Fejéregyházi Tamás LC atya elmélkedése: A világiak identitása és az apostoli munkák

A keresztség által a világi hívők részesülnek Krisztus papi, prófétai és királyi küldetésében

  „Amióta erről hallottunk, mi is szüntelenül imádkozunk értetek, és könyörgünk, hogy akaratát teljesen ismerjétek, nagy bölcsességgel és lelki megértéssel. Így majd az Úrhoz méltón éltek, egészen az Ő tetszése szerint. Minden jótettben gyümölcsöt hoztok, és az Isten ismeretében gyarapodtok. Örömmel adjatok hálát az Atyának, aki arra méltatott benneteket, hogy részetek legyen a szentek örökségében, a világosságban; kiragadott minket a sötétség hatalmából, és áthelyezett szeretett Fia országába.” (Kol 1,9-13)

 „Akaratát teljesen ismerjétek” ez a vágy, ez a kérés kell, hogy elkísérjen minket a mai este, mert a mai téma, a keresztség, a keresztség lelkülete valójában az egész kereszténység gyökere és lényege. Mivelhogy ez bevezet minket az Isten misztériumába, ezért nem tudjuk csupán az értelmünkkel megérteni, ehhez kell egy különleges kegyelem, hogy elérjen a szívünkbe. Kérni kell azt a kegyelmet, hogy teljesen megismerjük Isten akaratát: azt a gazdagságot, amit a keresztség által adni akar nekünk. És így képesek legyünk egészen az Ő tetszése szerint élni.

A keresztség által a világi hívek sajátos módon részesülnek Krisztus papi, prófétai és királyi küldetésében.

A királyi küldetés

A királyi méltóság első és lényeges eleme a hatalom és a tekintély. De olyan hatalom és tekintély, amely felülről adatott, amit az Isten adott.

Amikor Isten megteremtette az embert, akkor ezzel a méltósággal teremtette meg. Az isteni hatalom hordozójává teszi Isten az embert, hogy ő legyen a földnek a jótevője. Ez tehát egy felelősségteljes uralmat jelent, amit a bűnbeesés miatt elvesztettünk. Az ember elbukott ebben a feladatban. (vö: Ter 3) Emiatt az uralkodni szónak általában negatív, pejoratív értelme van: a bukott ember a többiek kárára uralkodik. Az az eredeti uralom, amire Isten teremtett minket, a bűn által megromlott. De Krisztus eljött, és megváltott minket, és ezáltal visszaadta az embernek az eredeti királyi hatalmát. Krisztusban, mint a világ üdvözítőjében és a világ megváltójában az ember visszanyerte lényegi természetét. Ez azt jelenti, hogy ismét királlyá lett. „A keresztség megújítja az embert, újjáteremti királyként, lévén igazi természete az, hogy király legyen. A keresztény életnek és lelkiségnek a forrása a keresztségi megújulásban van.” (Alexander Schmemann)

Mi is benne vagyunk egy megújulási folyamatban, és ennek a lényege abban áll, hogy a keresztségben kapott ígéreteket elkezdjük kibontani. Ez az Isten kegyelméből történik. A keresztség ugyan hatékony, de a hatását sokszor nem tudja kifejteni.

Isten teremtő Igéje (Damian Stayne előadása alapján)

„Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige, ő volt kezdetben Istennél. Minden általa lett, nélküle semmi sem lett, ami lett. (Jn. 1,1-3) „Mindannyian az Ő teljességéből részesültünk, kegyelmet kegyelemre halmozva.” (Jn 1, 16)

Isten kimondta az igéjét, és az Ige által lett minden, ami van. Ez bevezet minket annak a nagy titkába, ami összefügg a keresztséggel, hogy mindent Isten Igéje, mindent Krisztus tart a létben. Neki köszönhetjük, hogy élünk, lélegzünk, dobog a szívünk, hogy tudunk gondolkozni. Ezek olyan alapdolgok, amiket magától értetődőnek tartunk. Ha az Isten egy pillanatra megszűnne akarni, hogy tudjunk levegőt venni, akkor meghalnánk. Ez nem egy kézzelfogható, tapintható vagy látható dolog, és ezért azt gondoljuk, hogy kevésbé valós, mint az anyagi világ. Pedig valójában pont ez az isteni Ige tart létben mindent.

 „Csak szólj egy szót és szolgám meggyógyul.” ( Mt 8, 8; a hitetlen százados története) Ez Isten teremtő ereje: Isten Igéje ebben a helyzetben valóságossá, kézzel foghatóvá válik. Isten egyetlen szavára a beteg szolga meggyógyul.

Jézusnak uralma van a világ fölött: az anyagi és a szellemvilág fölött is. Az evangéliumban még sok ehhez hasonló példát találunk, ahol Jézus kimond valamit, és az az Ige megvalósul a következő pillanatban. A béna jár, a vak lát, a tisztátalan lelkek távoznak Jézus egyetlen szavára.

Ugyanígy történik a szentmisében, amikor a pap szavaira a kenyér és a bor átváltozik Krisztus testévé és vérévé.

Mai életünkben is megtapasztalhatjuk mindezt azokban a csodálatos gyógyulásokban, ahol konkrétan nyomon lehet követni azt az erőt, ami Isten szavának a megvallásában van.

Mert ”Én kaptam minden hatalmat az égen és a földön (Mt 28,18), mondja Jézus, „aki nélkül semmi sem lett, ami lett” (Jn 1,3)

            Isten hatalmának átruházása a tanítványokra (Damian Stayne előadása alapján)

 „Menjetek, tegyetek tanítvánnyá minden népet, kereszteljétek meg őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.” (Mt. 28,19) Isten, akié minden hatalom, ezt a hatalmat átruházza a tanítványokra. A keresztség által így mindannyiunkat küld a világba, de ehhez a küldetéshez fel is hatalmaz minket. A keresztség bevezet minket ebbe a hatalomba, hogy hirdessük az Isten igéjét.: „az Úr velük volt munkájukban és tanításukat csodákkal kísérte és igazolta.” Mk 16, 20)

Mi az az erő, amivel ha Péter vagy Pál kimondanak szavakat, annak hatására csodák és jelek történnek? Ez az erő nem más, mint maga az Isten Igéje.

Valójában ez, amit itt az Apostolok cselekedeteiben olvasunk, mindannyiunknak a hivatása, hogy így éljünk. Az „Apostolok cselekedete” az Egyház számára a minta, amit követni kell. Hogyha ezt így éljük, akkor éljük azt a keresztény hivatást, ami a maga teljességében megvan a keresztségben, amit ki lehet bontani.

Isten sokkal, de sokkal többre hív minket, Isten szeretné, hogy higgyünk. Higgyünk abban, hogy a keresztségben egy olyan ajándékot kaptunk, amit egy életen át vagyunk hivatottak kibontani.

„Aki beszél, az Isten szavait közvetítse.” (1Pét 4,11)
„Az Isten szava ugyanis eleven és átható” (Zsid 4,12)

Kimondani az Isten Igéjét, az eleven, hatékony. Ahogyan ezeket a szentírási részeket olvasva Isten meg tudja érinteni a szívünk legmélyét és dolgozik a lelkünk legmélyén.

Micsoda erő van az Isten Igéjében, és ezt hivatottak vagyunk mindannyian felfedezni! Ez inspirált vagy ihletett beszéd, ami a Szentlélektől jön. A Szentlélek erőt ad a szavainknak. És általa azok a csodák hivatottak történni, amik történtek az apostolokkal. Jelek és csodák kísérjék a működésünket, ahogyan ezt olvassuk az Apostolok cselekedeteiben. Ha ezek nem kísérik az életünket, akkor fel kell tenni a kérdést, hogy hiteles-e a mi keresztény életünk?

Isten egy olyanfajta evangelizációra hív minket, hogy hajtsuk a világot az uralmunk alá, de úgy, hogy közben mi magunkat Isten uralma alá hajtjuk. Nem saját magunk uralma alá, hanem Isten uralma alá, az Isten Igéjének az uralma alá. És ehhez fontos kimondani az Isten Igéjét. Isten igéje mindig hatékony.

Csak pusztán emberileg nézve is azt tapasztaljuk, hogyha mondunk valamit, akkor a szavainknak hatása van.

A dicsőítésnek is ez a lényege, hogy kimondom az igazságot Istenről. Amit a Szentírásban olvashatunk róla, hogy szent, dicső, irgalmas és hatalmas. Amikor kimondom az igazságot Istenről, akkor az igazság ereje legyőzi azt a sok hazugságot, ami a fejemben tévképzetként ott lehet. Meg kell törni a hazugságot, ami körülvesz minket, ki kell mondani az igazságot. Isten igéje hatékony, és át tudja törni azt a rengeteg sok akadályt és gátat, ami megköt minket.

Isten egy királyi méltóságra hív, az Isten erejében való uralomra hív. És keresztényekként ezt hivatottak vagyunk gyakorolni. Azokban a közegekben, ahol ott vagyunk az Isten Királyságának a törvényei érvényesüljenek.

A papi küldetés

Mivel minden keresztény ember önmagában papi jelleget hordoz, ezért el kell mélyíteni, és fel kell fedezni azt a papi méltóságot, amit a keresztségben kaptunk. Tudatosítani kell, hogy a világi hivatás nem egy másodosztályú tagság az Egyházban.

„A király sajátsága az, hogy hatalommal rendelkezik és uralkodik, a papé az, hogy áldozatot mutat be, vagyis közvetítő a teremtmények és Isten között. Az élet megszentelője azáltal, hogy összekapcsolja azt az isteni akarattal és renddel. A papság híd az Isten és a teremtett világ között. A keresztségben mindannyian megkaptuk ezt a hivatást, hogy a családunk, a munkánk, a környezetünk felajánlásával megszenteljük a világot. Ez megsebződött a bűnbeeséssel.” (A. Schmemann)

Az ember bűnbeesése azt jelenti, hogy ezt a papi hivatást visszautasította. „Az eredeti bűn abban áll, hogy az ember nem papi kapcsolatot választott Istennel és a világgal…”(A.S.) Ennek a bukott állapotnak a lényegét legjobban az a szó fejezi ki, hogy „fogyasztó”. A fogyasztói társadalomban haszonélvezői vagyunk a dolgoknak, de Isten többre hív: ez a felajánlás lelkülete. Mindent, amik vagyunk, és amink van, azt felajánlani, átadni Istennek, hogy beteljesedjen az, amit a Római levélben olvasunk: a keresztségben visszaállítja bennünk papságunkat, azt, hogy testünket, önmagunkat Istennek tetsző, élő, szent áldozatul adjuk. (vö. Róm 12,1). Ez a felajánlás a munka által és az imádság által történik.

„Ekkor hét angyalt láttam, az Úr előtt álltak, és hét harsonát kaptak…az angyal kezéből a tömjén füstje a szentek imádásával felszállt az Isten elé” (Jel 8,2-4) A „szentek imádása” ezek mi vagyunk, a mi imáink és a mi életfelajánlásaink. Erre kaptunk hívást a keresztségben, az általános papság által, hogy mindezeket felajánljuk Istennek, átadjuk, és jóillatú áldozatok legyünk.

 A prófétai küldetés

A keresztség szentségével Megkapunk egy prófétai küldetést is.  Mi a prófétálás? „Egy olyan adomány, amely által mindig felismeri Isten akaratát, meghallja az Ő hangját, és közvetítője az isteni bölcsességnek. A próféta olyasvalaki, aki hallja Istent, és ezáltal közvetíteni tudja Isten akaratát a világnak.” (A. Schmemann) Ez azt jelenti, hogy rá vagyok hangolódva Istenre, az Ő akaratára, és meghallom az Ő hangját.  Ádám bűnbeesésével azonban ez is sérült, és ennek következményei vannak. „Mivel azonban elvetette Ádám a királyságát, elvetette a prófétai küldetését is.”(A. S.) Azt gondolta, hogy prófétálás, azaz Isten nélkül is igazán megismerheti a világot, birtokolhatja azt. Végül ezt a nem prófétai ismeretet kezdte el az ember objektív igazságnak nevezni, és elvetette a prófétálást, mint az igazság forrását. Ez a világban uralkodó racionalizmus, de ez zsákutcába vezet. A mi korunk a prófétai megtévesztés kora, az álpróféták kora. Ennek félreismerhetetlen jele, hogy újra feltűnik a csillagjóslás, az ezotéria és mindenfajta okkultizmus iránti érdeklődés. Ez azt bizonyítja, hogy a prófétálás iránti igény megvan az emberben, és az igazi próféták hiánya a bukott angyal sötét erőinek az előretörését vonzza maga után. Ha körülnézünk, akkor ezt a jelenséget a mai világban nagyon is megfigyelhetjük (pl. természetgyógyászat, homeopátia, jóga) amely a bűnbeesés gyümölcse. Miért ezekben hiszünk? Hol van az az evangéliumi hit, hogy inkább Istent kérjük meg, hogy segítsen? Miért nem azt kérjük, hogy Ő gyógyítson meg, amikor betegek vagyunk?

A mai világban annyira benne élünk különböző prekoncepciókban, annyira hiszünk a fizikai törvényszerűségekben, hogy egyszerűen nem tudjuk kinyitni az elménket annak a lehetőségnek, hogy a kegyelem egészen más utakon is tud dolgozni, és át tudja törni ezeket a törvényszerűségeket. Pedig pont erre lenne szükség, mert emiatt rohanunk bele azokba a kényszerűségekbe, hogy ha az orvos nem tud segíteni, akkor megyek a természetgyógyászhoz. Mert nem hisszük el, hogy az Isten igéje tényleg élő és eleven, és áthatol mindenen. Mert Ő az, aki teremtett minket, és fenntart minket.

Ezt a teremtő Igét nem is olyan nehéz segítségül kérni, mert a keresztségben megkaptunk mindent, amire ehhez szükségünk van. Csak kell kérni az Istent, hogy tegye hatékonnyá ezt az Igét, kell kérnünk a Szentléleknek ezt a kegyelmét, hogy felszítsa bennünk a keresztségi kegyelmeket. Hogy a Szentlélek kegyelmében tudjuk élni a keresztségünket.

Sajnos ezt nem lehet ilyen formában átadni. „Semmit sem lehet csupán tudni a Szentlélekről. Még azoknak a bizonysága sem jelent számunkra semmit, akik igazán ismerték Őt, és közösségben voltak Vele. Amíg meg nem tapasztaljuk, addig nem ismerjük a Szentlelket. A Szentlelket csak a bennünk való jelenléte útján ismerhetjük meg. Amely jelenlét mindenek előtt kimondhatatlan öröm, béke és teljesség formájában mutatkozik meg.” (A. Schmemann)

Csak így, belülről tudjuk megtapasztalni a Szentlelket. Ennek a Szentléleknek a kegyelme által tudjuk felindítani magunkban a keresztségi kegyelmeket. Ő tudja kifejteni bennünk azt, amit Isten a királyi, papi és prófétai méltóság által nekünk ajándékozott. Ez egy olyan hihetetlen ideál, amit emberi ésszel nem tudunk felfogni. Egy kegyelem, egy ajándék. Az Isten tényleg mit tartogat számunkra!

Ragaszkodunk a sok kis bejáratott dolgainkhoz, azt gondoljuk, hogy ennyi és nem több az életünk. Pedig Isten sokkal többet akar. Sokkal nagyobb méltóságra teremtett minket! Csak hát ezt nem olyan könnyű befogadni. De hogyha kérjük és engedjük, akkor az Isten ezt ki tudja bontakoztatni az életünkben! Isten biztos, hogy ki is akarja bontakoztatni. Benne vagyunk a megújulási folyamatban és Isten hív, hogy mélyüljünk el ebben a kérdésben, hogy mi is a keresztség, aminek most csak egy-két aspektusát emeltem ki. A keresztség lelkisége sokkal több, mint amit a legszebb álmunkban el tudnánk képzelni, hogy mi az a méltóság, amire Isten hív minket. Ki az ember, hogy Isten így számon tart minket? Mire teremtett minket az Isten? Ki az Isten? És ki vagyok én?

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!