Személyes képes beszámolók a Fiatal Missziósok nógrádi útjáról

csoportkep-jo-kicsiEz az ősz sem telhetett el misszió nélkül a Fiatal Missziósok (szent)lelkes csapata számára. Miklós Zalán atya meghívására ismét útnak indultak Nógrád megye nehezebb sorsú falvai felé, hogy tőlük telhetően hitet, reményt és szeretetet vigyenek oda, ahol e téren igen nagy szükség mutatkozik. Az alábbiakban a résztvevők beszámolóiból idézünk, hiszen ki más tudna erről hitelesebben beszélni, mint az, aki személyesen is ott volt!

Péter Dorottya beszámolója:

sdrOktóber 13-15 között Zalán atya meghívására Sóshartyánba és Nógrádmegyerbe látogattunk el, hogy felkeressünk néhány nehezebb körülmények között élő családot. Egy kicsit tartottam attól, hogy miként fogadnak majd minket az emberek, nyitottak lesznek-e, és tudok-e majd velük beszélgetni. Szerencsére már az első nap rájöttem, hogy feleslegesen aggódtam.

Péntek este érkeztünk meg, és ekkor részt vettünk egy szentmisén a helyiekkel. Ezután még többen ott maradtak beszélgetni, és látszott, hogy nagyon örülnek annak, hogy ott vagyunk. Másnap reggel elindultunk felkeresni Sóshartyán családjait, hogy összeírjuk, hogy mire lenne szükségük.

cofMindenhol nagy örömmel fogadtak minket, és sok helyen elfogadták a segítségünket. Nagyon jó volt látni a családok közti összetartást és az önzetlenséget, amikor egy-egy jobb körülmények közt élő család lemondott az adományokról a szegényebbek javára. A délutánt a gyerekekkel töltöttük. A legkisebbektől egészen a majdnem velünk egyidős fiatalokig eljöttek, hogy közösen játszhassunk és beszélgethessünk. Jó érzés volt, hogy ekkora örömet tudtunk nekik okozni már azzal, hogy néhány órát játszottunk és foglalkoztunk velük.

Nagy Máté beszámolója:

davOktóber 13-15-ig misszión voltunk. Az első számú célpont Sóshartyán volt, de Michael atya buzgóságán felindulva, elmentünk a már tavalyról is ismert Nógrádmegyerbe is. Az első nap, amikor megérkeztünk egy szentmisén vettünk részt, majd ezt egy agapé követte.

Második nap kezdődött maga a misszió, rögtön reggeli után beosztottuk a csapatokat, és elindultunk a telepre. Minden házhoz bekopogtunk, felírtuk mit vihetünk nekik decemberben, és meghívtuk a gyerekeket egy délutáni közös játékra. Délutánra rengetegen eljöttek, és mi csoportokra szerveződve rendeztünk nekik focimérkőzést, és különböző csoportos játékokat. Ez sokaknak tőlünk is remek élményeket adott.

22520241_871787419653961_6432736687547961230_o(1)Másnapra úgy döntöttünk, elmegyünk, megnézzük, mi van Nógrádmegyerben. Mikor odaértünk, minden házhoz bekopogtunk, amiknél a tavalyi emlékek miatt nagyon boldogan fogadtak minket. Mindenhol elmesélték, milyen jó volt, hogy mentünk, és mindenki megkért, hogy küldjük el hozzájuk Michael atyát, hogy imádkozzon velük, vagy szentelje fel a házat.

Stekovics Bálint beszámolója:

cofNekem hatalmas élmény volt ez a misszió, egészen az odaúttól a hazaútig. Igaz első nap indulás előtt kicsit megijedtem, hogy mit fogunk látni, esetleg mi történhet majd velünk, de ez a félelem az első házlátogatás után elszállt. Mindenhol szívesen láttak minket, kedvesek voltak, kólával kínáltak, annak ellenére, hogy valahol csak háromszor jut ilyen üdítő a családnak egy évben. Behívtak a hálószobájukba, ahova alig fértünk be öten, itt felírtuk az adatokat és a ruhaméreteket, majd közösen elmondtunk egy Miatyánkot a családért. Számomra megdöbbentő volt, hogy egyes helyeken milyen kis helyen élnek. Találkoztunk egy nagymamával, aki 4 gyermekével és 10 unokájával éltek 3 picurka házacskában, és sehogy sem tudtuk kimatekozni, hogy férhetnek el. Az udvaron hatalmas rendetlenség, a kupiban pár tyúk lépegetett. Ennek ellenére a pénz hiányán kívül semmire nem panaszkodott, azt mondta örül, hogy együtt lehet a család, számíthatnak egymásra, és segítik egymást. A beszélgetés közben végig gyerekzsivajt hallhattunk, miközben fülig érő szájjal futkorásztak és játszottak az unokák. cofEzt tapasztalva, eléggé elgondolkodtam azon, hogy vajon mindig helyesen cselekszem-e, és mindig elég időt szentelek-e a számomra legfontosabb embereknek, a családomnak? Azt gondolom, ezt mindenkinek látnia kéne. A városi ember buborékban él, el sem tudja képzelni milyen lehet az élet Nógrádmegyerben, vagy bármelyik másik faluban, ahol ilyen szegénységben élnek emberek. Otthon, fűtött lakásban a fotelből nézni a híradót, és látni egy újabb hírt egy kis falu szegény lakosairól nem ugyan az, mint ott állni, beszélgetni ilyen nehéz sorsú emberekkel, azt látni a két szememmel, amit ők látnak, azt a szagot érezni, amit ők éreznek és megkapni azt a vendégszeretetet, amit feltétel nélkül adnak.

Hugauf Soma beszámolója:

22520145_871787056320664_1174294098425483194_o(1)Nekem ez volt az első misszióm így nem igazán tudtam, hogy mire számítsak, bár sokat hallottam azoktól, akik már voltak. Először is egy hatalmas nagy élmény volt számomra, és sok tapasztalatot szereztem, láthattam igazából, hogy milyen szegénységben élnek ott az emberek, amit nem igazán tudtam idáig elképzelni. Találkoztunk olyan szegénységgel, ahol csak egy szobát fűtenek, de valahol még erre sincsen lehetőség, vagy egyszerűen ruhával fűtenek. Sok helyen az ajtó helyén függöny van és a kisgyerek mezítláb jön ki a házból. Ennek ellenére nagyon szívesen fogadtak minket, és nagyon kedvesek voltak velünk.

2017.október 13-15-ig voltunk Sóshartyánban, ahol a misszió menete is lezajlott. A lányok szállása Nógrádmegyerben volt, ez egy közeli falu, a fiúké pedig Sóshartyánban. Péntek délután érkeztünk meg a plébániára, és ezután részt vettünk egy Szentmisén.

sdrMásnap, szombat délelőtt kisebb csoportokba osztva jártuk be a szegénységben élő családokat, amit sosem fogok elfelejteni, mert megtapasztalhattuk, hogy ebben a 100 házas faluban  milyen összetartóak az emberek, és mennyire odafigyelnek egymásra. Nagyon sok családnak szüksége volt ruhára és élelmiszerre, és akinek mégsem volt szüksége ezekre, azok mondták, hogy menjünk másik házakba, mert máshol nagyobb szükség van a segítségünkre. Nekem ez egy örökre megmaradó tapasztalat marad, mert nagyon kevés helyen találkozunk a mai életben ilyen összetartással és egymás közötti szeretettel egy faluban.

cofDélután a kisgyerekeket hívtuk játszani, focizni. Sokan jöttek kicsik és nagyobbak egyaránt, és nagyon szívesen vettek részt a játékokban. Én fociztam velük, ami egy rendkívüli élmény volt. A nap befejezéseként elmentünk misére.

Tavaly a missziósok Nógrádmegyerben tevékenykedtek, ahol – az elmondásuk szerint – nagyobb szegénység volt, mint itt Sóshartyánban. Ezért Michael Atya úgy döntött, hogy van még arra elég idő, hogy visszamenjünk azokhoz a házakhoz, ahol tavaly is voltak már a többiek, és megkérdezzük őket, mire lenne szükségük. Nagyon örültek nekünk, főleg azért is, mert felismerték a tavalyi missziósokat. Miután végeztünk, egy szentmisével zártuk le a missziót, ezután indultunk haza Budapestre.

Az ottani atyát Zalán atyának hívják, akinek összesen 5 falut kell ellátni szentmisével, ami nagyon sok munkájába kerül, egyfolytában rohan mindenhova, ezért is volt most velünk kevesebbet.

Nagyon élveztem a missziót és az együttlétet ilyen nagyszerű emberekkel, mindenkit csak bátorítani tudok, hogy jöjjön misszióra mert egy életre való élményt szerezhet!

 

 

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!