foci_balintSzabó-Molnár Bálint LC atya (képünkön a kapuban) a 777blog.hu felkérésére egy gyönyörű imádságot írt a magyar szurkolóknak, melyet a Labdarúgó Európabajnokság Magyarország-Portugália mérkőzése előtt Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök atya vezetésével imádkoztak el. A 3-3-as végeredmény és az a gyönyörű játék, amit focistáinktól aznap este láthattunk, igazolja, hogy jó úton járnak, akik a válogatottért imát mondanak!

 

Ima a magyar válogatottért

Istenem, áldalak a lehetőségért, hogy a magyar labdarúgó válogatott ezen az Európa-bajnokságon szerepelhet. Add, hogy ez az álom a Te akaratod szerint valósuljon meg. Kövesd minden lépésüket és kérlek, add erődet és bölcsességedet, hogy minden tehetségüket adva tudjanak játszani.

Segíts nekik, ne hagyd magukra őket a meccsek alatt, hogy sportemberhez méltóan tudjanak küzdeni és hogy mindig emelt fővel hagyhassák el a pályát. Légy  Te a tizenkettedik játékos, és vezesd el őket az örök győzelemre!

Ámen.

 

Nemrég jelent meg az az ifjúsági könyv, amely Szabó-Molnár Bálint LC atya közreműködésével született, és amely a foci világán keresztül vezeti a fiatalokat Istenhez:

Carlos Padilla: Tizenketten a pályán

Szabó-Molnár Bálint LC atya ihlette és gondozta könyv Carlos Padilla Tizenketten a pályán című regénye, amely Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök atya és Gundel-Takács Gábor sportriporter ajánlása szerint „egyszerre szórakoztató és nevelő, elgondolkodtató és mélyre evező”.

Francisco Frassati, egy tizenhat éves focista kamaszgyerek, arról álmodozik, hogy profi focista legyen. Szembetalálja magát az élet nehézségeivel, a futball világának rendszerével. Kereső tinédzserként barátai és egy ismerős pap segítségével őszinte válaszért kutat az egyházzal, a hittel, Istennel és az élettel kapcsolatban. Gondolatait egy internetes portálra is posztolja, amire a szerző hasznos módon egy útmutatót is ajánl a Katolikus Egyház Katekizmusához és ennek ifjúsági változatához, a YouCat-hez. A történet a focin keresztül evangelizál, mai nyelvezettel, a serdülő korú srácok kérdéseire alapozva.

Megrendelhető: info@missionispossible.hu        ***       A könyv ára: 1900 forint + postaköltség

 

A magyar válogattért való imádsádsághoz kapcsolódó cikkek a világhálón:

http://www.evangelikus.hu/kozos-ima-lyonban

http://777blog.hu/ima/ima-magyar-valogatott-jatekosaiert/

http://777blog.hu/egyeb/zsenialis-kezdemenyezes-egyutt-imadkozhatnak-magyar-fociszurkolok/

http://valasz.hu/sport/megejto-szavak-igy-erdemes-imadkozni-a-magyar-focistak-sikereert-119244