy politikai rendszert.

IMG_0944

A Regnum Christi Mozgalom sajátos apostoli céljának lényege abban áll, hogy a katolikus híveket arra neveli, hogy Jézus Krisztus és az Egyház iránti elkötelezettségük jegyében vállaljanak tevékenyen szerepet embertársaik szolgálatában.

Amikor a Regnum Christi Mozgalom, karizmája szerint, bekapcsolódik az egyházmegyei lelkipásztori munkába, ez serkentőleg hat mind a helyi egyházközösség életére, mind az egyes tagokra, akiket a Mozgalom arra biztat, hogy kezdeményezéseikkel válaszoljanak az adott hely és idő kihívásaira.

A Regnum Christi a tagjai számára széleskörű apostoli tevékenységet biztosít, ahol mindenki megtalálja a magának legmegfelelőbbet, hogy abba befektesse szabad energiáit. Ezen tevékenységek elsősorban a következő területeket érintik: oktatás, misszió, karitatív munka, ifjúság– és családpasztoráció, kultúra és tömegtájékoztatás stb.

Ezért a Regnum Christi számára az Egyház szolgálata jelenti küldetésének teljesítését Krisztus országának terjesztésében, ebben valósítja meg önmagát (Regnum Christi Kézikönyv 14.)

IMG_0969

Amennyiben további részleteket szeretne megtudni a Regnum Christi Mozgalomról, vagy arról, hogy mint hívő katolikus miként szolgálhatja tevékenyen az Egyházat, írjon címünkre vagy keressen meg minket személyesen.

Missio Christi Alapítvány

1116. Budapest, Fehérvári út 168-178 C.

info@missiochristi.hu

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!