Haza, Erdélybe

Csíksomlyói búcsú, a missziósok beszámolói alapján

Túlzás nélkül kijelenthetem, hogy csodálatos és felejthetetlen hétvégét töltöttünk Erdélyben. Ebben közreműködött a közösség, a táj, a csíksomlyói búcsú, az erdélyi pálinka a szekérutak, és legfőképp Jézus Krisztus. Sokan először jártunk Erdélyben, de biztosan nem utoljára. Személy szerint új vagyok a csapatban, és Jézus úgy irányította utamat, tudtomon kívül, hogy elmehessek e misszióra, mely Dénes szerint zarándoklat mellett kirándulás is volt. Ő a helybeliekkel együtt tartott szentmisét emelte ki megható emlékként.

Ahol 30 ember együtt van négy napon át, ott természetes, hogy megszámlálhatatlan várt és nem várt fordulat, élmény születik. Elsőnek kiemelném, hogy a mi szállásunkon, ami az erdőben volt (igen ez nagy váltás a forgalmas, zsúfolt Budapesthez képest) hirtelen jelleggel megszűnt a folyóvíz, ami még közelebb engedett a természethez, ugyanis a kristálytiszta vizű finoman csak hűvösnek nevezett patakban mosakodtunk, fürödtünk, ami Lina szerint kimondottan kellemes és frissítő volt a 20 km-es csíksomlyói gyalogosan megtett zarándokút után. A patakban való fürdés lelkileg is megerősítette, kifejezte Isten előtti alázatot és teljessé tette számára a zarándokutat. Bár a misszió része volt, hogy gyalogosan tegyük meg a távot, az élmény és csakis az élmény kedvéért rövid időre felkértük magunkat egy szekérre.

A helyiek segítőkészsége, nyitottsága és legfőképp optimizmusa és persze ízes beszédük elképesztő volt. Egyszerre éreztem azt, hogy otthon vagyok és hogy egy teljesen más világban. A nyelv ugyanaz, de a nyugodtság és a tisztaság, ami árad belőlük már-már földöntúli. Elgondolkodtató, hogy vajon ha otthon Erdélyben tudnak ilyen légkört/közeget kialakítani (amit Borisz a misszió pozitívumaként emelt ki) akkor itthon Budapesten ez miért nem sikerül ilyen hatásosan.

Lina szerint az út további meghatározó eleme a Michael atyával való közös séta volt, mely során olyan mélységekbe tudott kerülni, mintha magával Jézussal sétált volna, melynek beteljesedését a szentgyónás, majd a feloldozás adta.

Mind Michael atya, mind pedig Csaba atya kedvességükkel, lazaságukkal és nyitottságukkal hozták közelebb Jézust, megfoghatóbbá tették az Istenkapcsolatot. Ez a zarándoklat szerintem mindenkit segít az Istenhez vezető úton, mindenki megtalálta a számára lényeges momentumot.

Én itt hallottam először a Vince által vezetett következő munkácsi árvaházas misszióról, amire szeretnék gyűjtést szervezni.

Ahogy Manó, a misszió szervezője mondta, fontos, hogy új arcokat hozzanak a közösségbe, ami saját példám alapján bizonyítottan sikerült.

Attila, Bálint, Zoli és még sokan mások a lelki feltöltődést emelték ki a hétvége fő erényének, amihez Berci és Gergő a zenei élmény fontosságát tette hozzá.

Bálint édesapjának adott hálát, hogy az otthon hagyott útlevelet utánunk hozta, ezzel lehetővé téve az utat számára.

Levi, akinek elmondása alapján élete legjobb szülinapját ünnepeltük együtt a misszió során, a zarándokút meghittségét emelte ki.

A fiúk (Laci, Kende) a gitározással, énekléssel tarkított szekérutakat tartják felejthetetlennek. Ahogy Bazsi mondta, ő csak nézett, mint pingvin a Szaharában.

Amit Szaki, Áron, Zsolti, Zsoci és Máté is megemlített, az az erdélyiek mérhetetlen vendégszeretete. A legnagyobb öröm adni, ez az, amit sugárzott az arcuk. Vendéglátóink nagyon fáradtak voltak, mégis fáradhatatlanul dolgoztak azért, hogy nekünk a lehető legjobb legyen, emlékezetessé és örömtelivé tegyék a zarándokutat, ami véleményem szerint sikerült, és hogy ezt valamennyire viszonozzuk, étkezések alkalmával Misi és Vince zenéléssel fokozták a hangulatot.

Amit a beszámolók alapján leszűrtem, az az volt, hogy Cinti és Kitti szavaival élve, minden kellemetlenségért (mert egy ilyen volumenű út során mindig előfordul egy-kettő) duplán kaptunk kárpótlást.

Michael atya (LC) köszönetet mondott a Regnum Christi katolikus fiatal mozgalom fiatal tagjainak, a mostani és a volt diákoknak a Szent Benedek Általános Iskola és Kéttanítású Gimnáziumból és kiemelten az angol nyelvű szentmisén való felajánlásokért, ami nélkül a misszió nem valósulhatott volna meg, bár azt gondolom nekünk szükséges köszönetet mondanunk Michael atyának és Csaba atyának az áldozatos és kitartó munkájukért. Az úton hazafelé Michael atya mosolyogva zárta beszédét, mert a csíksomlyói búcsún résztvevő hatalmas tömeg láttán rávezetett minket arra, ha betérünk egy kápolnába, ahol látszólag rajtunk kívül senki nincs, akkor is tudjuk, nem vagyunk egyedül…

Kovács Marianna

1 hozzászólás a(z) “Haza, Erdélybe” bejegyzéshez

  1. Szép Enikő szerint:

    Remek beszámoló!Mindenkinek ajánlom,hogy életében legalább egyszer menjen el Csiksomlyóra,attól kezdve fordulatot vesz az élete…jó irányba!!!!!!!!!!!!!!

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!