Fiatal Missziósaink tavalyi utolsó missziós útja a Pest megyei Kókára vezetett. Szeretettel adjuk közre két missziós fiatal beszámolóját erről:

Regnum Christi Hungary, Fiatal Missziósok

Az idei évben Kókán (is) voltunk. A misszió rendszerint két hétvégét vesz igénybe. Az első hétvégén kisebb csoportokba vagy akár közösen meglátogatjuk a szegény családokat. Tartózkodásunk alatt felmérjük a családok helyzetét, sajnos sokszor elképzelni sem tudjuk, hogy milyen rossz körülmények között élnek egyes családok. Majd közös imádság és rövid beszélgetés után megkérdezzük a családokat, hogy milyen adományokkal tudnánk leginkább segíteni. Kéréseik között gyakran szerepelnek ruhák, gyermekjátékok, valamint poharak, tányérok és tartós élelmiszer. Néhány családnak voltak az idei évben különleges kérései is. Például páran mosógépet kértek, voltak, akiknek pedig egy kályhára volt szükségük. Az igények összegzése után délutáni program keretében fociztunk a családok gyermekeivel. A hétvége többi részét a falu plébániáján töltöttük, ahol a kedves fogadtatás mellett a plébánia ifjúsági csoportját is megismerhettük. Éjszakára a falu közösségéhez tartozó családok fogadtak be magukhoz. Decemberben kerül sor az itthoni adományokból összegyűlt ajándékok összeállítására, a családok igénye szerint. Ezeket a csomagokat szintén egy hétvége keretében szállítjuk el a faluba.

Az igények összegzése után délutáni program keretében fociztunk a családok gyermekeivel. A hétvége többi részét a falu plébániáján töltöttük, ahol a kedves fogadtatás mellett a plébánia ifjúsági csoportját is megismerhettük. Éjszakára a falu közösségéhez tartozó családok fogadtak be magukhoz. Decemberben kerül sor az itthoni adományokból összegyűlt ajándékok összeállítására, a családok igénye szerint. Ezeket a csomagokat szintén egy hétvége keretében szállítjuk el a faluba.

Regnum Christi Hungary, Fiatal Missziósok

Fontosnak tartom, a szegény környezetből származó családok támogatását. , Ezért örülök, hogy az iskolámban aktív missziós csoport tagja lehetek.”

Hántai Gergő


Regnum Christi Hungary, Fiatal Missziósok


“December 8-án elérkezett a kókai missziónk második fele. Korán keltünk és mentünk az iskolához ahol kis csapatunk az atyák segítségével megkezdte a felpakolást egy kisebb teherautóra. 6 mosógépet és kályhát is sikerült beszereznünk,  ezúttal is köszönöm a nagylelkű felajánlásokat. 8 óra körül már úton voltunk Kóka felé. Amint odaértünk, lepakoltuk az adományok nagy részét (a maradék ment Nógrádmegyerbe a Karitásznak). Ezek után a helyi plébános, Zalán atya és Józsi bácsi (helyi karitász tag) segítségével elkezdtük kézbesíteni az adományokat. A családok, főleg a gyerekek nagy örömmel fogadtak bennünket. Én úgy láttam, mindenki örült annak, amit kapott, jó volt ismét átélni mekkora öröm adni másoknak. Ebédet a helyiek készítettek nekünk, ami nagyon finom és bőséges volt. Ebéd után folytattuk a munkát, és kb. 4-5 órára végeztünk is.

Egy rövid hálaadó ima után már indultunk is haza.

Én nagyon jól éreztem magam ezen a misszión is, igaz most kevesebben voltunk, de így még jobban megismerhettem kis csapatunk tagjait.

Nagyon hálás vagyok mindenkiért, aki szokott jönni, mert nagyon jófejek, segítőkészek és jó látni, hogy mennyi fiatal szeret tenni másokért és Jézusért. 

„Mert ahol ketten vagy hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok közöttük. ” (Máté evangéliuma 18,20)

Rieger Ádám