A Krisztus Légiója és a Regnum Christi generálisa ebben az évben is személyes levéllel fordul minden taghoz. Ebben mindenekelőtt köszönetet mond annak a sok embernek az imádságáért, amelyet súlyos betegsége és lábadozása alatt mondtak érte.


Jöjjön el a Te Országod!

A Krisztus Légója szerzetesei, a Regnum Christi tagjai,
valamint a megszentelt életű férfiak és nők és a Mozgalom barátai részére

2013. Krisztus Király ünnepén

Kedves testvérek, Krisztusban kedves barátaim!

Először is szeretném megköszönni nektek az imákat, a közelséget és a példátokat, amely Krisztushoz vezet minket. Tökéletesen tudatában vagyok annak, hogy az ima a legjobb eszköz, amely által egyesülhetünk Istennel és egymással. Egyúttal ezekben az időkben intenzíven imádkozom Értetek, egyenként mindenkiért. Érzem az imáik erejét, és a köszönetem kifejezésének az egyetlen módja ezért, hogy az életemet felajánlom Értetek Krisztusnak, felajánlom az Egyházunkért, a Krisztus Légiójáért, és a Regnum Christi Mozgalomért, ahová Isten meghívott minket, hogy hirdessük Krisztus Országát, és hogy megszentelődjünk azáltal, hogy követjük a tervét.

Már küszöbön állnak az általános gyűlések és a káptalan. Ez most az imádság ideje, amikor teljes szívünkből megpróbáljuk kitalálni, hogy Isten hogyan működik bennünk. A káptalanon, ahol a mi elöljáróink is megválasztásra kerülnek, Isten fog vezetni minket. Ezért ez a levél, amelyet a Krisztus Király ünnepre írok, az utolsó, amit az Istentől kapott küldetés alapján írok Nektek.

Királyként Krisztus arra tanít minket, hogy az uralkodás alázattal és jó szívvel történő szolgálatot jelent. Megerősít minket, amikor ellankadunk, amikor fájdalmat érzünk, amikor betegek és szomorúak vagyunk. Mindenkinek a szívében Krisztus uralkodik azáltal, hogy megvilágosítja, megerősíti, nem engedi megöregedni, minden napot megújít.

A keresztről uralkodik. Emberi természetünk számára ez titokzatos és nehéz út, de ugyanakkor nagy örömmel és mélységes békével tölti el szívünket. Minden napot azzal a kéréssel kezdünk: „Jöjjön el a Te Országod!“, és ennek a mottónak a szellemében élünk, amely összeköt bennünket. Felajánljuk életünket, hogy Krisztus uralkodjon benne és Őt kövessük: „Minden nap vedd fel keresztedet és kövess engem“. A koronája tövisekből volt, sebei által gyógyított minket, és királyi arcát a fájdalom torzította el. Ilyen Isten és Úr, ilyen barát és király akart lenni számunkra. Lépjünk oda hozzá, aki jóságos és alázatos szívű. Vele együtt nem nehéz az iga, és könnyű a teher. Magasztaljuk a keresztet, amely megment minket, megszabadít minket, és megmutatja nekünk, hogy Isten mennyire szeret minket: a teljességig. És mivel így szeret minket, nekünk is szeretnünk kell Őt a végsőkig. Kérjük az Úrtól ezt a kegyelmet!

Istent kértem, mutassa meg nekem, hogy miről írjak. Őszintén szólva úgy érzem magam, mint egy testvér, aki képtelen szavakkal kifejezni, hogy mennyire hálás.

Úgy gondoltam, hogy Krisztushoz, a Királyunkhoz együtt imádkozhatnánk. Kicsit hosszúra sikerült, de azt hiszem, segíthet nekünk, hogy összekössön minket, és hogy nagy örömmel töltsön el bennünket, mert Krisztus uralkodik mindenekfelett, Ő a szívünk Királya, és uralma a szereteten alapul.

Jézus Krisztus, mi, a Te gyermekeid, akik feláldozzuk neked életünket, egyesülünk az imában, és köszönetet mondunk, hogy lehajolsz hozzánk, hogy meghallgass minket, és elmondd, hogy mennyire szeretsz bennünket.

Jézus Krisztus, erősítsd meg a hitemet! Hiszek benned Jézusom; növeld hitemet! Jézusom úgy hiszek benned, amilyen vagyok. Nem úgy, ahogy egy ideában hiszünk, vagy valamiben, ami csak írásban létezik. Jézusom, benned hiszek. TEBENNED hiszek, Jézus! Uramban, Barátomban, Megváltómban hiszek. Hiszem, hogy Te valóságos személy vagy, hiszek a Szentháromságban. Hálát adok hitemért Jézusom, mert annak gyengesége ellenére békével tölt el bennünket, megszabadít minden bizonytalanságtól, felismerteti velünk, hogy minden múlandó, hogy a segédeszközök tünékenyek, és hogy azok csupán olyan eszközök, amelyek minket hozzád, Istenünkhöz és Urunkhoz vezetnek. Köszönjük. Azt akarjuk, hogy Te Jó Pásztorként vezess minket, a hit ajándéka által szeretnénk kezedbe adni magunkat, szeretetteljes akaratodra hagyatkozni, és a Szívedben élni. Jézus, olyan hitet adj nekem, amelynek nincsenek határai, amely hegyeket mozdít meg, és amely kemény szívemet meglágyítja, és amely nem fárad el abban, hogy csodáljon Téged, amely minden ajándékodban és kegyelmedben alkalmat lát arra, hogy azt mondja: Jézusom, hiszek benned, és a végsőkig követni szeretnélek.

Jézus Krisztus, életünk Királya, segíts nekem, hogy mindenestül, amilyen vagyok, bízzak benned. Jóságos és alázatos szívű Jézus, teljes szívemből remélek és bízom benned. Saját magamban nem bízom, hiszen ismerem magamat, és éppen ezért annál is inkább benned bízom, és ez végül elvezet oda, hogy ismét bízzak magamban, mert Te bennem vagy, és minden gyermekedben, akiket megkereszteltek. Jézusom bízom benned; segíts szakítani a kétségekkel és a világi okoskodással, hogy határozottan haladjak, és mindent egy lapra tegyek fel, hogy a hálómat kivessem, ahogy ezt megparancsoltad az apostolaidnak. Odamenjek, ahol gyümölcsök láthatóan nem várhatók, ahol nincs mit halászni. Akkor is bízzak benned, amikor sötét lesz, és a lélek elmerül a bánatba, és amikor örül, mert tudja, hogy a nap ismét le fog nyugodni… Segíts nekem, hogy jobban bízzak benned! Jézusom, életünk Királya, segíts, hogy reméljek benned, hogy ne téves biztosítékokra hagyatkozzam, és ne csupán a segédeszközökben bízzak vagy, hogy ne legyek túlságosan magabiztos. Lecsendesíted a viharokat, megfékezed a szeleket, felmelegíted, ami hideg, meglágyítod, ami kemény, vigasztalsz, bátorítasz, mindenható vagy, ugyanakkor gyengévé válsz, hogy tudjuk: benned erősek vagyunk.

Jézus Krisztus, teljes szívemből szeretlek. Szeretlek, mert Te már előbb szerettél engem, mert a végsőkig szerettél engem, mert a keresztről uralkodsz, ami nagyon ijesztő és magányos volt; a hála legkisebb jelétől is megfosztva, és behatolt a legbensődbe. És mindez miattam történt, mert szeretsz engem! Kopogsz az ajtómon, a házamon, annak ellenére, hogy oly gyakran vagyok szétszórt és más dolgokkal elfoglalva, éjjel-nappal kopogtatsz azért, hogy beléphess a szívembe, és megmondhasd, hogy szeretsz engem. Uram, semmire nincs szükségem, és nem is kérek semmit. Kizárólag téged, Jézus, egyedül téged, életem Urát, Atyámat, Barátomat, Testvéremet, MINDENEMET. Nélküled Jézusom az élet olyan lenne, mint az élet oxigén nélkül és szívdobbanás nélkül. Veled együtt minden világos és békés lesz, minden szeretetté változik. Olyan jó vagy, Jézusom!  Ne engedd, hogy elszakadjak tőled. Nem akarom, hogy a szívem kemény legyen, nem akarom elveszíteni az első szerelmet. Segíts, hogy minden nap megújuljak, és soha ne fáradjak el hálát adni, és megmondani neked, hogy szeretlek, hogy nagyon szeretlek, és hogy mindenestül – amilyen vagyok – szeretlek, és hogy ezerszer inkább meghalnék, mintsem elveszítsem a barátságodat. Add nekem a mártírok szeretetét, a szent apostolokét, akiknek hálásak vagyunk, amiért az élő Igédet továbbadták nekünk. Jézusom, segíts, hogy annyira szeresselek, hogy mindenben elfogadjam az akaratodat fenntartások nélkül, kétségek nélkül, félelem nélkül! Tudjuk, hogy a szeretet mindennél erősebb!

Úr Jézus Krisztus, mit érne az irántad való szeretetünk, ha felebarátinkat nem szeretnénk, ha nem ismernénk fel téged minden emberben, akik gyermekeid, a mi testvéreink? Segíts, hogy tudatosan éljük meg a parancsodat – Te valóban azt parancsoltad meg nekünk, hogy szeressük egymást. Parancsod által a mi boldogságunkért fáradozol. Tehát, szeressük felebarátinkat, adjuk életünket a testvéreinkért, nem csak a nagy dolgokban, hanem a szokványos és kicsi, mindennapi dolgokban egyaránt. A mi szívünkből áradjon a szereteted, anélkül, hogy viszonzást várnánk érte. Gondolataink legyenek a Te gondolataid és szavaink a Te szeretetedet tükrözzék vissza. Szavaink mindig vidítsanak, vigasztaljanak, jóságot sugározzanak, bátorságra ösztönözzenek. A mi szívünkön keresztül ajándékozz szeretetet és mosolyt. Segíts, hogy a testvéri szeretetet mindenki felé gyakoroljam, senkit ne vessek meg, még a kicsinyeket sem! Segíts abban, hogy a jó szavak apostola legyek és mindent teljes szívemből visszautasítsak, ami a testvéremet szavakkal, gesztusokkal vagy sokatmondó hallgatással megsebezhet! Segíts, hogy másokat értékeljek, és hogy gyorsan, alázatosan és őszintén kérjek bocsánatot! Ha valaki megbánt, kérlek, Uram segíts, hogy a Te példádat kövessem, és soha ne ébredjen bennem harag, és hogy magamat felebarátomnál jobbnak és felette állónak lássam. Segíts annyira szeretnem téged, hogy legyőzzem büszkeségemet, ezt a végzetes egoizmust és a féltékeny irigységet! Engedd, hogy annyira szeresselek Jézusom, hogy az, aki becsül engem, a valóságban téged szeressen, saját magamnak elutasítás jusson osztályrészül, miközben az én személyem eszközül szolgáljon ahhoz, hogy téged szeressenek, megszeressenek, felfedezzenek, és magukat neked akarják adni, neked, aki magad vagy a tiszta szeretet!

Jézus Krisztus, szeretlek és kérlek, hogy tégy engem a szeretet fáradhatatlan apostolává! Adj nekem szenvedélyes szeretetet, és engedd, hogy a szeretetedet szenvedéllyel tudjam továbbadni! Engedd, hogy magvető lehessek anélkül, hogy én kerüljek előtérbe, és ezáltal az egész világ megismerjen, szeressen és kövessen téged! Engedd azzal kezdeni, hogy a környezetemet, amelyet terveidben elgondoltál számomra, jobbá tegyem! Engedd, hogy úgy szeresselek, hogy független legyek mások véleményétől annak tudatában, hogy azáltal sem nem leszek jobb, mert szeretnek, sem nem leszek rosszabb, mert nem szeretnek. Engedd a szeretetemet hangosabbá válni, tisztává, erőssé a szorongattatásban, és főleg – Jézusom, – hűségessé, a kereszt lábánál álló Mária szeretetéhez hasonlóan hűségessé! Szereteted segítsen, hogy soha ne szokjak hozzá téged a keresztre feszítve, megsebezve, ütlegelve, megalázva látnom! Nagyon köszönöm Uram, hála neked.  Mindent értem tettél.

Jézus Krisztus, végezetül hálát adok neked Máriáért, akit édesanyánknak adtál nekünk. Mit is tehetnénk nélküle? Édesanyánk, aki minden gyermeke édesanyja. Megtanít minket arra, hogyan szeressünk téged, megmutatta nekünk a hallgatás útját világossággal teli nyitottsággal feléd, megtanít minket arra, hogyan őrizzük meg a békességet a belső próbatételek, a magány és a szomorúság közepette. Erőt ad nekünk. Megtanít minket hinni, bízni és szeretni, mint ahogy a gyermekeket tanítják, akik félve állnak egy fal előtt vagy egy elérhetetlennek tűnő cél előtt.

Krisztus, életünk Királya, Atya, Testvér és Barát! Számunkra, gyermekeid számára Te vagy a minden. Teljes szívünkből szeretünk.

Urunkban és a Mozgalomban szívből elkötelezve

P. Alvaro Corcuera LC

 

Német nyelvről fordítva