Lelki élet karácsony után…

Van-e lelki élet karácsony után? Ezzel a magától értetődőnek tűnő kérdéssel kezdte Bálint atya előadását a Regnum Christi Mozgalom januári lelki estjén, a közös szentségimádást követően. Természetesen van, de bizony, hajlamosak vagyunk az ünnepek elmúltával lelkileg is „leereszteni”. A lelki este éppen abban segített minket, hogy ez ne történjen meg!

Bálint atya vezetésével lélekben elzarándokoltunk a veleméri templomba, ahol a templom különleges atmoszférája, a cseppet sem átlagos, sötétségbe burkolózó templombelső és a szentély csöndje fogadja a belépőt. A falak festett képein nem a betlehemi három királyok, hanem három szent magyar királyunk, Szent István, Szent László és Szent Imre alakjai adnak nekünk példát. A festő e képen keresztül tanítja a mindenkori szemlélőt: Isten előtt senki nem maradhat a magas nyeregben, az aggastyán térdre borulása a méltó magatartás! A könyörülő Istené a képen is és az életünkben is a főszerep: Őt szemléljük, Őrá bízzuk dolgainkat! Mindenünket, amink van, adjuk át neki, és Benne újjászületünk!

Ahogyan a veleméri templom egyes részeit a nap éves járásának megfelelően egymás után ragyogja be a napfény, úgy mi is engedjük meg Istennek, hogy életünk területeit megvilágosítsa, és ne legyen egyetlen olyan pontja sem életünknek, ami kimaradna. A veleméri templomban a pokol ábrázolásához nem jut csupán fény…

De hogyan történjen önmagunk Istenre bízása? Szent Ignác azt tanácsolja, hogy Jézusra nézzünk, és ne a magunk dolgaival törődjünk. Mint egy jó baráti beszélgetésben, olyannak kellene lennünk: a másikkal, a barátunkkal, az imádságban Jézussal foglalkozzunk, és ne önmagunkra, hanem Rá figyeljünk! Naponta szükségünk van erre a szemlélődő hozzáállásra, hogy fel tudjuk ismerni Isten életünkre vonatkozó tervét és meglássuk ajándékait, a nap örömeit! Az imádság azt jelenti, hogy jelen vagyok Isten számára, de még ennél is inkább jelenti azt, hogy jelen van Valaki, akit szeretek, és aki szeret engem!

Szemlélődésünk forrásai lehetnek a természetben eltöltött csendes percek és a Szentírás tanulmányozása is. Többeknek talán a passzivitás juthat eszébe a szemlélődésről, valójában azonban csak az énközpontúságunkból veszítünk, de nem az aktivitásunkból! A szemlélődés növekedés Isten előtt, és nem az emberek előtt! Higgyük el, hogy ez a csendes együttlét megtermi gyümölcseit! Gondoljunk bele, hogy Jézus is harminc éven át szinte észrevétlenül, „csendben” élte életét, tette állapotbeli kötelességeit. És ebben a csendben érlelődött küldetése! Sok szent vagy szent életű ember nem tett semmi különös, nagy dolgot! De ahogyan azt tette, az bizony különleges volt: Isten szeretete és bölcsessége ragyogott át rajtuk keresztül a környezetükre, a munkájukra, hétköznapjaikra.

Názáret szellemisége alapján mindig éppen csak aznap kell szentnek lennünk: ébredéstől elalvásig! Ennyi elég! De ez is csak Isten segítségével, az imádságban Vele töltött időn és a Neki való átadottságon keresztül valósulhat meg! Ehhez bizony kell a lelki fegyelem!

Mindannyiunknak szüksége van a találkozásra Istennel, az Ő végtelen jóságával és szeretetével ahhoz, hogy az Örömhírt szívből átéljük és így továbbadni is tudjuk. Így lesz majd gazdag a lelki életünk Karácsony után is! Krisztus személyes szeretete lesz a fényünk az úton! Ő vezet!

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!